Amikor egy reggel ̶G̶r̶e̶g̶o̶r̶ ̶S̶a̶m̶s̶a̶ Hont András nyugtalan álmából felébredt, ̶s̶z̶ö̶r̶n̶y̶ű̶ ̶f̶é̶r̶e̶g̶g̶é̶ Trianont fájlaló magyarrá változva találta magát ágyában.... Ezt az átváltozást pedig egy, a Demokratában megjelent cikk váltotta ki belőle.
kétségtelenül nem az a fajta írásmű, amelyet az említett trollforgató büszkén mutogatna övéinek családi körben, avagy print alakban aranyalbumába ragasztana. Én, mint az ország első számú (
s mivel e tudományágat én találtam ki az előbb, tehát az egyetlen
) hontológusa, bízvást kijelenthetem, hogy Hont András kétszeres erővel zokogta végig a Király utca környékét a néhol, nyomokban róla szóló publicisztikát olvasva. Először is azért, mert az általa másod- harmadvonalbelinek tartott Mezőhegyi, kinek nevéről ő még sosem hallott, a tollhegyére merte tűzni. Másodszor pedig azért, mert szűk látókörébe lézersugárként vetült a kép, miszerint időnként a boncorvosokat is fel szokták boncolni. Tekintve, hogy
) című némafilm ugyanebben a témában 1895-ben debütált, kijelenthetem, hogy Hont András nem a legélesebb kés a fiókban. Sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy ő a fiókban nem is egy kés, hanem mondjuk egy zokni, amit valaki valamikor tévedésből tett oda, s mára már senki nem meri elvitatni területi jogosultságát a késes fiókra. Hont András persze azt mondja, ironizált, amikor Trianon tragédiáján keresztül próbálta vázolni, mennyire álságos győzelemként bemutatni a néppárti 190:3-at.
Én pedig a következő, iróniamentes, ellenben tudományosan megalapozott választ adom erre:
Lófaszt.
Hont Andrásnak valójában nem fáj Trianon.
Amit érez, az úgynevezett fantomérzés.
Mint amikor az ember valamiféle trauma következtében elveszti egy végtagját, s az elvesztett végtag hirtelen elkezd fájni, vagy viszketni, úgy fáj Hontnak Trianon. Csupán sejtemlékezet szintjén. A többit pedig cirádásan melléhazudja. Reggel, éjjel meg este. Hont Trianon-fájdalma pontosan olyan, mint a mindenféle korcs egyesülések iránt érzett olthatatlan öröme. Lásd Facebook fiókjának képgalériájában azt a fotót, mely alatt azon örömködik, hogy az egykor ugyanazon helyszínen egymást gyapáló antifák és jobberek ma ugyanott együtt vonulnak az
Mert mostanra a Hontok és hontoidok azt is elérték, hogy vannak jó nem zsidók, akiknek vannak jó zsidóik, akiknek vannak jó nácijaik. És vannak rossz nem zsidók, akiknek vannak rossz zsidóik, akiknek vannak rossz nácijaik. Ennél fogva a rossz nem zsidók rossz zsidói egyben antiszemiták is. Pontos megfelelői a nyugati rossz nem zsidók nyugati rossz zsidóinak, akikről épp ezekben a pillanatokban próbálják bizonyítani a nyugati jó nem zsidók nyugati jó zsidói, hogy ők a felelősek a Christchurch-ben történt terrorcselekményért. És persze ugyanezeknek a terroristáknak a hazai kopirájtjai tehetnek Orbán harmadik kétharmadáért is, amely elhozta hazánkra a Soros plakátos újbóli antiszemitizmust, melyben olyan galád tettestársai vannak Magyarországnak, mint az USA és Izrael.
Ilyen egyszerű ez. Trianon fáj, Németország filoszemita, Izrael antiszemita. Így hát jogos a 190:3,
Amit Hont szerint idiotizmus győzelemként értékelni, s amit máskülönben Orbán Viktor miniszterelnök így kommentált:
"Időt nyertünk."
Mégegyszer, nyomatékosítva, a hontoidok kedvéért idézem Orbán Viktor mondatát:
"Időt nyertünk."
Tehát nem azt mondta, hogy
győztünk
. Vagy, hogy
hujhuj, hajrá
! Még csak azt sem, hogy
Kárpátok sűrűjéből szállj fel, szabad madár
! Hanem, hogy
"Időt nyertünk."
S értem én a hontista elit abbéli attitűdjét, hogy amikor a sakkozó vezéráldozatot lép, már sietnek is megírni, ki nyert. Pláne, ha előre megírt cikk lapul a virtuális mappában. Csakhogy a nemzetközi politika sakktáblája nem zsurnaliszták, hanem (jobb esetben) államférfiak terepe. Így adódhat aztán, hogy a vezéráldozat után ugyanazon fél három lépésben mattot ad.
***
Vezető hontológusként a fentiekben vázolt fals gondolkodás okát is tudni vélem.
Mint amikor az ember tudja, hogy valami fontosról elfeledkezett, és hogy égető szükségét érzi annak a bizonyos elfeledett dolognak, de ha a fene fenét eszik is, akkor se jön rá, hogy mi lehetett - na, pontosan így van Hont András az agyával. Tudja, hogy kéne valamire használnia, de paradox módon az már nem jut az eszébe, hogy gondolkodni kéne vele. Hogy az absztrakció olyan fokán kéne elsajátítani a nonverbális iróniát, amely fok nem magára a nyílt agresszióra épít, hanem annál finomabb, árnyaltabb, mívesebb eszközökkel dolgozik. Hont András a szakma s az igazság letéteményesének tekinti magát. Utóbbiban, valljuk be, van is valami. Mert ha Hont azt hiszi valamiről, hogy ez biz’ igazság, akkor azt nyilvánosan közszemlére teszi. Míg végül azt nem látjuk, hogy a nagy halom, gőzölgő hontigazságra elkezdenek rászállni a liberálisok, s hártyavékony hazaszeretetükre tapadva elviszik annak darabkáit a szélrózsa minden irányába.
***
Mert amikor Hont András Trianont nem történelmi tragédiaként, hanem történelmi traumaként ábrázolja, akkor bizony realtivizál. Pontosan úgy, ahogyan a liberális sajtó nyugaton is teszi, amikor terrorcselekmények helyett incidensekről ír, míg más esetben incidenseket nagyít terrorcselekményekké. Nem kell sokat várni ahhoz, hogy a haladó szellemű liberális újságírás Trianont is amolyan incidensként aposztrofálja. S utána esetleg titkos sarló-kalapácsos roncspartikon egymás fülébe súgják, hogy ’56 mégis ellenforradalom volt. Persze mindezt először csak brahiból. Aztán már kifelé iróniából, befelé gittegyletesen komolyan.
Hont Andrásnak nem Trianon fáj.
Hont Andrásnak Hont András fáj.
De az egyre jobban. Ahogyan nekünk is.
(Ez az utolsó mondat amolyan ájemdöpípöl féle bedei irónia volt. Titokban ugyanis abban reménykedek, hogy ők, ketten újra rendeznek a Királyban egy ustawkát, ezúttal Facebook eseménnyel, nyilvánosan meghirdetve.)
() VBT ()
(Kiemelt kép: Hont András Facebook oldala. A csoportképen Hont a széles mellkasán összefont kézzel álló hazafi. Köréje gyűlt társai a Hivatásos Trianonfájlaló Kör további tagjai)
