
Szeptember 19-én, szombaton tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyen Mesterházy Attila is elindul az elnöki székért – értesült a Magyar Nemzet. A lap már korábban beszámolt róla, hogy a Tóth Bertalannal elégedetlen megyei vezetők többsége azt szerette volna, ha a megméretésen az egykori pártelnök is indulna, aki a jelek szerint engedett a felkérésnek.
Mindez azt jelenti, hogy az eddig lefutottnak tartott tisztújító kongresszuson történhet még meglepetés, és egyáltalán nem biztos, hogy a szocialisták a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes tandemmel vágnak neki a 2022-es országgyűlési választásnak – a pártban ugyanis társelnöki rendszer bevezetését tervezik. Emlékezetes: a 2018-as áprilisi választáson elszenvedett katasztrofális választási veresége után az MSZP akkori teljes vezetése lemondott, majd a júniusi tisztújító kongresszuson Tóth Bertalan nagyon szűken nyert: mindössze 54 százalékot szerzett Mesterházy 46 százalékával szemben.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook hozzászólás
Kacsmarek
2020-06-11 at 16:50
Szerintem ne legyenek hálátlanok: Mind Gurmai kiváló futóteljesítménye, mind Kóros et átgondolt akciója alkalmassá tenné őket,hogy társelnöki pozicióban vezessék népüket.Mindketten sokat tettek a párt ismeretségének növeléséért.
aladin
2020-06-11 at 15:28
Mesterházi egy drasztikus paraszt, majd megint kezd grimászolva Orbánnal úgy beszélni mint egy kocsis, na mi van Viktor, félsz kihivni egy tárgyalásra stb.
csakafidesz
2020-06-11 at 13:36
Mesterházy b~szon kecskét, ehhez ért a legjobban!
khm
2020-06-11 at 12:18
Hej meseházi!
Netán nem emlékszel,amikor elmotoroztál a büdös pécs-ába?
Azt a “bajai videó” után tetted. Most ismét rápróbálkozol a döglött lóra?
Tudod a benzin az olyan,hogy elfogy,amennyiben nem töltesz utána.
Az úniós benzin,meg 1 hónap alatt használhatatlanná bomlik.
Nem tudom,melyiket szeretted meg?
khm
2020-06-11 at 13:16
Amúgy volt valami kecskével hágás is a részedről! Nem? De!
csakafidesz
2020-06-11 at 13:39
Az EU újabb agymenése a benzin nélküli benzin tönkreteszi a modern kocsikat is. A Wehrmacht annak idején használt faszeszt valahol Oroszországban, de azok a motorok 1:6.0 sűrítésűek voltak, a maiak 1:10 körül, vagy még több.
varga eszter
2020-06-11 at 14:05
bármit, csak dolgozni ne kelljen. Főleg a kétkezi munka az amihez neki sem fűlik a foga.
Királytigris
2020-06-11 at 12:12
Süllyedő hajón kormányosnak jelentkezni, mikor a Korózsok, Bangónék, Kunhalmi, Harangozó félék által ütött lékeken ömlik be a trágyalé…?! Nem vall nagy bölcsességre!
Kovács Nóra
2020-06-11 at 12:02
Már annyira izgultam, hogy nem fog bejelentkezni…és lám.
J.G.
2020-06-11 at 11:52
TÖKÉLETES JELÖLT!
Ő legalább tudja, hogy hol a villanykapcsoló!