Mi köze a kommunizmusnak az iszlámhoz? – A magyar származású szociológus megadta a választ
Szokatlan párosítás a Marxot és a Koránt egy lapon említeni, ám aki ezt tette – Paul Hollander, azaz Hollander Pál – maga sem volt egy szokványos ember. Sem életútja, sem az ebből levont tanulságok terén. A magyar zsidó származású szociológust alaposan megkergették a XX. századi totalitárius diktatúrák, ami meghatározta az egész életét és munkásságát. Később a nyugati világban ténykedő társadalomtudósok körében is ferde szemmel néztek rá, amiért a nácizmus helyett főleg a kommunizmus bűneivel foglalkozott. Az ő teljes munkásságát felölelő tanulmányait szerkesztette egy kötetbe és adta ki most magyarul a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.
Paul Hollander egész életét annak szentelte, hogy kimerítő alapossággal mutassa be a kommunizmus valódi arcát, tükröt tartva ezzel a kommunizmus iránt romantikus érzelmeket tápláló értelmiségiek elé is. A pesti zsidó családba született Hollander szenvedélyes antikommunista volt, aki mindkét totális diktatúrát a saját bőrén tapasztalta meg. Mindössze 12 éves korában volt szem- és fültanúja a nácikkal kollaboráló nyilasok tombolásának, amikor családjával az életükért kellett aggódniuk. Ezután eleinte kicsit maga is szimpatizált a kommunizmussal, ám hamar rádöbbent, hogy a nácizmussal párhuzamos másik véglettel áll szemben. A tömeges nemi erőszak, az emberek elhurcolása eléggé beleégett a fiatal Hollander Pál agyába, sőt a megváltóként tetszelgő kommunisták osztályidegennek nyilvánították a családját és kitelepítették őket a fővárosból.
„Tízezres nagyságrendben vannak holokauszttúlélők, akik megjárták a Gulág-szigetvilágot, továbbá aki politikai alapon ellenállt az egyik diktatúrának, az a másikkal is megtette ezt, mint Mindszenty József, Kovács Béla vagy Slachta Margit” – mondta Balogh Gábor, a kötet szerkesztője.
Hollander éppen ezért soha nem törődött bele abba, hogy egyesek különbséget tegyenek hóhér és hóhér között. Nem tűrte, hogy felmentést adjanak a kommunista bűnözőknek, hogy eltagadják bűntetteiket, mentségeket keressenek rájuk, sőt meg is próbálják magyarázni azokat. Számára – mintegy 200 ezer, többnyire szintén fiatal és ígéretes honfitársához hasonlóan – az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása volt az a pont, amikor elmenekült Magyarországról. Előbb Nagy-Britanniában, majd az Egyesült Államokban talált otthonra.
„Élete kísértetiesen hasonlít annak a több százezer magyar honfitársunknak a történetéhez, akik viharos és vérgőzös huszadik századi történelmünk miatt kényszerültek elhagyni szeretett hazájukat, hogy aztán máshol kamatoztathassák azt a szorgalmat, azt a leleményességet és azt a különleges észjárást, amely csakis ránk, magyarokra jellemző” – hívja fel a figyelmet a kötet előszavában Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.
Csatlakozás helyett vizsgálta a nyugati szalonok kommunista társutasait
Noha a vészkorszakban is életveszélynek volt kitéve a családjával együtt, mégis a kommunizmusban szerzett tapasztalatai járultak hozzá, hogy elsősorban a szovjet típusú rezsimekkel és ideológiai legitimációjukkal foglalkozzon. Behatóan vizsgálta a kommunista rendszerek eredetét és fennmaradását, majd később a bukásukat, a totalitarizmus, a politikai szélsőségek, a politikai erőszak és a propaganda témakörét. Szociológusként és történészként először alkalmazta az összehasonlító módszert a szovjet típusú, a latin-amerikai és a kínai kommunizmus vizsgálatára.
Hollander Nyugaton tevékenykedett, élete végéig angolul írt, mégsem tagozódott be az ottani fősodorbeli, baloldali értelmiségi közegbe. Egy holokauszttúlélőtől nem is tudják értelmezni ebben a társaságban, ha nem a nácizmusról, hanem a kommunizmusról ír – magyarázta a PestiSrácoknak Balogh Gábor.
Ezzel azonban ők is magukra irányították a szociológus vizsgálódó tekintetét. Részletesen kutatta a nyugati értelmiség baloldali politikai–kulturális állásfoglalásait és idealista tévhiteit, amelyek annak ellenére megmaradtak, hogy hamar egyértelművé vált, mi minden fűződik a kommunizmushoz.
„Hollander arra is kereste a választ, miért maradt meg kommunista társutasnak a nyugati értelmiségi elit. Beindult egy folyamat a nyugati baloldali szimpatizánsok körében, hogy elkezdték tisztára mosni az eszmét. »Voltak túlkapások, de az eszme tiszta, és szent céljai voltak, mint például a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése.« Hollander bebizonyította, hogy ez egyáltalán nem igaz, az alapeszme és a társadalmi gyakorlat nem szétválasztható egymástól”
– jelentette ki a kötet szerkesztője, jelezve, hogy a szerző ezzel foglalkozó, részben hidegháború utáni esszéi is szerepelnek a könyvben, és ma is érvényes meglátásokat tartalmaznak.
Az ideológia mindig felelős a következményért
Balogh Gábor a kötet furcsának tűnő címét is megmagyarázta. Szavai szerint Paul Hollander rámutatott, hogy az ideológiai alapú társadalmi kísérletek eredményei nem egyedi elszigetelt esetek, nem önmagukban álló gonosz dolgok, hanem szervesen az eszméhez tartozó megnyilvánulások. Így jött képbe nála az iszlamizmus mint párhuzam, hiszen amikor a merénylők „Allahu, akbar!”-t kiabálnak, ott tagadhatatlan a cselekmény ideológiai háttere.
„Már Marx is terrorról és a családok felbomlasztásáról beszélt. Ahhoz, hogy megértsük a társadalmi gyakorlatot, a terror velejét, ahhoz vissza kell mennünk az ideológiáig, mert ott van benne. A végrehajtók fennen hirdetik és sosem szégyellik, hogy az eszme nevében hajtják végre az erőszakot, és mindig csak a nyugati társutas értelmiség próbálja kimosdatni a felelős ideológiát”
– foglalta össze a szerkesztő.
Paul Hollander (1932–2019) magyar származású szociológus, író, történész. A totalitárius ideológiák és diktatúrák szakértője, számos könyv és tanulmány szerzője. Magyarul eddig egy kötete jelent meg Politikai zarándokok címmel 1996-ban. A szerző Marx és a Korán című tanulmánykötetének nyomtatott, illetve e-könyv változata kapható a Terror Háza Múzeum webshopjában és a nagyobb könyvesboltokban. A tanulmányokat Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója válogatta és Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze szerkesztette.
