Pesti Srácok

Egy tahó Rómában, avagy így "viccelődött" Biden a pápával - (Videó!)

A humor baloldali műfaj, és az amerikaiak a legjobbak benne. Ez az állandó mantra, azonban Joe Biden vatikáni szereplését elnézve inkább a szekunder szégyenérzet fog el minket, amint a korosodó elnök meglehetősen tahó viccelődéséről készült felvételeket nézzük. Lássuk, hogyan is beszélt a Szentatyával "Jill férje".

Az amerikai elnök látogatását a vatikáni tudósítók tiltakozása kísérte, mivel a korábbi szokással ellentétben nem engedélyezték részvételüket a pápai audiencia elején és végén. Kizárólag az elnököt kísérő néhány amerikai újságíró lehetett jelen az ajándékcserén: a CNN beszámolója szerint Joe Biden a béke legnagyobb harcosának nevezte a pápát. És amikor belépett a pápai audienciára, csak annyit mondott:

– utalva feleségére, aki olasz nyelven beszélgetett Ferenc pápával. A CNN ezen felül kiemelte: Biden azt az érmét is átadta Ferenc pápának, amelyet a Delaware-i Hadsereg Nemzeti Gárdája 261. Jelződandár egységének a jelvénye volt, amely egységben az elnök elhunyt fia, Beau Biden kapitányként szolgált. Ezt az emléket ezzel a tahó megjegyzéssel nyújtotta át a pápának:

PestiSracok facebook image

– mondta Biden a pápának, aki erre nevetett, majd azt suttogta:

Biden egy történetet is megosztott az egyházfővel Satchel Paige baseball játékosról, aki karrierje nagy részét kénytelen volt szegregált ligákban játszani, ám kivételes tehetsége révén, 45 évesen esélyt kapott arra, hogy a főtáblán játszhasson. A 78 éves Biden egyébként a 84 éves Ferenc életkorával is viccelődött. Az afroamerikai baseball játékosról, Satchel Paige-ről szóló történet végén ugyanis Biden így írta le az öregedéshez való hozzáállását:

– mondta a 78 éves elnök.

– felelte a 84 éves Ferenc pápa.

Az olasz sajtó vatikáni tudósítói precedens nélkülinek nevezték, hogy a hosszúra nyúlt vatikáni látogatás miatt Joe Biden egyórás késéssel ment tovább az elnöki palotába Sergio Mattarella olasz államfőhöz. Azt követően Mario Draghi miniszterelnökkel tárgyalt – jegyzi meg a Mandiner.

Mi meg azt jegyezzük meg: Biden elnök egy kicsit alulteljesített a Vatikánban.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?