Pesti Srácok

Milliárdokat „ajándékozunk” az adóhivatalnak

Milliárdokat „ajándékozunk” az adóhivatalnak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal március végén 1160 milliárd forintos túlfizetést tartott nyilván. Öt év után végleg az államkincstárnál maradnak a feleslegesen lerótt összegek – írja a Magyar Idők. 1050 milliárd forint az itthon működő cégekhez kapcsolódott, a magánszemélyek pedig 110 milliárd forinttal fizettek be a kelleténél nagyobb tételt.

A társaságok leginkább áfából és társasági adóból fizettek be többet, de gyakori volt, hogy a cégek az üzemanyag jövedéki adójából is többletet halmoztak fel. A magánszemélyek a személyi jövedelemadóból és az illetékből, emellett az egészségügyi hozzájárulásból fizettek be az elvártnál nagyobb összeget. A márciusi adatok szerint 1,6 millió adófizető és nagyjából 370 ezer cég fizetett be több adót a szükségesnél. A napilap szerint a túlfizetésnek több oka lehet: egyesek "biztosra akarnak menni", mások elszámolják magukat, de vannak olyanok is, akik a rossz szabályértelmezés miatt fizetnek be több adót. Olyan is van, hogy a munkáltató von le többet a kelleténél.

Grafika: Magyar Idők
Grafika: Magyar Idők

Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak azt mondta: bár a túlfizetést az érintettek visszakérhetik öt éven belül, de az adófizetők figyelmetlensége, feledékenysége, esetleg nemtörődömsége miatt évről évre több milliárd forint marad a NAV-nál. Ezt az öt év elteltével már nem lehet visszaigényelni.

PestiSracok facebook image

Forrás: magyaridok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.