Pesti Srácok

Mi kérdezünk – Egy görög istennek kell feltámadnia, hogy megmentsen bennünket? – Rácz András íróval beszélgettünk

A Föld szinte minden kultúráját a felismerhetetlenségig megváltoztatta az elmúlt száz év, különösen az utolsó pár évtized technológiai fejlődése és persze nem mellesleg a kifejezetten amerikai (alapvetően mozgóképes) tömegkultúrával történő találkozás. Olyan emberi tulajdonságainkat, képességeinket és szükségleteinket is érintette ez a változás, mint az alapvető örömeink megélése, a létezéssel járó nehézségek elviselése és persze a valóságérzékelés. Soha nem volt olyan nagy a szakadék a generációk között, mint most. A negyven felettiek még a könyvek korában születtek, amelyet talán csak a tévé kezdett ki valamennyire. És ezek az emberek most rácsodálkoznak arra, hogy habár teljes jogú lakói és használói a virtuális világnak, ebben a környezetben nem képesek megélni azokat az örömöket, amelyeket a valóságból ismernek. Mi, az ötvenen túl sokszor érezzük úgy, hogy az énvédelemre szánt nagy érzelmek és hárítások teszik boldogtalanná a gyermekeinket. Rácz András íróval a "Feltámadt a nagy Pán" című könyvéről és sok minden másról beszélgetett Bálint Botond.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?