Mezőhegyi Gyula: Megalkuvás vagy megújulás?

Az elmúlt ötven évben a hatalmas technológiai fejlődés, a világháborúk és az új filozófiák szintézise együttesen tette a politikát egy eddig még soha nem látott fejlődési pályára. Napjainkban, a virtuális közéletiség korát élve a politika egyszerre távolodott el végzetesen a hétköznapi emberek érdeklődési körétől és tört be a mindennapok legintimebb szegmenseibe, egy újfajta mediatizált termékként. Kérdés, hogy ez a folyamat miként hatott a politikai gondolkodásunkat meghatározó ideológiákra. Mit jelentenek az információs társadalmak korában az eszmék, és mit jelent ezen belül ma a konzervativizmus? (PolgárPortál-publicisztika)

• Mezőhegyi Gyula politológus

Míg a modern liberalizmus felkarolta a „zöld ügyet” és elmozdult a szociális érzékenység irányába, addig a szocializmus egy sokkal inkább kaptalistabarát, ha úgy tetszik globalo-internaciolista felfogásban találta meg a krédóját. Ahogy megreformálta a liberalizmust Joseph Stiglitz és Milton Friedman, úgy próbálta modernizálni a szocializmust Tony Blair. Mint minden lényeges irányzatnak, úgy a konzervativizmusnak is meg kell találnia az utat a megújuláshoz, azért, hogy sikerrel tudja felvenni a harcot a kor új kihívásaival szemben.

Érdekes, hogy míg maga a konzervatív ideológia európai gyökerű, megújítására való első jelentős kísérlet a tengeren túlról érkezett, mégpedig a neokonzervativizmus formájában. Amerikában a II. világháborút követően teljes mértékben hegemón szerepbe került a liberális ideológia, amely közel hatvan évig uralta a szellemi és gazdasági életet. A hagyományos értelemben vett konzervativizmus pedig kezdett teljesen jelentéktelenné válni. Howard Dean, közismert neokonzervatív gondolkodó elmondása szerint ezekben az időkben ez a megújuló eszmerendszer a felszín alatt fejlődött és épült ki, főként a kiábrándult liberálisok és a konzervativizmus megreformálására törekvő értelmiségiek által. Viszont céljuk nem a hagyományos konzervatív úthoz való visszatérés, hanem egy megújuló konzervativizmus létrehozása volt, amelynek az alapvető célkitűzése a gazdasági növekedés elérése, még akkor is, ha ehhez át kellett lépni néhány hagyományos konzervatív doktrínát.

A hagyományos konzervatív gazdasági nézet az erős állam felfogásában koncentrálódik. Ezzel szemben a neokonzervatívok – a liberálisokhoz hasonlóan – ellenzik az erős állami kontrollt. A decentralizáció vagy diverzifikáció, amelyek a neoliberális gazdaságpolitika főbb alapvetései, konzekvensen megjelentek a neokonzervatív gazdasági elképzelésekben. A neokonzervatívok szerették volna, ha a gazdasági válságot követő regnálást felváltaná egy nagyfokú gazdasági növekedés. Ennek elérése érdekében jobb és baloldal között a gazdaság irányát illetően osztatlan konszenzus állt elő. Így a piacelvűség kérdése sosem volt törésvonal a Republikánusok és a Demokraták között. Az Adam Smith által vizionált ,,láthatatlan kéz”, mint a piac önszabályozó erejének szimbóluma, megkérdőjelezhetetlen doktrínává vált, és nem volt kérdés, hogy a gazdasági fellendülés csak a liberális gazdaságpolitika révén valósítható meg. A neokonzervatívok bizonyos kérdésekben kevésbé idegenkedtek a kockázatos lépésektől és igyekeztek egyaránt magukba foglalni a konzervatív értékeket és a liberális gazdaságpolitikába vetett hitet. Ugyanakkor ez az irányzat tipikusan csak az amerikaiaknak szóló és csak Amerikában megvalósuló ideológia. Hiszen sehol máshol nem olyan magától értetődő a liberális piacgazdaságba vetett hit, mint Amerikában, és sehol máshol nem hagyják ennyire figyelmen kívül azt a nyilvánvaló összeférhetetlenséget, amely a közösségi elveket valló hit és az egyén mindenhatóságát hirdető liberalizmus között van.

A neokonzervatizmus sehol máshol a világon nem jelent meg, mégis az egész angolszász világra hatást gyakorolt. Az évek során a neokonzervatizmus vált az amerikai „új-jobboldal” főáramlatává. Elméleti kialakulása ugyan visszanyúlik egészen az 1950-es évekig, gyakorlatban a Bush adminisztráció alatt teljesedett ki. Sorra jelentek meg azok a könyvek, publicisztikák és vélemények, amelyek a neokonzervatizmust, mint az amerikai jobboldal egyetlen lehetséges jövőbeli útját jelölték meg. Francis Fukuyama, közismert társadalomtudós a következőképpen határozta meg az neokonzervativizmust:

„Egy sajátosan amerikai internacionalizmus, melyet illúziók nélküli idealizmus és önteltség nélküli magabiztosság jellemez. Realizmus az amerikai ideálok szolgálatában.”

Érdekes módon Fukuyama magát is neokonzervatívnak vallja, annak ellenére, hogy A történelem végecímű könyvében a liberális demokráciát, mint „tökéletes társadalmi rendszert” írta le. Ez a nyilvánvaló utópia összeegyeztethetetlen mind a konzervatív értékekkel, mind a korábban általa írt „illúziók nélküli idealizmussal”. Az iraki háború egyszerre jelentette a nekonzervatívok fénykorát és bukását is. Sikertörténetüknek a 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság és az elvesztett elnökválasztás vetett véget. Azonban mindaz a háttérgépezet, amely a kétszeres Bush adminisztráció alatt kiépült, a mai napig él és a Republikánusok identitástudatának szerves részét képezi.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a napjainkban egyre inkább erősödő alternatív jobboldal, az Alt Right térnyerése mellett sem. Egyfajta reformkísérlet ez a jobboldalon, amely ugyanakkor nagy mértékben különbözik a korábbi próbálkozásoktól. Képviselői főként az interneten, azon belül is a közösségi médiában vannak jelen. Üzeneteiket pedig nem nyilatkozatokba, hanem úgynevezett mémekbe – politikai képeke, szimbólumokba – csomagolják. Itt nem két ideológia kényszerházasságával állunk szemben, hanem egy eszmei háttér nélküli projekciós felülettel, amire bárki kivetítheti azt, amit leginkább szeretne látni. Természetesen vannak azért közös pontok a követőik között, amelyeket egységesen képviselnek. Ilyen például a bevándorlás, a multikulturalizmus és a politikai korrektség elutasítása. Valójában az Alt Right nem tekinthető a konzervativizmus új formájának, inkább csak egy újfajta kommunikációs eszközrendszer, s ez szintén csak az amerikai közéletben tudott gyökeret verni, továbbá Donald Trump elnökké választásával lett globálisan ismert jelenség. A helyzet viszont egyelőre úgy áll, hogy a nagy szellemi megújulás még várat magára, és inkább amerikai elnökök ciklusait kísérő szellemi áramlatok tűnnek fel, majd buknak alá.

Összegezve tehát – a viharos 20. század után mind a három nagy értékszerveződési rendszer igyekezett újradefiniálni önmagát. Egy ilyen évszázad után a megújulás szinte törvényszerű, de kényszerítő tényező volt a változásban az is, hogy a politika az elmúlt ötven évben kettesével szedte az evolúciós lépcsőfokokat és a médián keresztül a mindennapi életünk szerves részévé vált. A közösségi oldalak és a mindenféle szakmai kontrollt nélkülöző internetes hírek végeláthatatlan sorát szemlélve felvetődik a kérdés: köztünk él még ma is Adam Smith, Keynes vagy Machiavelli? Meggyőződésem szerint igen, mert a politika alaptermészete nem változott azóta, hogy Arisztotelész Kr. e. 360-ban megírta a Politikát. Nem lehet tudni, hogy a határok elmosódásával egy pragmatikus jövő vár ránk, vagy visszatérünk a gyökerekhez.

Nyilvánvaló, hogy létezik egy elvi kontinuitás Machiavelli, Lock, Darwin, Hume, Smith, Weber, Stiglitz és Friedman között. Mindezek után adódik a kérdés, vajon megalkuvás vagy megújulás a neokonzervatív út a jobboldal számára? Kétségtelen tény, hogy az információs társadalom és a felgyorsult fogyasztói kultúra döntő hatással bírt, és eddig még soha nem látott változások elé állította a politikai kultúrát. A politika strukturális rendszere a kilencvenes évektől kezdve végleg mediatizálódott, majd áttevődött az internetre és ma már egy választási kampányt nem sok minden választ el egy termék reklámkampányától. Kérdés, hogy ilyen radikális változások közepette képes lesz-e a konzervatív tábor megőrizni kultúrájának esszenciáját és küldetéstudatát? Meggyőződésem, hogy az ideológiák szintézise zsákutcába visz, így a szabadelvű-konzervativizmus sem más, mint önáltatás és politikai félrevezetés. A neokonzervativizmus pedig nem lehet válasz a jövő kihívásaira. Szerencsére a konzervatív gondolati kör nem utópiára épül. Nem hisz sem az egyén, sem a társadalom tökéletességében. Két lábbal a földön állva, józan fejjel néz szembe a 21. század kihívásaival.

Forrás: PolgárPortál