Felmutatni a reményt a háborútól és szenvedéstől sújtott világban: ez lesz a 37. Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) egyik fő célkitűzése. Ferenc pápa tízéves péteri szolgálata alatt már 60 országban járt. Portugáliát 2017-ben kereste föl a Szűzanya jelenéseinek századik évfordulóján. Akkor is azt kérte a keresztényektől, hogy nyújtsanak reményt egymásnak. Amint arra Matteo Bruni emlékeztette az újságírókat: ez lesz az első Ifjúsági Világtalálkozó a pandémia óta. Eredetileg 2022-ben tartották volna, de a világjárvány elhúzódása miatt egy évvel későbbre halasztották. Az idei évben különösen nagy öröm számunkra, hogy a PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen, Lisszabonban lesz, ahonnan minden nap beszámolókkal jelentkezünk.
Több százezren regisztráltak már a találkozóra a világ 200 országából. 20 ezer önkéntes fog segíteni, akik 150 különböző országból érkeznek. Több, mint 700 püspök és 20 bíboros tart katekéziseket az esemény mottójához kapcsolódóan: „Mária felkelt, és sietve elindult” (Lk 1,39). Ezek a találkozók szinodális jellegűek lesznek, körbeszélgetés formájában – magyarázta a szentszéki szóvivő.
A pápák és Portugália, Fatima
Ferenc pápát megelőzően három pápa járt már Portugáliában és Fatimában, hogy Mária lábai elé helyezzék a világ nagy fájdalmait. VI. Pál arra buzdított, hogy imával kérjük a békét, Isten ajándékát, mely az emberi együttműködés gyümölcse is. II. János Pál négy alkalommal járt Portugáliában, a lengyel pápa élete szorosan összekapcsolódik Fatimával. A pásztorgyermekek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának tizedik évfordulóján XVI. Benedek is elment a Mára-kegyhelyre, melynek üzenete ma is aktuális.
Ima a békéért
A békét fogják kérni imáikban minden bizonnyal a lisszaboni IVT résztvevői nagy számban. Újságírói kérdésekre válaszolva Matteo Bruni elmondta: nem erősíti meg, de nem is cáfolja, hogy Ferenc pápa találkozhat orosz és ukrán fiatalokkal. A pedofília áldozataival történő esetleges találkozóról szólva pedig úgy fogalmazott: köztudott Ferenc pápa érzékenysége és odafigyelése ezekre a témákra. Ha létrejön ilyen típusú találkozó, akkor az diszkréten valósul meg, annál is inkább, mert így segítik az áldozatok gyógyulási folyamatát. Amennyiben sor kerül ilyen találkozóra, csak utána adnak róla hírt.
Ferenc pápa 11 nyilvános beszédet fog mondani: kilenc beszéd és egy homília várható portugáliai útja során, amelyből csak az elsőt mondja el olaszul, a többit spanyolul. Ez az anyanyelve, amellyel a legtöbb embert meg tudja szólítani – fűzte hozzá a szentszéki szóvivő.
Az Ifjúsági Világtalálkozó és Ferenc pápa apostoli útjának programja
Augusztus 2., szerda: megérkezés Portugáliába
A pápa augusztus 2-án, szerdán reggel 7.50-kor indul a római Fiumicino repülőtérről, és 10 órakor érkezik meg a lisszaboni Figo Maduro légibázisra. Közvetlenül ezután a belémi Nemzeti Palotában, a volt királyi palotában Marcelo Rebelo de Sousa köztársasági elnök köszönti. Szintén a Belém városrészben, a kulturális központban találkozik a hatóságokkal, a civil társadalom és a diplomáciai testület tagjaival. 16.45-kor az apostoli nunciatúrán találkozik a miniszterelnökkel, majd 17.30-kor a híres Szent Jeromos-kolostorban vesperást vezet a püspökökkel, a papokkal, a diakónusokkal, a szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, valamint a szeminaristákkal és a lelkipásztori munkatársakkal.
Az Ifjúsági Világtalálkozó megnyitó ünnepsége
Csütörtökön délelőtt Ferenc pápa a Portugál Katolikus Egyetem területén találkozik a diákokkal. Ezután Lisszabonból a közeli Cascaisba indul, ahol a Scholas Occurentes-kezdeményezés portugál székhelyén köszönti a szervezethez tartozó fiatalokat. Délután visszatér a portugál fővárosba az Ifjúsági Világtalálkozó nyitó ceremóniájára, amelyre a VII. Edward parkban kerül sor.
Keresztút a fiatalokkal
Augusztus 4-én, pénteken délelőtt a pápa kiszolgáltatja a kiengesztelődés szentségét az Ifjúsági Világtalálkozó résztvevői közül néhány fiatalnak a belémi „so Impèrio” téren. 9.45 perckor Ferenc pápa a „de Serafina” plébániaközpontba látogat, hogy találkozzon néhány segély- és jótékonysági központ képviselőivel. Délben az apostoli nunciatúrán fiatalokkal ebédel, este 6 órakor pedig a pápa vezeti a keresztutat a fiatalokkal a VII. Edward parkban.
Látogatás Fatimában és az Ifjúsági Világtalálkozó virrasztása
A fatimai Szűzanya kegyhelyet augusztus 5-én, szombaton délelőtt látogatja meg a pápa. Reggel 8 órakor indul helikopterrel Lisszabonból a Fatimai Stadionba, és 9.30-kor a Jelenések kápolnájában a beteg fiatalokkal együtt elimádkozza a rózsafüzért. Dél körül a tervek szerint visszatér a fővárosba. Szombaton még két programja lesz a pápának: 18 órakor a szokásos zártkörű találkozó a Jézus Társasága tagjaival a Colégio de S. João de Brito-ban, majd 20.45-kor kezdődik az imavirrasztás a fiatalokkal a Tejo parkban.
Szentmise és visszatérés a Vatikánba
Az Ifjúsági Világtalálkozó zárómiséjét a pápa ismét a Tejo parkban mutatja be augusztus 6-án, vasárnap délelőtt 9 órakor. Délután az algès-i Passeio marìtimo koncerthelyszínen találkozik az Ifjúsági Világtalálkozó önkénteseivel, a búcsúzási ceremónia előtt, amelyre a Figo Maduro légibázison kerül sor. A pápa este 18.15-kor indul vissza Rómába és a tervek szerint 22.15-kor érkezik meg a Fiumicino repülőtérre. A repülőgépen a pápa kíséretében utazik Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának prefektusa, José Tolentino de Mendonça bíboros, a Kultúra és Nevelés Dikasztérium prefektusa, valamint a hamarosan bíborosi kalapot öltő Robert Prevost érsek, a Püspöki Kongregáció prefektusa. Ahogyan az már kialakult szokás, a pápai gépen utazik egy szentszéki alkalmazott is, ezúttal az Államtitkárságról. Nem várható újdonság az orvosi kíséretben, a szokásos csapatról van szó, egy orvos és egy ápoló kíséri a pápát, mint minden utazásakor – mondta el az újságíróknak Matteo Bruni, a szentszéki sajtóközpont igazgatója.
Kozmopolita és katolikus Lisszabon
Lisszabonban írták alá 2007-ben azt a szerződést, amely meghatározta az Európai Unió jogi személyiségét. A portugál főváros híven őrzi történelmi hivatását, mint kozmopolita és katolikus központ. Az evangelizálás nagy tanúságtevőit és szentjeit adta a világegyháznak, most pedig ünnepelni készül és párbeszédet folytatni a békéről, a teremtett világ védelméről és a testvériségről. Az IVT bebizonyítja majd, hogy az óceán nem elválaszt, hanem összeköt.
Forrás: Vatican news, Fotó: Hatlaczki Balázs (PS)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS