Pesti Srácok

Meglepő fordulat: Joe Biden kampányát segítette Barack Obama és Bill Clinton volt elnök

Meglepő fordulat: Joe Biden kampányát segítette Barack Obama és Bill Clinton volt elnök

Barack Obama és Bill Clinton volt amerikai elnök a hivatalban lévő Joe Biden kampányát segítette csütörtökön. A három demokrata együtt jelent meg este New Yorkban, egy nagyszabású adománygyűjtő rendezvényen. A manhattani Radio City Music Hallban tartott eseményen több zenei sztár is fellépett. Biden kampánycsapata közölte, hogy több mint 26 millió dollárt gyűjtött össze.

A kampányműsort az amerikai kormány közel-keleti politikája elleni tiltakozások kísérték, többször is közbeszólások zavarták meg a prominens demokraták beszédét, de az utcán is voltak tüntetők. A rendezvényen több ezren vettek részt; voltak, akik 225 dollárt, volt, aki félmillió dollárt fizetett egy-egy belépőjegyért. Barack Obama volt elnök az Air Force One kormánygépen repült Washingtonból New Yorkba Bidennel az oldalán. Bill Clinton külön érkezett a rendezvényre. A három politikus részt vett egy panelbeszélgetésen, amelyen a demokráciáról, a Fehér Házban töltött életről, a nemzetközi konfliktusokról és az elnökként hozott nehéz döntésekről beszélgettek. Obama és Clinton méltatta a hivatalban lévő elnök munkáját. Joe Biden támadta a republikánus Donald Trump volt elnököt, aki a novemberi választáson ellene akar indulni az elnökválasztáson. Biden arra figyelmeztetett, hogy riválisa tagadja a klímaváltozást, jóban van autokratákkal szerte a világon, és korlátozni akarja az alapvető jogokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.