Mezőhegyi Gyula: Párhuzamos valóságok

Közeledve a választások felé, nem csak az idő lesz egyre hidegebb, hanem az a polgárháborús hangulat is, amely ilyenkor eluralja és meghatározza a közéletet. Az ellentétesnek vélt politikai oldalak vagy pártok iránt érzett irracionális gyűlölet és intolerancia időszaka ez, amelyben újult erőre kap és kiéleződik a már amúgy is meglévő politikai kétosztatúság.

• A szerző politológus

A politikai oldalak szembenállása történelmi múltra tekint vissza és alapvetően a társadalmi törésvonalak kialakulásához köthető. Hazánkban viszont még a globálisan ismert politikai törésvonalakon túl is van egy nagyon erős történelmi kétosztatúság, amelynek szintén megvan a maga több évszázados történeti múltja, oka és háttere. Ez szolgáltat alapot arra, hogy négyévente e a rejtett feszültségeket a társadalom egyfajta polgárháborús pszichózisban élje ki.

Ez viszont még koránt sem a végkifejlet, csupán egy komponense egy sokkal súlyosabb társadalmi problémának, amelyben élünk, és amely alapjaiban mérgezi a magyar politikai kultúrát és a közéletet. Ez pedig nem más, mint a párhuzamos politikai valóságokban való megrekedtség állapota.

Pár éve nagy port kavart, mikor az amerikai egyetemi életben egy súlyos társadalmi szimptóma ütötte fel a fejét. Megjelentek az úgynevezett biztonságos terek (safe space-ek), ahol pont az a korosztály, amely a vitakultúra fenntartására volna hivatott deklarálta, hogy többé nincs szükség vitára, konfliktusra vagy az ellentétes vélemények megismerésére. Csak és kizárólag arra, hogy az individuum kiélhesse és megvallhassa a maga fájdalmát, közösségileg olyan tereket létrehozva, ahol biztonságban érezheti magát, mert nem érhetik olyan ingerek és hatások, amelyek összezavarnák a meggyőződésében és a világról alkotott tökéletes és megingathatatlan felfogásában.

A közösségi oldalak is tökéletes ráhangoltsággal szolgálják ki ezt a fajta fogyasztói igényt. A Facebook algoritmusai például olyan hirdetéseket, oldalakat, eseményeket és termékeket ajánlanak, amelyek szinkronban vannak a már korábban jelzett like-okkal, bezárva ezáltal az egyént saját véleménybuborékába. A gyakorlatban tehát a Facebook világa sem más, mint egyfajta safe space, csak épp szellemi síkon. Vizsgálva a népszerű közösségi oldalak szolgáltatói attitűdjét úgy tűnik, mintha tudatosan szeretnék elősegíteni ezt a fajta szellemi szegregációt és gyökértelenséget. Hisz aki a maga kis világa felé fordul, az az állapot fenntartása érdekében talán még jobb fogyasztó, mint aki közösségben, vagy családban éli meg az élet vele járó, természetes konfliktusait. Mindez pedig politikai vonatkozásban a másképpen gondolkodókkal szembeni intolerancia és érzéketlenség irányába visz, és érvényesül a „Nem olvasom el és nem hiszem el, mert ők írták, tehát biztos nem igaz” elve. És ez gyakorlatilag nem más, mint a gondolkodás megúszása.

Ami pedig még a hermetikusan elzárt ideológiai terekbe sodor minket, az a konfrontatív véleménycsere hiánya. Régen, a politikai népszerűség alakulását a konfliktusok formálták, manapság pedig éppen azok elkerülése. Magyarországon a vitakultúra romokban hever, ennek okai viszont nem csak a politikai elit döntéseiben keresendőek. A politikai vitakultúra állapotával – ami a társadalmat illeti – már a miniszterelnök-jelölti viták idejében is komoly gondok voltak. A probléma sokkal rétegeltebb, a teljes szellemi életet átható jelenség, amely egy évtizedeken át tartó, hosszú folyamat eredménye. A nyugaton látható – tényleges problémákról rendszerint tudomást nem vevő – politikai álviták pedig talán még károsabbak, mert a valós társadalmi problémák elfojtását szolgálják, még inkább erősítve és kiélezve a társadalmi feszültségeket.

Mindeközben a hírfogyasztás kulturális szokásai is radikálisan átalakultak. Korábban egy politikai vita keretein belül sokkal több tárgyi tudás birtokában feszültek egymásnak a szemben álló felek, mára azonban a felgyorsult információcsere korát élve, az átlag fogyasztó már jó, ha egy közéleti hír szalagcímét és az azt megosztó orgánum összefoglalóját elolvassa. A kor embere információ és felhasználható tudás helyett, ingereket és megerősítést keres.