Önálló főpolgármester-jelöltet állítanak az őszi választáson a szociáldemokraták, a jelölt személyéről csütörtökön döntenek a párt kerületi vezetői – jelentette be Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a párt keddi kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A kongresszus úgy döntött – ismertette -, hogy a párt önállóan képviseli az önkormányzati választáson „Jó lakni, és jól lakni” elnevezésű programját. A településeken élőknek biztosítani kell a közbiztonságot, szociális biztonságot, köztisztaságot, de ugyanilyen fontos, hogy a szolidaritás jegyében senkinek ne kelljen félnie, hogy nem jut hozzá a napi betevőjéhez – fejtette ki.
Schmuck Andor jelezte: az önkormányzati választáson szívesen érvelnek, vitatkoznak, de lejáratni, mocskolódni nem fognak. Látványos akciókat terveznek, amelyek világossá teszik, hogy Magyarországon szükség van olyan politikai erőre, amely cselekszik – mondta. Hozzátette: a szolidaritás, az igazságosság és az esélyegyenlőség elve mentén hajlandóan együttműködésre más szervezetekkel.
Schmuck Andor kitért arra is, hogy meglátása szerint a baloldali pártok személyekben gondolkodnak, ahelyett, hogy programban gondolkodnának. Mindegy, ki a főpolgármester, ha nem látjuk, mit kíván tenni Budapestért, az itt élőkért – mondta, hozzátéve, nem hisznek az „egekből leszálló” független főpolgármester személyében.
A pártelnök közölte, elutasítják a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat, ezért a Demokratikus Koalíció szombati rendezvényén történtek miatt megszakítják az együttműködést a DK-val mindaddig, amíg az nem tisztázza a szerepét a történtekben.
Forrás: MTI
Fotó: 444.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS