mezőhegyi gyula
Mezőhegyi Gyula: Másodpercemberek
Ady óta tudunk a percemberkék létezéséről. A kisebbség-többségi kormányváltó liberális média azonban mára elmondhatja magáról, hogy sikeresen kitermelte nekünk a másodpercembereket. Ők azok, akik percenként pontosan hatvanszor képesek újabb és újabb bődületes és ocsmány magyarellenességet kitermelni magukból, hogy aztán kaján mosollyal szájuk szélén figyeljék, mekkora hullámokat volt képes a nihil vizébe dobott kőagyuk kelteni. A másodpercemberek egyik legkarakteresebb archetípusa, méltán híres a Bőtös Botond díjas Tóta W. Árpád, akinek gondolatai olyan gyorsan szaporodnak, mint gennykeltő baktérium az agaragar táptalajon.Lánczi Tamás: Egy csatát megnyertünk, de a háború még nem dőlt el
Az országnak a jóérzésű döntő többsége megtette azt, amit a haza megkövetelt – mondta Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, a „Kilenc nappal a választások után…” címmel rendezett beszélgetés moderátora a Polgárok Házában. Az eseményen felszólalt Kiszelly Zoltán politológus, egyetemi oktató és Lánczi Tamás politikai elemző, a Figyelő című hetilap főszerkesztője, akik azon túlmenően, hogy összegezték az áprilisi választási eredmény lehetséges okait, kitekintést adtak a következő egy év várható politikai eseményeire is.Keresztény fiatalok távolították el a CEU abortuszpárti installációját (riport)
Fekete Péntek néven szervezett egy igencsak ízléstelen performanszot a CEU egyik munkatársa a Lengyel Nagykövetség elé, március 22. és 24-e között. A demonstráció célja az volt, hogy felszólaljanak a lengyelországi abortusztörvény szigorítása ellen. A résztvevők fémvállfákat és piros szalagokat aggattak a nagykövetség épülete előtti fákra. Szerencsére akadtak olyan keresztény magyar fiatalok, akik az éj leple alatt leszedték ezeket a szégyenteljes mementókat.A közös ellenzéki jelöltállítás csődje Csepelen
A Gulyás Márton neve által fémjelzett Közös Ország Mozgalom nem először, és vélhetően nem is utoljára szervezett kampányrendezvényt az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik számára, azon célból, hogy a koordinált jelöltállítást népszerűsítsék. Így történt ez a szerdai napon is, a Csepeli Munkásotthonban, ahol össze is gyűltek és egymás mellett felsorakoztak a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, az Együtt és a Momentum helyi jelöltjei, és persze a vélelmezett szavazók is. A rendezvénysorozat alapvető célja egy teljes körű ellenzéki összefogás megvalósítása lett volna, de a közel kétórás, a személyeskedő vitáktól sem mentes “politikai műsor” nagyon jó lakmuszpapírnak bizonyult abban az értelemben, hogy egyértelműen megmutatta, hogy milyen messze is állnak még az illuzórikus együttműködéstől. Végül kiderült, hogy Csepelen is jobban utálják egymást az ellenzéki jelöltek, mint a Fideszt.Mezőhegyi Gyula: Vona és a hamis tradíciók
Az utóbbi napokban alaposan felborzolta a kedélyeket egy videofelvétel, amely egy olyan beszédrészletet tárt a széleskörű nyilvánosság elé, amelyet Vona Gábor, a Jobbik elnöke török nyelven mondott el muszlim egyetemisták előtt. Ez a performansz szinte bármelyik keresztény európai ország politikusa részéről különösen hathat. Kérdés, hogy mi állhatott ennek a látszólagos politikai extremitásnak a hátterében. (PolgárPortál-publicisztika)Mezőhegyi Gyula: Megalkuvás vagy megújulás?
Az elmúlt ötven évben a hatalmas technológiai fejlődés, a világháborúk és az új filozófiák szintézise együttesen tette a politikát egy eddig még soha nem látott fejlődési pályára. Napjainkban, a virtuális közéletiség korát élve a politika egyszerre távolodott el végzetesen a hétköznapi emberek érdeklődési körétől és tört be a mindennapok legintimebb szegmenseibe, egy újfajta mediatizált termékként. Kérdés, hogy ez a folyamat miként hatott a politikai gondolkodásunkat meghatározó ideológiákra. Mit jelentenek az információs társadalmak korában az eszmék, és mit jelent ezen belül ma a konzervativizmus? (PolgárPortál-publicisztika)Ajánljuk még