
Az előválasztás okozta stresszt sem bírja Márki-Zay Péter, ezért is lenne alkalmatlan Dobrev Klára szerint az ország vezetésére – többek között ez derült ki a miniszterelnök-jelölti előválasztás második vitájában. Az RTL Klubon tartott talkshow során Márki-Zay Péter nekifutásból talpalt bele választási szövetségesébe, amikor megerősítette, hogy szerinte a DK SMS-üzenetekben fenyegetőzik. Dobrev Klára erre úgy reagált: másnap menjenek be akkor együtt a rendőrségre, és hogy különben sem áll másból ellenfele programja, mint Stop, Dobrev!.
A jelöltek a vitában elsőként különböző felmérések eredményeit vágták egymás fejéhez, azzal kapcsolatban, melyikük is a népszerűbb, és melyiküknek van ténylegesen esélye Orbán Viktor hatalmának megdöntésére. Dobrev Klára a Závecz Research és az Idea Intézet felmérése hivatkozott, Márki-Zay szerint ugyanakkor az Idea hiteltelen, mert Kálmán Olga fölényes győzelmét is kimutatták. Dobrev Klára szerint ugyanakkor a Závecz-kutatás is abba az irányba mutat, hogy neki van nagyobb esélye legyőzni Orbán Viktort.
A vita következő szakaszában arra is kitértek, hogy Dobrev Klárával automatikusan a hatalom közelébe jut-e Gyurcsány Ferenc is, mire Dobrev igyekezett hangsúlyozni: férje nem fog közjogi pozíciót vállalni, bár ez lényegét tekintve nem volt válasz a kérdésre. Márki-Zay a kérdést azzal oldotta fel, hogy a DK-nak az ő vezérlése alatt sem kell aggódnia, hiszen majd integrálni fogja őket is a hatalomba. Márki-Zay Péter elmondta: máris lennének jelöltjei szakértői kormányába, mire Dobrev Klára előhúzta a tőle megszokott “alázatos kormányzás” ütőkártyát, mondván, kegyetlen harcokra számít hatalomra kerülése esetén is a Fidesszel, és ehhez erős, összetartó vezetői garnitúrát kell kialakítani, de a pozícióosztogatásnak még nem jött el az ideje. Azt azonban sietve hozzátette, hogy szerinte az Alaptörvény nem egyenlő az alkotmánnyal, így azt szándékában áll törvénytelen eszközökkel, feles többséggel is megváltoztatni. A jogállamiság semmibevételét ugyanakkor Márki-Zay is azonnal magáévá tette, amikor megjegyezte, hogy az Alaptörvény kizárólagos hatalomról szóló passzusait nem tartja ő sem érvényesnek, és hatalomra kerülése esetén új alkotmányt íratna egy közjogi egyeztető tanács segítségével.
Újabb kérdésre reagálva Márki-Zay elárulta: az elszámoltatást családon belül intézné, azaz “unokatestvérét”, Hadházy Ákost bízná meg ezzel a feladattal, amelyre állítása szerint Karácsony Gergely is áment mondott. Dobrev szerint ugyanakkor az elszámoltatás valójában a bíróságokon múlik, bár férje elszámoltatása elmaradásának hiányából tudhatjuk, haveri grémiumnak udvarolt a kijelentésével, amely különösen visszatetsző annak tükrében, hogy hozzátette: olyan összeférhetetlenségi törvényt kell alkotni, ahol a miniszterelnök vagy a miniszterek családtagjai nem indulhatnának a közbeszerzéseken. Az általa csak “pereputtytörvénynek” nevezett ötletet persze nem vonatkoztatta saját családja gyarapodásának kérdésére. Ezt a fontos kérdést Márki-Zay Péter sem feszegette, ugyanakkor kiemelte, hogy hazánknak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, de ő az ügynökaktákat is nyilvánosságra hozná.
A szakpolitikai kérdésekre térve Dobrev Klára a szocialista és gyurcsányista időket idéző kétkulcsos adó bevezetését szorgalmazta, kitérve arra, hogy csökkentené a minimálbérre rakódó terheket. Joggal merülhet fel, hogy ez egyet jelentene-e a szocialista időkből már jól ismert adómentes minimálbér bevezetésével, amikor is mindenki minimálbérre volt bejelentve, a többletjuttatást pedig zsebbe kapták a munkavállalók, ezzel is elszürkítve a gazdaságot. Márki-Zay ezzel szemben némileg óvatosabban fogalmazott, mondván, az adóemelést még a Fidesz is meglovagolná, ugyanakkor szerinte a költségvetési ígéretekkel is csínján kell bánni, nehogy a populista osztogatás megint a 2010-es éveket megelőző gazdasági csődhöz vezessen. Ezért is nevezte felelőtlennek az üzemanyag jövedéki adójának csökkentését.
Bár Gyurcsány idejében tízezres mértékre rúgott az orvos- és ápolóhiány, Dobrev tízéves távlatban újabb ezreket csábítana haza az ágazatba, mindezt a sporttámogatásoktól elvont forrásokból finanszírozva. Ezen felül – a DK-tól nem szokatlan módon – a magánegészségügyet is bevonná a rendszerbe. Ezzel Márki-Zay is egyetértett, amikor arra utalt, hogy nincs szükség ennyi kórházra. Dobrev a pedagógusbérek emelésével kapcsolatban – miközben a Fidesz béremelésére is rálicitált – arról értekezett, hogy az egyházi iskolák sokkal több támogatást kapnak, miközben kiválogatják a gyerekeket. A keresztényi Márki-Zay erre csak annyiban reagált, hogy kiegyensúlyozottabbá tenné a rendszert. Ugyanakkor arról is beszélt: szerinte a családtámogatás egyike a Fidesz-kormányzás helyes irányainak, ezért garanciát vállalna azok fenntartására.
Vezetőkép: Facebook
angelblind652
2021-10-17 at 19:19
A rendőrség az övé??????
nemLibernyák
2021-10-17 at 09:28
Csodálom a haladókat!
Mert mindent el lehet hitetni velük. Elhiszik, hogy a fehér ember születésénél fogva rasszista, hogy létezik harmadik nem is, stb. Most meg elhiszik, hogy MZP különb ember, mint Dobreva vagy KaliGeli. Itt semmi másról nincs szó, csak a mindenáron hatalmi érdekek egymásra találtak MZP és Fletó között. MZP-nek csorog a nyála a hatalomért, ugyanakkor semmi keresztényi sincs benne, mindent is bevállal, lelkiismeret nélkül, eljátssza a sötét lovat. Pedig sötét csak a támogatói háttere. Ki hiszi el, hogy üres zsebbel így lehet kukorékolni? Fletó meg tudja, hogy most nem léphet ki a fényre, ezért tolja előre MZP-t. De ez csak addig lesz, amíg személyesen nem akar előlépni. Akkor mehet MZP a szemétdomb aljára. Amit nem értek, hogy a haladók tényleg nem látják, vagy csak annyira beléjük égették a Zorbán gyűlöletet, hogy semmi sem számít, az sem, ha utólag ők is vesztesei lesznek a Fletó játékainak.
nemzeti
2021-10-15 at 14:37
VIGYÁZZ !!!
Ezek meg akarják vezetni a jobboldaliakat.
Hülyének látszanak,majd áprilisban robbantanak.
Mekkelek
2021-10-14 at 21:15
Dobrev egy vérprofi hazudozó, márkizaj meg egy átlátszó amatőr hazudozó.
Tessék választani!
TalEle
2021-10-14 at 17:42
A ballibek „előválasztási” cirkuszának vége felé, Gyurcsányné minapi „korrupciózásából”, fenyegetőzéséből is jól látható, hogy mire számíthat a Fidesz, ha élesedik a helyzet egy választás véghajrájában! Soros ügynökei nagyon jól tudják, hogy a választók többsége nem racionálisan, hanem impulzív módon, érzelmi alapon, a közösségi médiák fake news híreitől felheccelve dönt, amihez a legeslegjobb téma a „korrupciózás”, „lőrincezés”! Ennek van a legnagyobb mozgósító ereje az Orbán gyűlölők népes táborában! A Fidesznek, ha nyerni akar, akkor, a vonzó gazdasági intézkedések mellett, „érzelmi töltetet” is bele kell vinnie a választásokba, azaz az országgyűlési választásokat és a gyermekvédelmi népszavazást egy időben kell megtartani! Amíg a parlamenti választás adná a „rációt”, addig a gyermekvédelmi népszavazás az „emóciót”! Ha, a két szavazást egyszerre tartanák meg, ezek szinergiája óriási valószínűséggel győzelemre segítené Orbánt, ha viszont külön-külön lesz a szavazás, akkor a Fidesz az országgyűlési választásokat el fogja bukni!
Tudományos libsizmus
2021-10-14 at 15:34
Azt hiszed Dobrev, te alkalmas vagy? Te ostoba liba.
Orientál
2021-10-14 at 15:12
Dobrev most is megfog Gyurcsány férjével beszélni mint amikor Gyurcsány miniszterelnökként tette tönkre az országot akkor ő a Gyurcsány mindent megbeszélt a Dobrev nejével.
aladin
2021-10-14 at 10:45
Jaj nekem nagyon tettszik, hogy igy összetart a moslék koalició mint a Dobrev-Márki Zaj parodiában, szinte megölnék egymást egy kanál vizben. Ha ezek lenénnek kormányon akkor is igy vezetnék az országot. Há-há-há…
Etel
2021-10-14 at 10:32
Nem korai egy kicsit azt állítani, hogy már Dobrev vezeti a fekete autót?
Bubu
2021-10-14 at 09:39
Hazudik mind a kettö.
Hogy mit és hogyan kell tenniük ha netán nyernének úgyis külföldröl mondják meg nekik.
Poppy
2021-10-14 at 09:28
Tehetségtelen hazug vérszívók.
Horváth Piroska Rózsa
2021-10-14 at 09:26
Isten mentsen meg minket ettől a két demagóg, semmirekellőtől!
odu
2021-10-14 at 09:03
Véget ért a barátok közt, a szomszédok n+1 ismétlése, a ki és beköltöző sók végtelenül ostoba sora és mit kap a jóféle gagyitévé művelt közönsége?
Politikai realötyit/moslékot legalább áprilisig, ha győznek /azt ne adja a Magyarok Istene/ akkor végtelenítve tragikomédiába hajlóan. Bár ha jó a műsor vigaszdíjként, a választások és buktájuk után folytassák a RTL és az ATV csatornákon, lehet kaszasiker lesz.
Gyurcsány Mikroszkóp Színpada
2021-10-14 at 08:33
DobreVécser Klára, Márki-Zay, Karácsony második éVadai.
oshon
2021-10-14 at 08:01
Kirugdosni hazankbol ezeket a magyargyulolo dogevoket , keressetek hazat magatokak , budos , ruhes , tetves kutyak !
angelblind652
2021-10-14 at 07:54
JOBB LESZ KEDVES DOBREV ELVTÁRS ÉS MÁRKI ZAJONGÓ, HA MINDKETTEN BEFÁRADNAK. ÉS OTT IS MARADNAK. UTÁNA JÖHET A CELLA.
A Hét MűTRÁGYA - Karácsony és Márky-Zay, a két HOFI, 1919x2006 mm-es vörös, pROLIrozott keretben
2021-10-14 at 07:51
Karácsony és Márki-Zay Gyurcsány zsebéből mondogatnak oda az aklohol akolba az idült alkoholistának
en
2021-10-14 at 07:46
Meg mindig a bohocok az “ellenzekben”. Jobb volna, ha a rendorseg kimenne ezekert, ne varjak mig maguktol setalnak be!
Amarna
2021-10-14 at 06:58
Hatalom és pénzéhes..mély államtól sorosapón keresztül megbízott és pénzelt elmebetegek és alkalmatlan idióták örjöngése ez az előváladék!!!!
Akik meg a szavazóik azok élvezik Orbán anyagi juttatásait….utána mennek a moslékra leadni a voksukat.
HÁNYADÉKOK…A LEGALJA!!!
aladin
2021-10-14 at 06:44
Kár a nagy felhajtásért, 2022 ben mind a ketten mentek a szemétre. Ennyi.
na4
2021-10-14 at 06:25
Isten óvjon bennünket ezektől a zavaros hülyéktől. Ezért kell mozdulni, elmenni szavazni, mindent megmozgatni ezek ellen.
Sas
2021-10-14 at 01:11
Dobrev nyert.
csakafidesz
2021-10-14 at 00:49
Apró Antal unokája ebben az országban nem lehet miniszterelnök!
Orra krumpli, haja kóc
2021-10-14 at 00:37
“Dobrev Márki-Zaynak: fáradjon be velem a rendőrségre”
.
Túltolják a munkagépet.
Így is átlátszó a színjáték.
Mármint hogy MZP “integrálná” a DK-t?!
???
opettaja
2021-10-14 at 00:14
Csak óvatosnak lenni! Joe Biden sem a mindenki fölé magasodó intellektusa miatt lett az USA elnöke…
Kélgyózva kélgyóztak
2021-10-13 at 23:18
Mekkelek
2021-10-13 at 22:11
A momentum sátra előtt sorakoztak és aláírtak. Nem sokan.
Viszont a DK sátra előtt kélgyózva kélgyóztak
a kaffogó vén matricák.
Leopárd
2021-10-13 at 22:59
Megint bemutatták hogy szerencsétlenek.
Leopard
2021-10-13 at 22:56
Casting. Csupa alkalmatlannal. Mint 2009- ben.
Robi
2021-10-13 at 22:47
Hú reméleme ha bementek akkor ott is maradtok senkihàziak.. van bőven bőr a pofàn . Mind a 2 önjelölt fényben ugràló majom ahogy màr leírtam. NEM KELL NEKÜNK MAGYAROKNAK!!!
Gáspár Anette
2021-10-13 at 22:35
22.-re már elkeltek a jegyek, de 23-án és a többi napon még vannak.
Pofátlanság, hogy korad élutánra adtak időpontot, de a célközönség, a diákok
el tudnak menni.
Nézzétek meg, ajánljátok az ELKxRTUK filmet!
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t45.1600-4/cp0/q90/spS444/p180x540/245554220_23848831272280206_3438028769590910479_n.png.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=67cdda&_nc_ohc=WkmgVXDCLXQAX9L1rlA&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=801371343734e0ab9ac12a8b33ae690f&oe=616B5FAD
Leopárd
2021-10-13 at 22:21
KariGeri programjában már semmi sincs, ami korábban benne volt.
Colin MacLeod
2021-10-13 at 22:20
Pszichopata vs Psychopath.
Tegyük fel van egy gyereked és azért szurkolsz, hogy Patrick Bateman vagy Ted Bundy ölje meg. Remélem érthető. Lényegtelen, hogy Maki Zaj most Patrick Bateman vagy Ted Bundy.
Közveszélyes elmebetegek.
Apró Antal, Piroska. Gyilkos kommunisták. Petar Dobrev “pápagyilkos” elmebeteg. GyurcsánÚr a szemkilövetők istene. Ez a Klárika “kiccsaládja”.
Maki Zaj csak egy ateista baloldali cgány, aki kimenekült Kanadába mert Magyarországon üldözik a cgányokat. Ott belépet az aktuális amnesty helsinki bizottságba és polgármestert csináltak belőle. Egy szadista csaucsau klón, aki örömét lelte a Katyn című film utolsó percén.
Komolyan ennek a két deviáns szr pszichopatának levetíteném a Két Férfi a Városban utolsó 5 percét, valószínűleg mosolyogva néznék végig. Nem emberek ezek csak rohadt érzelmekre képtelen véglények azaz pszichopaták, aki rájuk szavaz az is.
Ennyi!
Leopárd
2021-10-13 at 22:15
Az volt a legjobb rész, amikor Márki közőlte, hogy KariGeri programjában már nincs benne az alapjövedelem…..
Leopárd
2021-10-13 at 22:13
Szépen-finoman minden mocsoknak elmondták egymást-de együtt kormányoznának.Muhaha.
Mekkelek
2021-10-13 at 22:11
A nomentum miért nem kampányol márkizajjal?
accept
2021-10-13 at 22:06
A koncra éhes verző pofájú hiéna falka meg a magyar fehérje halmaz balkán birkák egy koalició!
Leopárd
2021-10-13 at 22:06
Szórakoztató volt-a Nyugati fény pedig kitett belőle egy nagyon vicces részletet-ahol amortizálják egymást.
CsZ
2021-10-13 at 22:02
Ez most komoly?
A nemzeti sajtó ezt a csimpum cirkuszt elemezgetni kezdi.
Martos Flóra és a hódmezővárosi Duce cica harcát elemezni.
Jézusom.
Ezekre a figurákra rászavazni egy betegség.
Az a kérdés, hogy a szavazó mentális beteg és öngyilkos akar lenni vagy elmebeteg és csorog a nyála.
Ha ezek győznek akkor nem lesz többé hazánk és lönn itt fogcsikorgatás és szenvedés.
Azért szörnyű, hogy a Fidesznek nincs egy komolyan vehető minőségi konkurenciája
Mikia36
2021-10-13 at 21:58
Nem láttam, nem is akartam megnézni ezt a szenny műsort, különben is az RTL egy zsenny televízió.
Mindkettő hazaáruló, s mikor alszanak még akkor is hazudnak!
Elzavarni mindkettőt jó messzire!
Tudok egy 30m2 szigetet a Csendes óceánban. Jól elférnének kamugelivel és a 40 rablóval együtt!
Kerekferke
2021-10-13 at 21:54
” de ő az ügynökaktákat is nyilvánosságra hozná.”
Húha!
Pedig elég nyilvános:
MZP
Demeter
Hadházy
FeketeGyőr
Szabó
Cseh és a férge
Donáth
Gyulyás
az egész bekötött ex-SZDSZ
stb., stb…
Leopárd
2021-10-13 at 21:52
Megmaradtak az un. buborékok-a Dobrevista megmaradt Dobrevistának-a Márki-támogató Márki-támogatónak-az un. bizonytalanok pedig eliszonyodtak mindkettőtől.
Gonella
2021-10-13 at 21:51
Dobrev Márki-Zaynak: fáradjon be velem a rendőrségre
nocsak klárika, feltámadott a nagypapi?
Rózsa Zoltán
2021-10-13 at 21:45
a nyitóképen látható, pontosan ezeket a lesajnáló, arrogáns, “nem érdekel”, “ki vagy te, hogy engem kérdezel” pofákat kapnánk ezektől a mocskos, semmirekellő, globalista férgektől a következő pillanattól, hogy helyzetbe kerülnek. Nem, nem, és nem, soha!
Marki-Zay ugyanúgy gyűlöletre építi a karakterét és a kampányát mint Добрев. Kereszténynek állítja be magát pedig tudnia kellene, hogy a kereszténység, a katolikus hit soha nem épülhet a gyűlöletre. Márpedig ő az Orbán és a Fidesz gyűlöletre épít mindent. Hazudik!
Добрев nettó internacionalista, egy másodperc alatt kiárusít mindent a Kárpátokból ha hatalomra jut. A férje mindenben támogatná ami ehhez kell, beolvadnánk a nagy nemzetközi, globális egyvelegbe mintha sosem lett volna magyar ezen a földön. Szó sem lehet róla!
A nyitókép önmagáért beszél: ezek hazudnak mint a vízfolyás és ha hatalomhoz jutnak azonnal arrogáns, lekezelő bárók és grófok lesznek akik nem válaszolnak, nem állnak le mindenféle pórnéppel se beszélgetni se válaszolni. Egy büdös voksot nem érnek, egyet se! Aki nem hiszi nézze meg mit művel ma KariGeLgő Budapesten!
gyozo2018
2021-10-13 at 21:38
A képen pengeszájú DobreVécser Klára és MZP, a tepsi szájú alibi ellenzéke.