Pesti Srácok

Megint megmutatták! - Környezetvédő aktivisták csokitortával kenték össze III. Károly király viaszszobrát

Megint megmutatták! - Környezetvédő aktivisták csokitortával kenték össze III. Károly király viaszszobrát

Környezetvédő aktivisták csokitortával kenték össze III. Károly király viaszszobrát hétfőn a londoni Madame Tussaud múzeumban. A két aktivista jegyet vásárolva jutott be az épületbe, majd összekenték a köztudottan lelkes környezetvédő király viaszmását.

Ezt követően egyikük felidézte Károly még walesi hercegként 2019-ben elmondott beszédét, melyben azt hangoztatta, hogy "az unokái korosztályát képviselő fiatalok ma már nem szavakat, hanem azonnali cselekvést várnak el a környezetvédelmi ügyekben". Az aktivista hozzátette,

A londoni rendőrség közlése szerint az akciót a 20 éves Eilidh McFadden és a 29 éves Tom Johnson követte el. A rendőrök négy embert igazoltattak az eset kapcsán rongálás gyanújával.

PestiSracok facebook image

A Just Stop Oil környezetvédelmi szervezet közleményt adott ki, melyben magára vállalta a cselekmény elkövetését. A Just Stop Oil október elején kezdte el akciósorozatát, melynek során napi szinten próbálják megbénítani vagy lassítani a londoni hétköznapokat. Az ellen tiltakoznak, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj- és gázkitermelési engedélyek kiadását tervezi.

Nemrégiben paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh Napraforgók című festményét a brit Nemzeti Galériában, továbbá festékszóróval rongálták meg egy Aston Martin kereskedés homlokzatát. A Madame Tussaud múzeum szóvivője megerősítette a rongálás tényét, hozzátéve, hogy az érintett installáció kivételével a múzeum továbbra is látogatható, nem zár be. Vasárnap egy másik környezetvédő csoport, a magát Utolsó generációnak nevező szervezet hasonló akciót hajtott végre a németországi Potsdam múzeumában, ahol Claude Monet Szénaboglyák című festményét öntötték le burgonyapürével.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.