Pesti Srácok

Mégis enyém, tiéd, miénket játszik a DK irányította főváros a színházakkal

Mégis enyém, tiéd, miénket játszik a DK irányította főváros a színházakkal

„Elutasítjuk a mi színházunk – ti színházatok rendszert, mert minden színház a budapesti polgároké” – füllentette korábban Gy. Németh Erzsébet budapesti kultúrkomisszár és Niedermüller Péter rettenetes képződmény, a Fővárosi Közgyűlés színházakért felelős bizottságának elnöke. Ebből – jó bolsevik szokás szerint, amikor az ellenfelet vádolják azzal, amit ők cselekszenek – az valósult meg, hogy létrejönnek a „mi színházaink”, ami kizárólag a fővárosé, átadnak színházakat az államnak, és talán marad pár, kevésbé izgalmas falat, ami közös finanszírozásban marad.

A Demokratikus Koalíció által indított kultúrkampfot Karácsony Gergely hamar magáévá tette. Mai közösségi médiás posztjában, ami nála a főváros vezetését jelenti, vázolta, hogyan fognak kinézni az enyém, tiéd, miénk színházak. Pontokba szedve a következőket fejtette ki a budapesti kulturális térfoglalás és liberális kiszorítósdi jegyében.

1, Nem adnak át semmit az államnak (no Pasarét).

2, A politikailag és ideológiailag képzett színházakat (a Katona József Színházat, az Örkény Színházat, a Radnóti Színházat és a Trafót) kizárólag az önkormányzat fogja finanszírozni, mert megérdemlik, rendes politikai színházat művelnek. Nekik a „művészeti” munkájukba sem szólnak bele.

PestiSracok facebook image

3, Utálatos helyzetnek tartja, de lesznek kizárólag államilag finanszírozott budapesti kőszínházak. Ebben a pontban nem tiszta, hogy akkor mégis adnak át az államnak színházakat, vagy csak finanszírozni engedik azokat, ami várhatóan nem fogja elnyerni a kormány beleegyezését.

4, Létrehoz valami kuratóriumot (ezek szerint maradt még ismerős, rokon, üzlettárs önkormányzati stallum nélkül), ami azokról a pénzekről fog dönteni, amelyeket a művészelvtársainak szán.

5, A Szabad-Tér Színház funkciót vált, hogy ne kelljen kinevezni a korábban politikai alapon elgáncsolt Bán Teodórát, hanem helyébe, politikai megbízottként Benkő Nórát ültethesse. A Szabad Tér Színház új funkciója nem színház lesz, hanem színpad és rendezvényhelyszín, ahova a lakásszínházak és a fővárosi (lánynevén: független) társulatok tudják vinni a produkcióikat.

Kormányzati reakció

Gulyás Gergely erre válaszul bejelentette: ha nem Bán Teodóra lesz a Szabad Tér Színház következő igazgatója, hanem a szakmai bizottság ajánlása ellenére Benkő Nóra, akkor nem ad pénzt a kormány a fővárosi színházakra. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerint Gy. Németh Erzsébet és a DK szeretné, ha Bán helyett Benkő lenne a színház igazgatója, de ez politikai állóháborúhoz fog vezetni. Szerinte a főváros hibát követne el, ha nem venné figyelembe, hogy a fővárosi színházak nem lesznek képesek fennmaradni állami támogatás nélkül.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.