Az utóbbi napokban alaposan felborzolta a kedélyeket egy videofelvétel, amely egy olyan beszédrészletet tárt a széleskörű nyilvánosság elé, amelyet Vona Gábor, a Jobbik elnöke török nyelven mondott el muszlim egyetemisták előtt. Ez a performansz szinte bármelyik keresztény európai ország politikusa részéről különösen hathat. Kérdés, hogy mi állhatott ennek a látszólagos politikai extremitásnak a hátterében. (PolgárPortál-publicisztika)
A beszéd abban az időszakban született meg, mikor még Baranyi Tibor Imre, közismert tradicionalista gondolkodó volt Vona Gábor tanácsadója. Az a Baranyi, aki előszeretettel méltatja az iszlámmal szimpatizáló olasz filozófust, Julius Evolát, valamint az iszlám hitre áttért, szintén tradicionalista René Guénont.
A magyar tradicionalista szellemi irányzat – melynek elméleteit a Jobbik elnöke által alapított Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémián is tanították – lényegét tekintve szembe megy a nemzeti emlékezettudat és gondolkodás legfontosabb alapvetésivel. Hirdetői szerint, az 1848-as forradalom hősei baloldali összeesküvők voltak, a kurucok egyszerű rablóhordák, akikkel szemben a megtorlás teljesen jogos volt az osztrákok részéről. Ebből kifolyólag nézeteik szerint megvetendő alakjai a magyar történelemnek Rákóczi, Bocskai, Bethlen, de akár Kossuth és Petőfi is. Véleményük szerint negatív történelmi figurák közé tartozik még Dobó István is akinek – Habsburg Ferdinánddal szembeni engedetlenség okán – bebörtönzése jogos volt. Mindezekkel szemben az állandó pozitív ikonok a Habsburgok és az ő politikai szövetségeseik. Ami pedig a leginkább csodálkozásra adhat okot, hogy – az általános vélekedés szerint a magyar történelem egyik legsötétebb alakját, az aradi tizenhármakat kivégeztető – Haynaut pedig általános elismertség és tisztelet övezi a tradicionalista körökben.
„Mivel mind a Rákóczi-féle felkelés, mind az 1848-as polgári forradalom az olykor ellentmondásokkal terhelten ugyan, de tradicionális elveket képviselő, Magyarországon törvényesen uralkodó Habsburg ellen irányult, s ehelyett az első legjobb esetben a nemzeti királyság, a második pedig a köztársaság intézményeit volt képes felkínálni, minden jó szándék ellenére mindkettő antitradicionálisnak, vagyis politikai síkon baloldalinak minősül”
– írja Baranyi Tibor Imre A magyarság szellemi küldetése című tanulmányban.
Ez az irányzat tehát élesen szembehelyezkedik a nemzeti gondolkodás szinte minden fontosabb hagyományával, elveti a legnagyobb történelmi hőseinket, ráadásul azok mindenkori ellenségeit emeli piedesztálra. Joggal vetődhet fel tehát a kérdés, hogy egy ennyire posztmodern, dekostrukcionista szemlélet miként jelenhet meg pont a nemzeti radikális jobboldalon?
Szellemi hátterét tekintve, az egyetlen érvényes igazság relativizálásán alapuló dekonstrukcionizmus a 21. században remek táptalajra lelt a 20. század végére tartalmilag kiüresedett ideológiákban. A dekonstrukció lényegében nem a meglévő fogalmak elvetését jelenti, hanem azok bizonytalanná tételét, megkérdőjelezését, újraértelmezését. Ez a fajta újraértelmezési pozíció lehet az alapja egy ideológiai megfontolás alapján újraírt és újramagyarázott történelemnek. Sajnos láthattunk már ilyet az előző rendszerben is. Csak míg a kommunista rendszerben annak működtetése és stabilitása, addig a tradicionalizmus esetében az egyéni karrierutak és egy új elit megteremtése a cél.
Befogadói oldalról pedig számos oka lehet az ilyen szellemi irányzatok népszerűségének. Egyfelől a pártállami rendszer sajátos történelemoktatása gátját képezte, hogy a generációk hitelesen át tudják örökíteni a történelmi tudást és a nemzeti hagyományokat a következő nemzedék számára. Az identitás nélküli fiatalok olyan szellemi közösségeket keresnek, amelyek a gyökerekhez való visszatalálás illúzióját keltik. Másfelől pedig egy természetes társadalmi folyamat, amelyet hosszú időn keresztül mesterségesen elfojtanak, az engedés után általában szélsőségekbe csap át.
A gazdaság tekintetében teljes állami kontroll után következett a rablóprivatizáció, a kultúra területén pedig történelemhamisító évtizedek után jöttek a sámánok és a Jézus király pártus herceg. A rendszerváltás után megszaporodtak a – többségében hamis – szellemi irányzatok, melyeknek egy példája a tradicionalizmus, amely könnyen csapdahelyzetet teremtve az identitást kereső jobboldali fiatalok számára, épp azt hazudja el és veszi el tőlük, amihez valójában tartozni szeretnének.
Ez a fajta posztmodern tartalomfeladás és történelemhamisítási kényszer a legújabb kori baloldali irányzatok „politikai termékeiben” is megtalálható. Amerikában és Nyugat-Európa nagy részén pontosan ez a fajta dekonstrukciós szándék húzódik a hagyományos nemi szerepek újradefiniálását követelő gender-elméletek mögött. Ez a szándék érhető tetten a semleges nemű mosdók, a biztonságos terek – safe space – követelésében, vagy épp abban, hogy a nyugati társadalmak többségének közéletét eluralja a szélsőséges politikai korrektség.
Előtérbe helyezve az elméleteik alátámasztására alkalmas történelmi alakokat, megpróbálják a számukra nem kívánatos írókat és műveket egyszerűen kiszorítani a kánonból. Gondoljunk csak a Ne bántsátok a feketerigót! című könyv betiltására, vagy amikor egy philadelphiai iskola kivette a tananyagból Mark Twain művét, a Huckleberry Finn kalandjait.
A tradicionizmus is efféle posztmodern dekonstrukcionista irányzat. Egyfajta „szellemi bolsevizmus”, amely a mindent megtagadni, kidobni és fejére állítani elvet követve próbálja újraírni és értelmezi a magyar történelmet. Hiába tradicionalizmus névleg, funkcionalitását tekintve pont az ellentettje annak. A „múltat végképp eltörölni” eszme egyik modern kori megtestesítője. Probléma ez a jobboldalon, amelyre fokozottan figyelni kell. Mert ha mi nem adjuk át a történelmi tudásunkat és hagyományainkat a fiatalságnak, akkor majd megteszik helyettünk az önjelölt sámánok és a hagyományőrzés álcája mögé bújt megélhetési nemzettagadók.
Mindenesetre azt érdemes leszögezni, hogy bármilyen irányba is halad a jövőben a politikai gondolkodás, a történelmi hőseinkből és ünnepeink eszményképéből egy tapodtat sem engedhetünk. Mert aki nem ismeri a múltját, annak jövője sem lehet. A „habsburgisták” pedig ugyanolyan vadhajtások a nemzettesten, mint a nácik. Csak épp őket még többnyire jótékony homály fedi. Legalább is egyelőre.
