Pesti Srácok

Az alternatív valóság rabságában: Von der Leyen szerint Ukrajna győzni fog és Európa minden lépésnél mellette fog állni (Videó)

Az alternatív valóság rabságában: Von der Leyen szerint Ukrajna győzni fog és Európa minden lépésnél mellette fog állni (Videó)

"Ma is ugyanaz a meggyőződésem, mint két évvel ezelőtt: Ukrajna győzni fog, és Európa minden lépésnél mellette fog állni" – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Az Ukrajnának nyújtott európai uniós támogatásokról szóló vitában a bizottsági elnök elmondta: két éve annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna, "egy vasakarattal és a jövőbe vetett jó reménnyel rendelkező nemzet ellen"; ezzel a támadással Vlagyimir Putyin orosz elnök szembeszállt a szabadsággal, az önrendelkezéssel és a demokráciával.

– jelentette ki. Mint mondta, Putyin legnagyobb tévedése az volt, amikor Ukrajna lerohanása mellett döntött, és ezt a hibát azért követte el, mert nem érti, hogy az emberi szabadságvágy mindig győzedelmeskedni fog.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a bizottság elnöke. Ezt a fékezhetetlen szellemet – fogalmazott Ursula von der Leyen – kell szem előtt tartanunk, tehát nincs idő a megingásra és a "köldöknézésre"; Európa Ukrajna mellett fog állni a háború minden egyes napján és azután is.

Felhívta a figyelmet arra: az Európai Uniónak amellett, hogy 40 ezer ukrán katonát már kiképzett, és 28 milliárd euró értékű hadi felszerelést szállított Kijevnek, még tovább kell fokoznia Ukrajna katonai támogatását.

– mutatott rá. Véleménye szerint Ukrajna védelmi képességeit az európai védelmi képességek részeként kell tekinteni, ezért döntött úgy az EU, hogy bevonja az országot saját védelmi ipari stratégiájának előkészítésébe. Von der Leyen felhívta a figyelmet arra is, hogy mekkora változás ment egy évtized alatt végbe Ukrajnában: korábban az oroszbarát ukrán rezsim tekintélyelvű törvényeket hozott, és tüntetőket gyilkolt az utcán, ma pedig ez az ország új törvényekben rendeli el a nemzeti kisebbségi jogok kiterjesztését, az igazságszolgáltatási rendszer javítását.

– tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Bocskor Andrea: Önök a háború lázában égnek

A Fidesz európai parlamenti képviselője a vitához hozzászólva elmondta: "közel két éve tart az ukrajnai háború, és azóta az Európai Parlament ugyanazokat az üres frázisokat ismételgeti, hogy támogatjuk Ukrajnát, amíg kell, majd a képviselők kimennek a teremből, és élik a nyugodt életüket".

– jelentette ki a kárpátaljai származású képviselő. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a kezdetektől kiáll Ukrajna területi integritásáért és szuverenitásáért, elítéli az orosz agressziót, és történelme legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja az ukrajnai embereknek.

– tette hozzá a képviselő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.