Pesti Srácok

Merkely Béla is megkapta az oltást: az orosz vakcinával oltották be

Merkely Béla is megkapta az oltást: az orosz vakcinával oltották be

Csütörtökön négy orvoskollégájával együtt Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást – jelentette be a Semmelweis Egyetem rektora a Facebookon.

– írta a koronavírus okozta betegségen novemberben átesett Merkely, aki hozzátette, hogy továbbra is az oltás a legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a védettség megszerzésének. A rektor az oltás felvételével kapcsolatban hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a Semmelweis Egyetem vezetői és munkatársai saját példájukon keresztül mutatják be az oltások biztonságosságát és hatékonyságát; céljuk a vakcinák iránti közbizalom növelése. Az egyetemen 2020. december 26-tól a Pfizer-BioNTech oltóanyagát alkalmazták, majd 2021. január 14-én érkezett meg a Moderna vakcinája, amelyet elsősorban az idősotthonokban használtak, mostantól pedig a Szputnyik V-el bővül a védőoltások köre. A rektorral együtt négy másik olyan orvos kapta meg a készítményt, akik szintén több, mint három hónapja estek át a betegségen, és ezért már olthatók.

Az egyetem dolgozói eddig 46 648 darab védőoltást adtak be, a munkatársak és hallgatók közül pedig 10 409-en kapták meg legalább az első oltást. 2021. február 4-től pedig elindult a családorvosok által beutalt, fővárosi, 80 év feletti idősek vakcinációja is az egyetem területén. A Semmelweis Egyetemen az eddigi tapasztalatok és eredmények azt mutatják, hogy köszönhetően az egészségügyi dolgozók körében jellemző 96,6 százalékos átoltottságnak, az intézményben lényegében megszűnt a vírus terjedése a betegágy mellett dolgozók körében. Jelenleg mindössze hárman vannak távol igazolt fertőzés miatt az 5800 egészségügyi dolgozó közül; ők korábban nem vették fel az oltást.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, 24.hu; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.