
A NATO Parlamenti Közgyűlése egyhangú szavazással alelnökévé választotta Mesterházy Attilát, az MSZP volt elnökét – írja közleményében az MSZP, hozzátéve: ő az első magyar politikus, aki betöltheti ezt a vezető pozíciót.
A szocialista közlemény szerint a NATO Parlamenti Közgyűlésének londoni ülésén a személyi döntéseken túl bizottsági ülések keretében és a plenáris ülésen kiemelten foglalkoztak a Törökország szíriai beavatkozása révén kialakult helyzettel. A NATO Parlamenti Közgyűlés londoni, 65. ülésén napirenden szerepelt sok más téma mellett az ukrajnai helyzet, a határbiztonság kérdése, a fegyverek modernizációja és kontrollja, a kiberbiztonság, továbbá a gazdasági szankciók kérdése, amelyek a külpolitika egyre gyakrabban alkalmazott eszközei.
Mesterházy Attila 2018 óta tölti be a NATO Parlamenti Közgyűlés szocialista frakciójának vezetői posztját is.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
túródóra
2019-10-18 at 15:53
Még főtitkár is lehet ez a gané!
ómió
2019-10-18 at 14:02
Szerencsétlen NATO!
Hesslerezredes
2019-10-18 at 11:53
Annak a pártnak a képviseletében, amelyik egyenes és döntő jogutódja annak az MSZMP-nek, aki 30 évig ugatott a gaz imprilistákról, meg a natto ellen! Hogy nem szakad rá a plafon a kis bü-dös kö-csögre (a kimoderálás miatt írtam ilyen hülyén).
Kbandi1
2019-10-18 at 12:16
Meseházy elvtárs a NATO-ban, mint stratégiai kommendáns teljesíti a feladatot Marx Tőkéjét magasra emelve viszi győzelemre a haladók dicsőségére. 🙂
Namond
2019-10-18 at 13:32
Colonel,
Ne legyen bohókás.
Mhy Attila nem a párt, nem az MSZP, a NATO tag Magyarország képviseletében, a kormány ajánlásával és támogatásával lett alelnök.
MacMondeau
2019-10-18 at 14:15
na ezért nem fog fellépni a nato a ‘migráció’ ellen-hiszen már majdnem nato hadihajókkal folyik a migritaxiztatás(de még azt is megérhetjük)…
Fekete György
2019-10-19 at 00:30
Tökéletes a meglátása!
Fekete György
2019-10-19 at 00:35
Tökéletes a meglátása. De valami hibásan működik: a válaszom nem a beíró neve után jelenik meg, hanem másnál. A szerkesztőség figyelmébe ajánlom.Ez zavart is okozhat!
Namond
2019-10-18 at 11:04
Jó a cikk címe “valahogy”.
Na ez az újságírói feladat, hogy?
Csak nem kormányunk ajánlására?
Mennyit hoz egy ilyen megbízás?
Mennyi időre szól egy ilyen megbízás?
Dillon
2019-10-18 at 10:59
Látom nagyon nyomják az itteni senkiket hogy úgy tűnjön a szavazók felé fontos emberek… Kúrcsányné hogy lett ep alelnök nulla politikai múlttal? Ugyanez a recept, hogy itthon tudja mutatni mekkora ember… Azt hogy mekkora gané már sikeresen megmutatta..
Fekete György
2019-10-19 at 00:28
Osztom a véleményét!
hivő
2019-10-18 at 10:56
Ime a fizetség a hazaárulásért és
ez csak egy…
Fekete György
2019-10-19 at 00:29
Osztom a véleményét!
zolatiguszti
2019-10-18 at 10:43
Még szerencse hogy a NATO-ban igazából Trumpnak van szava csak.A Zrínyi program nem fog leállni míg az USA deficit fenn áll és Trump az elnök.
Királytigris
2019-10-18 at 10:32
Volt ez a f… egyáltalán valaha katona?
Ja, persze láthattuk Karácsonynál is, hogy a hozzáértés ma már nem számít.
Bár szerintem ő ott max. “szaladj ki gyufáért kifutófiú” lehet.
varga eszter
2019-10-18 at 10:43
az, hogy katona volt- e szinte lényegtelen, viszont bárhova odacsapódik csak dolgoznia ne kelljen. viszont azt jó pénzért teszi.
A Nagy Testvér figyel téged
2019-10-18 at 11:20
D’artagnan? Soha! Csak ágyútölteléknek jó, de inkább annak sem! A saját dákójába dőlne bele egy összecsapásnál, de nyalni azt tud! Szép nagy, és hosszú, selymes, de már barna nyelve van!
Jozsika
2019-10-18 at 10:19
Mert a Fidesz nem furja meg az ellenzéki posztokat mint az ellenzék Brùsszelben és igy az ellenzéknek is vannak pozicioi a magyar parlamentben kormányban.
Poppy
2019-10-18 at 11:54
A ballibsik soha nem állnak le semmivel, ezt tudnunk kéne már ennyi idő utan. A háttérben dolgoznak mindenen folyamatosan. Most meg aztán de pláne. Ezekre figyel valaki, vagy csak pettingelünk? Soha nem adják fel!