Memphis városában a rendőri erőszak ellen tüntetők lezártak egy autópályát, miután a rendőrség nyilvánosságra hozta a felvételeket egy halálos kimenetelű közúti ellenőrzésről. Tennessee állam fővárosában péntek estére hirdettek felvonulást a 29 éves Tyre Nichols emlékére. Több százan gyűltek össze táblákkal. Az élő felvételek alapján a lezárt autópályán senkit nem engednek át.
A városvezetés és a hatóságok attól tartottak, hogy a tiltakozás erőszakba fordul, ezért pénteken a Nemzeti Gárda ezer tagját helyezték készenlétbe. Radikális csoportok este 8 órára New York városába tüntetést hirdettek meg, Seattle-ben szintén utcára hívták tagjaikat.
Az áldozat rokonai és Memphis rendőrfőnöke békés tiltakozást kértek. Megszólalt az ügyben Joe Biden is. Az elnök pénteken közleményt adott ki arról, hogy beszélt az áldozat szüleivel. Arra figyelmeztette azokat, akik igazságot követelnek, hogy ne válasszák az erőszak és rombolás útját, mert az “erőszak soha nem elfogadható”. Felhívta a figyelmet, hogy a döntéshozóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a büntető igazságszolgáltatás rendszere méltányos és pártatlan legyen, valamint egyenlő elbírálásban részesítsen mindenkit, figyelembe véve az emberi méltóságot.
Tyre Nicholst még január 7-én az esti órákban állították meg figyelmetlen vezetés miatt. A pénteken nyilvánosságra hozott felvételek alapján a gyanúsítottat a járőrök kirángatták autójából és megpróbálták megbilincselni, aki dulakodás után elszaladt. Az intézkedés során a rendőrök paprikasprayt és elektromos sokkolót használtak, a felvételek alapján rúgások és ütések is érték a megállított autóst. Miután a férfi légzési nehézségekre hivatkozott, ezt követően hívták ki a mentőket, akik már válságos állapotban szállították kórházba. Tyre Nichols három nappal később belehalt a sérülésekbe.
Az öt intézkedő rendőrt az eset után néhány nappal elbocsátották, csütörtökön pedig hivatalosan is vádat emeltek ellenük, és őrizetbe vették őket. A vád ellenük emberölés, súlyos bántalmazás, valamint hivatali kötelesség megsértése, és súlyosított emberrablás. A gyilkossággal megvádolt öt rendőr és az áldozat is afroamerikai. Az áldozat családjának ügyvédei üdvözölték a vádemelést. A jogi képviselők még kedden közleményt adtak ki a boncolás eredményéről, amely egy független és elismert szakértő vizsgálatára hivatkozva azt írta, hogy “Tyre súlyos ütlegelés okozta kiterjedt vérzéses sérüléseket szenvedett el”. Memphis rendőrfőnöke szerdán az öt járőr cselekedetét “kegyetlennek, hanyagnak és embertelennek” nevezte. Hatósági tisztségviselők arról is beszámoltak, hogy az intézkedésben érintett két tűzoltót felmentettek a szolgálat alól. Azokról van szó, akik a kihívott sürgősségi egységgel értek a helyszínre. Jelenleg is zajlik a belső vizsgálat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christian Monterrosa
Facebook
Twitter
YouTube
RSS