Pesti Srácok

Meghalt Donáth László

Meghalt Donáth László

Életének életének 69. évében váratlanul elhunyt Donáth László, volt országgyűlési képviselő, Donáth Anna momentumos politikus édesapja.

Donáth László evangélikus lelkész, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség parochus emeritusa, volt országgyűlési képviselő 2024. július 11-én, életének 69. évében váratlanul meghalt. Temetéséről a család később gondoskodik – olvasható a gyászhírben, amit a család juttatott el a Népszavához.

Donáth László 1974-ben kezdte meg teológiai tanulmányait az Evangélikus Teológiai Akadémián, ahol 1979-ben szerzett diplomát. 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként országgyűlési képviselőként dolgozott. Közéleti pályafutása mellett az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnöke. Lánya, a Momentum volt EP-képviselője, Donáth Anna.

Az 1994-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt győztes jelöltje volt a budapesti 4. számú egyéni választókerületben (Óbuda északi része). Ezt a sikerét a következő három választáson megismételte. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Budapest 2. számú egyéni választókerületében (Bp. II. kerületének egyik része) indult, de alulmaradt a fideszes Balsai Istvánnal szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Népszava; Fotó: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.