Kié Grönland? - Már nem az őslakosoké...
A világsajtó egyelőre csak Donald Trump nyilatkozataival és Dánia reakciójával van elfoglalva, ám a sziget sorsával kapcsolatban valamit (vagy inkább valakiket) folyamatosan szem elől téveszt. Magukat a grönlandiakat. Bár a tavalyi parlamenti választás apropóján egy-egy rövidebb cikk erejéig foglalkoztak Grönlanddal és annak lakosságával, rendre kimaradt, hogy nemcsak az amerikaiakkal szemben akarnak függetlenedni, hanem Koppenhága politikájától is. Na meg attól az embertelen gyermekkísérletektől, amit a dán állam művelt és a mai napig művel velük. Elemzésünk harmadik része következik.
Miután az Egyesült Államok már tavaly bejelentkezett Grönlandért, hirtelen egyik pillanatról a másikra nagy figyelem hárult a szigetre. A világsajtó nagy figyelemmel követte a grönlandi parlamenti választást megelőző üzengetéseket, és magát a szavazást, azonban ahogyan kiderült, nem egy tipikus Dánia-párti formáció örülhetett a végén, a fősodratú média el is engedte a térség kezét. Donald Trump viszont újra bejelentkezett, és ahogyan azt már az ELSŐ, valamint a MÁSODIK részben megírtuk, az olaj mellett külpolitikai demonstrációs eszközként és külgazdasági Jolly Jokerként is egyaránt tekintenek a jenkik az Északi-sarkhoz közeli jégtakaróra.
De mit szól ehhez Grönland?
Röviden: azt, hogy függetlenedni akarnak. Egészen a közelmúltig, pontosabban 2025 márciusáig talán csak a legszakavatottabbak tudták, hogy a szigetországnak van saját parlamentje, Inatsisartut néven. Persze a Kedves Olvasó ne gondoljon olyan parlamentre, ami nekünk, vagy esetleg a briteknek van. Inkább olyanra, mint ami Pozsonyban rontja a levegőt.
Visszatérve a grönlandiak véleményére, az egész világsajtót az tartotta lázban, hogy milyen irányultságú párt győz majd a grönlandi parlamenti választáson. Végül egy teljesen, Dániától, és az Egyesült Államoktól is független formáció, a gazdasági növekedést hirdető szociálliberális Demokraatit került hatalomra.
A grönlandi politika azonban nem ilyen egyszerű: léteznek ugyanis olyan, szintén a függetlenséget hangoztató, népszerűnek számító pártok, mint például a Naleraq. Őket az különbözteti meg a kormányzó erőtől, hogy azonnali elszakadást szeretne, ráadásul jobban utálja a dánokat, mint Donald Trumpot.
A skála ezen felül is rendkívül széles, és ehhez az is hozzátartozik, hogy a tavalyi választáson a hat induló pártból öt függetlenségpárti volt. Az egyetlen Dánia-párti erőt éppen megbuktatták 2025 tavaszán.
Érdemes hozzátenni, hogy Grönlandnak mindössze három saját médiuma van:
- a Sermitsiaq, amely a grönlandi oldalak közül a legolvasottabb és a leghíresebb portálnak számít, valamint egyszerre erősen függetlenség- és Európa-párti (de nem feltétlenül Brüsszel-párti, ez fontos);
- a Kalaallit Nunaata Radioa (KNR), amely egy rádiócsatornát és egy híroldalt működtet és
- a NuukTV, amely gyakorlati értelemben közmédiának minősül.
A többi elérhető médium egytől egyig dán oldal, amely tavalyig nemigen foglalkozott a „gyarmattal”, igaz, különösebben nem is követik ezeket Grönlandról.
Ez pedig nem véletlen. Grönland (mindössze körülbelül 56 ezer fős) lakosságának viszonyulása a dánokhoz és Dánia mindenkori vezetéséhez meglehetősen ambivalens.
Már nyolcvan éve is kellett az amerikaiaknak
Az 1721-ben kezdődött gyarmatosítást követően Grönland a Dán-Norvég Királyság alatt alárendelt szerepet játszott. Kereskedelmét teljesen a norvégokat is megszálló dánoknak volt kénytelen odaadni, és több addigi piacot, így a bálnazsír, vagy a fókaprém-szegmenst is kisajátította Koppenhága. Miután Norvégia 1905-ben elnyerte függetlenségét, az inuitok is igyekezték megszervezni az ellenállásukat, nem sok sikerrel. Ugyanis több évtizedig pusztán az volt a kérdés: Dánia vagy Norvégia fennhatóság alatt működnek-e? 1933-ban a nemzetközi bíróság döntött: Dánia örülhetett a végén… egészen addig, amíg 1940 áprilisában Hitlerék megszállták területüket. Grönland öt éven keresztül – amerikai és kanadai felügyelet alatt – független lett egy pillanatra. Aztán ismét dán gyarmat. Ráadásul hirtelen más társasága is akadt Grönlandnak: az Egyesült Államok.
Felvetődik a kérdés, hogy mégis mit akart 1945-ben Amerika attól a Grönlandtól, amelyről akkor még nem volt ismert a gazdag természeti lelőhelye?
Nos, a hidegháború zajában rájött, hogy innen könnyű ellenőrizni a Szovjetunió nukleáris kísérleteit, amiket az Északi-sarktól „kapásnyira” lévő Ferenc József-földön hajtanak végre. A nem kívánt amerikai jelenlét ára az volt, hogy miközben megalapították a jenkik a Thule Légibázist a szovjet műveletek tartós ellenőrzésére, kényszeresen kitelepítették az inuitok (vagy az inupiatok) nagy részét, lényegében úgy, ahogyan Benesék a magyarokat és a németeket.
És bár a felszínen Grönland lakosai folyamatosan kapták vissza az autonóm, majd a nemzeti önrendelkezési jogokat, egészségügyi és oktatási fejlesztésben részesülhettek, de ez valójában halottnak a csók esete volt. Azok az inuitok, akik évszázadok, évezredek óta a szigeten laktak, többségüknek azt el kellett hagynia, helyükre kanadaiak, dánok vagy izlandiak költöztek. Ráadásul önálló külpolitikai döntéseket így sem hozhattak.
Hiába utasította el több a lakosság több mint 70 százaléka az Európai Gazdasági Közösséget (a mai Európai Uniót, ami már akkor a nyugati hatalmakat szolgálta ki), mivel Dánia örömmel ment, Grönlandnak is csatlakoznia kellett. Ilyen amikor a szigetország is átéli a demokrácia poshadt szagát.
A relatív értelemben vett „nagy” áttörés: még csak ezután jött: 1979-ben kapott némi autonómiát, igaz, a külügy és a hadügy továbbra is Koppenhága kezében maradt, még azután is, hogy 2009-ben szavazati jogot szereztek a grönlandi lakosok a függetlenség kikiáltására. Ezt azonban a mai napig nem mondták ki, ugyanis – ahogyan korábbi cikkünkben azt már említettük – ott lebeg a valós fenyegetés, hogy a sziget gazdasága csődbe megy, így még kiszolgáltatottabbá válik, a nagyhatalmakkal, különösen az USA-val és Dániával szemben, mint ahol most van.
A helyzet azonban nem változott a dánok magatartásában. Miután Donald Trump azt mondta, bár vannak amerikai katonák Grönlandon, küldhet még katonákat, „ha elfajulna a helyzet”, válaszul január 9-én, azaz múlt pénteken az Inatsisartut mind az öt pártja közös nyilatkozatot adott ki, amelyben ismét kijelentették, hogy nem kívánnak az Egyesült Államok részei lenni.
"Nem akarunk amerikaiak lenni, nem akarunk dánok lenni, grönlandiak akarunk lenni"
– jelentette ki Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök a pártvezetőkkel közös nyilatkozatában.
Ekkor érkezett Dánia és a NATO, amely kerek-perec kijelentette, hogy „Dánián és Grönlandon kívül senki másnak nincs joga döntést hozni a sziget jövőjéről.” Ezt egy olyan közleményben állították, amelyet Mette Frederiksen dán miniszterelnök mellett többek között Nagy-Britannia és Németország vezetője írt alá. Igen ám, de a sziget inkább közvetlenül, dán „segédlet” nélkül tárgyalna Washingtonnal. Trump ugyan erre nem reagált, de a hírek szerint már katonai tervet is készíttetett a megszállásra.
Nem túlzás kijelenteni, hogy Grönland már a fentiek miatt is érthető okokból küzd a függetlenségéért. Ám ha az alábbi történeteket a Kedves oOlvasó is figyelemmel követi és megérti, nem fog azon csodálkozni, hogy már a szigetre betelepülők java része is a dánoktól való elszakadásban reménykedik.
Merthogy a java még csak most jön
A The Guardian arról írt még két éve, hogy egy 143 grönlandi nőből álló csoport jogi lépéseket tett, közel 43 millió dán korona (4,9 millió font) összegű kártérítést követelve a dán államtól.
Történt ugyanis, hogy a legtöbb érintett nő még be sem töltötte a tizennyolcat, sőt közülük többen is mindössze 12 évesek voltak, amikor a dán orvosok méhen belüli eszközt (IUD), vagyis egy fogamzásgátló spirált ültettek be nekik.
Becslések szerint 4500 lánytól és fiatal nőtől fosztották meg életük végéig a gyermekáldás lehetőségét 1966 és 1970 között. Dánia célja egyértelmű és brutális volt: minél hamarabb és minél eredményesebben akarták csökkenteni a szigetország demográfiáját. Minél kevesebben vannak, annál kisebb az ellenállás is – legalábbis ez volt Koppenhága fejében.
És miközben már több liberális nőjogi aktivista „kifejezte tiltakozását”, sőt, még a népszerű izlandi énekesnő, Björk is hangot adott a brutalitások ellen, ahogyan az lenni szokott, Dánia igyekezett az ügyet eltussolni, elbagatellizálni, vagy azt bizonygatni: „bocsánatot kérünk, több ilyen nem lesz.”
Aztán mégis lett: 2025 novemberében napvilágot látott, hogy a dán állam nem hagyta abba a grönlandi családok vegzálását és az emberellenes kísérletezéseket. A dán hatóságok úgynevezett „szülői alkalmasságot” vizsgáló teszteket alkalmaznak a mai napig velük szemben. Az elnevezés ne tévesszen meg senkit, itt nem gyermekvédelemről van szó.
Dánia ugyanis állami szintű „dán nevelést” igyekszik belenevelni az elvett grönlandi gyerekekbe. Az adatok is ezt támasztják alá: egy 2022-es jelentés szerint a Dániában élő, grönlandi hátterű gyerekek 5,6 százalékát helyezik állami gondozásba, míg a dán hátterűek esetében ez 1 százalék.
Vagyis Grönland döntő hányada azzal egyetért, hogy függetlenséget akar, az azzá válás módjáról azonban megoszlanak a vélemények. Abban talán már vita sincs a grönlandi lakosság körében, hogy sem Koppenhága, sem Washington fennhatósága alá nem akar tartozni – és ismerve a történelmüket, nem is csoda. A szomorú hír az, hogy ebben Grönland nem tud beleszólni: hadereje nincs, a külpolitikai védelmet pedig Dánia látja el.
Hogy Koppenhága hogyan reagál Donald Trump nyilatkozataira, és valójában mi játszódik le a dán vezetők fejében, amikor Grönlandról esik szó, azt a következő részben fejtjük ki.
Kiemelt kép: Grönlandi család készül esküvőre. Fotó: Getty Images/Joe Raedle.
