Pesti Srácok

Menczer Tamás: Kértem már a gyurcsányistákat, hogy a sportolókat és az újságírókat ne bántsák

Menczer Tamás: Kértem már a gyurcsányistákat, hogy a sportolókat és az újságírókat ne bántsák

Portálunk már beszámolt róla, hogy miközben a magyar baloldal elképesztő kampányt folytat itthon a kínai vakcina ellen, addig egész Európa a kínai oltóanyagért áll sorba, ugyanis a közös brüsszeli vakcinabeszerzés kudarcot vallott. Menczer Tamás a közösségi oldalán publikált videóban rámutatott, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai gyártóval néhány órán belül tizennégy európai ország jelentkezett a kínai vállalatnál. Az ”Európai Egyesült Államok” magyarországi helytartói, a gyurcsányisták azonban a brüsszeli gyógyszerlobbi malmára hajtják a vizet és igyekeznek nevetség tárgyává tenni a vakcinabeszerzésért folytatott küzdelmet.

Vadai Ágnes, a DK üdvöskéje is nehezen nyeli le a békát, hogy a kormány vakcinaügyben is nyit Kelet felé.

– gúnyolódott Facebook-posztjában Vadai.

PestiSracok facebook image

– reagált Vadai ízléstelen bejegyzésére Menczer Tamás, majd rávilágított, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy hazánkban hatásos és biztonságos vakcinák érkezzenek.

– fogalmazott az államtitkár, majd reagált a Vadai személyeskedő megjegyzéseire.

– zárta posztját az államtitkár.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."