Pesti Srácok

Milliárdos áfacsalás Baranyában

Milliárdos áfacsalás Baranyában

A gyanú szerint csaknem egymilliárd forinttal károsította meg egy cégláncolat a költségvetést, az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával "ügyeskedtek" - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

- írta Kuperczkó Adrienn.

A terményt azzal a céllal importálták, hogy azt többnyire boszniai és szlovák üzleti partnereknek adják továb. Ezek kifejezetten azért jöttek létre, hogy a nevükben továbbadott szójaszállítmányról belföldi bizonylatot állítsanak ki. A számlákon feltüntették az általános forgalmi adót, azt a látszatot keltve, hogy azt megfizették. A cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és adót sem fizettek - olvasható a közleményben. A tájékoztatás szerint a láncolat tetején lévő cégnél a közbenső társaságok számláin szereplő áfa visszaigénylésével keletkezett a haszon. A cégláncolat 13 hónap alatt 850 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

PestiSracok facebook image

A bűncselekmény felderítésére szervezett akcióban a pénzügyi nyomozók 13 helyszínen dolgoztak egyszerre. Országszerte öt megyében tartottak házkutatásokat, bizonyítékokat foglaltak le, hat gyanúsítottat, valamint tanúkat hallgattak ki. A nyomozók 900 millió forint értékben zároltak üzletrészt, forint- és devizaszámlákat, továbbá 100 millió forint visszaigényelt áfa kiutalását is megakadályozták. A nyomozás bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik. A gyanúsítottak között van egy tatabányai ügyvéd is, aki a közbenső cégeket átruházta szlovák állampolgárokra, és székhelyszolgáltatóknál helyezte el, hogy félrevezesse a hatóságokat.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 17.
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg.