Pesti Srácok

Megjött a brüsszeli jóslat: így látják Magyarországot

Megjött a brüsszeli jóslat: így látják Magyarországot

Idén 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2018-ban pedig 2,8 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé Brüsszelben az esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (EcFin) friss helyzetértékelése emlékeztet arra, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) az idei év első felében "csak" 1,9 százalékkal nőtt, miközben a bővülés tavaly még 3,1, 2014-ben pedig 4 százalékos volt. A visszaesés főként annak tudható be, hogy mérséklődött az uniós források felhasználása és ezáltal csökkent azok növekedésserkentő ereje. Az adatokból kiderült, hogy a beruházások az év első felében 16,5 százalékkal csökkentek, a magánfogyasztás azonban a bérek és foglalkoztatottság emelkedése nyomán 4,3 százalékkal nőtt. A második félévben várhatóan élénkülni fognak a beruházások, a háztartások fogyasztása pedig tovább fog nőni a fogyasztói bizalom, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében. Az értékelés ezen részében arra is kitértek, hogy 2016 kedvező év volt a mezőgazdaság számára Magyarországon.

A hazai magánfogyasztás 2017-ben és 2018-ban a növekedés fő hajtóereje

A szakemberek szerint az idei év után a 2017-es és 2018-as növekedésnek is a hazai magánfogyasztás lesz a fő hajtóereje. A háztartások fogyasztása jövőre 4, azt követően pedig 3,6 százalékkal fog nőni várhatóan. Az elemzők emellett a beruházási trend javulására is számítanak az elkövetkező két évben az uniós források, a hazai kereslet fokozódása, valamint a nagyszabású autóipari befektetések nyomán. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény becslései szerint a magyarországi munkanélküliség tovább zsugorodik majd, 2017 egészét tekintve 4,7 százalékos, 2018-ban pedig 4,1 százalékos lesz az idei 5,1 százalékot követően. Mint írták, a munkaerőpiac "telítődése" nyomán a bérek több mint 5 százalékkal fognak nőni a vizsgált időszakban. Ennek kapcsán megjegyezték, a munkaerőhiány már jelenleg is problémákat okoz az országban, különösen az ipar, az építőipar és a szolgáltatások területén. Az infláció fokozatosan emelkedni fog, a fogyasztói árindex az idei 0,4 százalékról 2017-re 2,3 százalékra, majd 2018-ra 2,7 százalékra ugrik. A szakértők úgy látják, hogy az infláció az emelkedő kőolajárak és az alacsony várakozások miatt csak fokozatosan fogja megközelíteni 2018 végéig a jegybank 3 százalékos célját. A költségvetési deficit szilárdan a 3 százalékos uniós tűréshatár alatt fog maradni, idén 1,5, jövőre és azután pedig 2,3 százalék körül várható az Európai Unió prognózisa szerint. Az államadósság idén 1,3 százalékpontos csökkenéssel a GDP 73,4 százalékára mérséklődik, 2017-ben 72,5, 2018-ban pedig 71,8 százalékra lehet számítani - írták a dokumentumban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó:

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."