Azért van annak valami diszkrét bája, hogy valahányszor talál magának a baloldal egy messiást, az egyik pártjuk azonnal megszűnés közelbe kerül. Márki-Zay Péter a Jobbikot csinálta ki, Magyar feltűnése pedig a jelek szerint felszámolja a Momentumot. Mindenesetre van abban némi irónia, hogy a Brüsszelt talán leginkább kiszolgáló ellenzéki párt pont az EP-választás előtt kezd haldokolni, de azért valljuk be, látva a felvételeket a magányosan ácsorgó aktivistáikról, még a legjobboldalibb ember is megsajnálja őket egy kicsit. Egy kicsit, aztán eszünkbe jut, hogy megint Magyország ellen kampányolnak a nyugati elvtársaiknál.
Úgy tűnik, hogy a Momentum Mozgalom haldoklása látványos szakaszába lépett – írja a Magyar Nemzet. A portál szerint az ellenzéki pártnak komoly nehézséget jelenthet az EP-választáson induláshoz szükséges húszezer aláírás összegyűjtése. A lap ezt azzal kapcsolatban írta, hogy az ellenzéki párt emailben fordult a támogatóihoz, amelyben a következőket írták:
Mivel a Fidesz egy napra rakta a két választást, az ajánlásgyűjtés a szokottnál nehezebb, mert több tízezer aláírást kell kérnünk, ráadásul többféle ívre is. Ezért fontos, hogy te is támogass minket egy ajánlással.
A lap szerint habár a Momentum a kormánypártokat okolja a nehézségekért, úgy tűnik Magyar Péter Tisza Pártja lényegében elszipkázta a szavazóikat és aktivistáikat. A Magyar Nemzet azt is megjegyezte, hogy nemrég Márki-Zay Péter arról számolt be, hogy a Mindenki Magyarországa Néppárt és a Tisza Párt aktivistái közösen támogatják egymás jelöltjeit, hogy így nagyobb esélyük legyen a kellő számú aláírás összegyűjtésére.
A Magyar Nemzet egy olyan felvételt is megosztott, amely komoly kérdéseket is felvet a Tisza Párt által gyűjtött aláírásokkal kapcsolatban, ugyanis ahogy írták: a párt egyik aktivistája a Jobbik – Konzervatívok pultjánál tölti ki az ajánlóíveket Kiskunhalason. A párt EP-listavezetőjének, Róna Péternek az arcképével díszített pulton a hölgy az előtte levő papírokat tölti ki. A felvételen jól látható, hogy nincs a közelben olyan, aki számára diktálná az adatokat:
Talpra magyar!
2024-04-28 at 20:01
Donáth Anna te milyen nevelést kaptál az evangélikus pap apádtól? Ja kommunista mszmp-s majd mszp-s a te apád.
Grimmbusz
2024-04-28 at 15:40
Veletek
2024-04-27 at 20:38
Pontosan ezt tippelem én is…és MP lesz az a valaki….
na4
2024-04-28 at 14:01
Remélem Ancsa & Co. nem ugorják meg a limitet. Nagy nap lesz, ha így lesz. Pezsgőbontás.
Ungarn über alles !
2024-04-28 at 11:23
ha kiesik a Brüsszeli pixisből, remélhetőleg megkapja a picsogó pofájába a megfelelő méretű lófaxt !
(de úgy, hogy foga ne maradjon, ez a ribanc képzés alapfoka)
Keljfel Julcsi
2024-04-28 at 08:16
Előbb vagy később Isten előtt is el kell számolnia a népe árulásaért.
oshon
2024-04-28 at 07:46
Ez a budos magyargyulolo , arulo , agens , ruhes kanca visszaterhet 7/7-ben az apja fszara … “oszt” szivja le a vengecit amig mozognak – fuuujjjjjj a budosbe satanfiokak !
Jön a nihil
2024-04-28 at 07:02
Jól áll neki ez a sírós, kétségbeesett ábrázat. 😀
Remélem ezt még tudja majd fokozni a választásokig, azután meg jön a nihil.
aladin
2024-04-28 at 06:45
Donáth és Cseh hamarosan kirugnak benneteket most jön az aranykorotok pénzt keresni, mehettek a bevándorló lágerekbe leszopni az ujonnan érkezö afrikai bevándorlokat. Azzal hencegtetek, hogy ti megcsináltátok, hogy ne kapjunk pénzt az EU.-tól, a magyar nép meg megcsinálta hogy kirugjanak benneteket a francba szopogépnek.
Böngér fia Bors
2024-04-28 at 06:13
A hazaáruló dollár ellenzék Kígyója levedlette a régi bőrt, most Poloskáékban utazik.
Ponty Kelemen
2024-04-28 at 06:09
A Soros Birodalom kukázta a két löttyed tehént. Lesz még Libás Péter kamion a PRIDE-on!
huda
2024-04-28 at 03:12
Te mocsok brüsszelbuzinyaló csicska hazaáruló kurva ,az aberráltakon,munkakerülökön ,narkosokon kivűl senki nem kiváncsi rátok !!
Talpra magyar!
2024-04-28 at 01:00
Momentumos Donáth Anna a szintén momentumos Cseh Katalin elvtársnőddel a dk-s Dobrevékkel és a bukott mszp-s Ujhelyivel jobbikos Gyöngyösivel együtt azok az EU parlamentjében akik Magyarország ellen keverik a szart mint szarházi hazaárulók és a többi eu-s tagországnak kormány és ellenzéki párti eu-s képviselőik ezt a hazaáruló nem csinálják. Csak ők momentumosok a dk-s mszp-s jobbikos hazaáruló gazembereikkel együtt.
bl
2024-04-28 at 00:53
A Momentum vagy a Karácsony stb jelenség is szépen mutatja, hogy ma már valóban minden csak egy-egy médiamegjelenés(egy marketing). Ha jó a médiád akkor lesz képviseleted egészen addig amíg másvalakinek nem lesz még jobb a médiamegjelenése. A normális emberi világra óriási veszély, óriási problémákat okoz, hogy ma már minden csak marketing kérdése, pedig a marketing csak egy másodlagos árnyék. ((Ez a másodlagos-hrmadlagos-stb árnyékjelenség terel mindenkit olyan termékek felé (pl. elektromos autó), amiknek teljesen bizonytalan még a jövője.))
moliere
2024-04-28 at 00:24
Én nem zárom ki teljesen, hogy a selyemmajmot a Fidesz küldte. Nagy huligánság lenne, tetszene, de sok ember hányna. 😀
moliere
2024-04-28 at 00:20
Donált Anna és a selyemmajom nagyon rövid, egy menetes, kiütéssel végződő meccse megmutatja, hogy azoknak a férfiaknak a rétege, akik az alapján szavaznának, hogy “oké buta de azér blokkónám”, mennyivel soványabb, mint azoknak a reménykedő nőknek a tömege, akik az alapján szavaznának, hogy “mér, lehet, hogy a Judit megérdemelte, amúgy meg olyan CUKI, IMÁDOM”. 😀
(de persze 🙁 )
moliere
2024-04-28 at 00:17
(többénem)Donált Anna kénytelen lesz abból élni, ami látszik rajta és hallatszik tőle.
A sörényébe tud kapaszkodni a kliens, miközben élvezi dús ajkait és ehhez már csak ugyanazokat a nyögéseket kell hallatnia, amit eddig is hallottunk. Haj rá (többé nem) Donált Anna! 😀
Zsombori Árpád
2024-04-27 at 22:48
Majd még azt is kitalálják a Momentumosok, hogy az MP-t (Magyar Péter/Poloska) is a Fidesz küldte, mint “Tròjai falovat” az “ellenzék várába”!
Ezektől minden kitelik,hamis aláirásiìv, halottlista, egy ember többször, több listën.
A becsületességen kìvűl, minden, hisz azt nem “kamolják”!
Sas
2024-04-27 at 22:00
pesti színvonal.degenerált szint.
Tapeino T.
2024-04-27 at 21:34
CTRL-C, CRTL-V
Sanyáta
2024-04-27 at 21:05
Aki elárul, az elárvul! A Kádár érában ezért az árulásért kötél járt!!!! Magukra maradnak…elmehetnek dolgozni!
matrix
2024-04-27 at 20:56
Tegnap a magyar poloskát is leszopta !
Szorul a kapca büzlik a MOMENTUMOS putri az agyhalottak nem szaporodnak csak átpártoltak !
Egy új celeb-farkát kényeztettni !
Egy retkeslábú bunkó tahó gerinctelen jellemtelen Bp.primitiv söpredék
még alig kéthónapja a Magyar-Poloska láttán “mocskos Fideszt” üvötött -:)
Most meg gyere Peter szeretünk és leszopunk !
Veletek
2024-04-27 at 20:38
Majd beviszi őket az EP-be egy másik párt, helyet ajánl fel nekik, vagy állást kapnak az EU brüsszeli központjában. Nem gondolom, hogy megszabadulnánk tőlük, sajnos.
zatyi József
2024-04-27 at 20:34
Gyuri bá megmondta: MOMENTUM. Na.
Amúgy ha a pártok keresztbe támogatnak, akkor végül is 20 000 ember betud tolni akárhány pártot?
Csak nekem vannak itt problémáim demokráciailag?
aladin
2024-04-27 at 20:32
Ti nyomorult hazaárulok Cseh és Donáth most lehet röhögni, he..he..he..he..
na4
2024-04-27 at 20:28
Ancsa a hülyék magabiztosságával megy elöre a szakadék felé, és rántja magával a momentumos gittegyletet. Kösz Ancsa, csak így tovább, sikerülni fog, ne add fel.
Cuki
2024-04-27 at 20:24
“több tízezer aláírást kell kérnünk, ráadásul többféle ívre is.”
és az kihívás a Momentum szavazóknak, hogy egymás után több ívet is aláírjanak?
😳