A horvát külügyminisztérium valamit félreértett – reagált Menczer Tamás államtitkár arra, hogy kedden bekérették a horvát külügybe a zágrábi magyar nagykövetet Orbán Viktor miniszterelnöknek az Oroszországgal szemben tervezett európai uniós olajembargóval kapcsolatos egyik kijelentése miatt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében azt írta: “miniszterelnök úr egy történelmi tényt említett”.
Reméljük, hogy horvát barátaink nem ülnek fel a sajtó hisztériakeltésének, és folytathatjuk közös munkánkat az együttműködés fejlesztése érdekében
– tette hozzá. Magyarország zágrábi nagykövetét azért kérették be a horvát külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot Orbán Viktor azon kijelentésére, miszerint
Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában elfogadhatatlannak nevezte az Oroszország ellen bevezetni kívánt uniós olajembargót, kijelentve: az felér a magyar gazdaságra ledobott atombombával. Kifejtette:
és természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei – nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban –, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet; a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS