Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc még szocialista miniszterelnökként több alkalommal is találkozott Vlagyimir Putyinnal. Baráti viszonyukat bizonyítja, hogy az orosz elnök 2006 tavaszi hivatalos magyarországi látogatásakor Gyurcsányék rózsadombi villájában ebédelt. De az lassan a feledés homályába merül, hogy az egykori miniszterelnök miként bravúroskodott Moszkvában, amiből csak azért nem kerekedett egy kisebb diplomáciai botrány, mert egészen egyszerűen bohócnak nézték őt – legalábbis az orosz lapok szerint.
Magyarország Oroszország bekebelezésébe kezdett
– írta Andrej Kolesznyikov a Kommerszant című orosz lapban, 2006. szeptember 21-én. Ez a némiképpen szarkasztikus címmel ellátott cikk Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök látogatásának volt köszönhető, aki Vlagyimir Putyinnal találkozott. Gyurcsány azt javasolta ugyanis Oroszország elnökének: minden oroszországi probléma megoldásában bízzák magukat a magyar szellemi zsenialitásra. Az, hogy végül nem kerekedett belőle diplomáciai botrány, vélhetően annak köszönhető, hogy Gyurcsányt egész egyszerűen „bohócnak” nézték, legalábbis a lap szerint.
Az orosz kormány Fogadóházában az orosz-ukrán gázválság óta a legingerültebb tárgyalásokra került sor az orosz kormányzat és az európai kollegák között
– jelentette a Kommerszant kiküldött tudósítója, Andrej Kolesznyikov. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő találkozott Magyarország miniszterelnökével, Gyurcsány Ferenccel. A Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakasza és a gáztározó megépítéséről szóló egyezmények aláírása után Putyin ultimátumszerűen válaszolt partnerének arra a felvetésre, amely szerint
minél több gázvezeték megy keresztül Magyarországon, annál jobb.
A Kommerszant úgy értesült az egyik orosz tárgyalóféltől, hogy még 2009. január 6-án, az orosz-ukrán gázválság kellős közepén a magyar kormányfő küldött egy levelet Vlagyimir Putyinnak, amelyben hirtelen felindulásában a krízisért nemcsak Ukrajnát, de Oroszországot is felelősnek nevezte, méghozzá egyforma mértékben. Ezen kívül az egyik orosz tárgyaló szerint a magyar miniszterelnök „gyakorlatilag követelte Putyintól, hogy sürgősen indítsák újra a szállítást, ráadásul célzott a kapcsolatok romlására is abban az esetben, ha ez sürgősen nem történik meg”.
Viszonylag szerencsés, hogy az orosz partnerek azt gondolták, Gyurcsány Ferenc nem biztos, hogy tudatában van annak, hogy hol is van és kivel beszél, így ismét megúsztunk egy komolyabb összezörrenést az oroszokkal. A magyar miniszterelnök pedig már itt is megcsillogtatta zseniális matematikatudását: sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kettőnél több a három.
Országainknak különböző a történelmük, de meg kell értenünk, hogy egy ideje a világ összeszűkült, a föld pedig lapos […] Tehát azt szeretném mondani, hogy egymagában senki sem boldogul a problémáival – sem Oroszország, sem Magyarország. Úgy gondolom, hogy két gázvezeték több, mint egy, a három pedig több, mint kettő! (Kommerszant, 2009. november 3.)
A Kommerszant teljes cikkét az oroszorszag.blog.hu-n magyarra lefordítva is olvashatják, ide kattintva.
Érdemes megemlíteni azt is, ami a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai levelezésekből kiderült 2011-ben, hogy Gyurcsány Ferenc korábban még rajongva beszélt az “új Oroszországról”, és a keleten befektetni vágyó magyar üzletemberek – Demján Sándor, Csányi Sándor, Kapolyi László, Hernádi Zsolt – hatására erősíteni akarja Magyarország keleti kapcsolatait. Az amerikaiak kétarcúnak nevezték Gyurcsány külpolitikáját: „Nyugati értékek… keleti érdekek.”
Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS