Pesti Srácok

"A miniszterelnök vejének lenni számos kötöttséggel jár és az ember támadásoknak van kitéve, bármit is tesz"

"A miniszterelnök vejének lenni számos kötöttséggel jár és az ember támadásoknak van kitéve, bármit is tesz"

Bár hetek óta offshore-szálakat vizionál a hazai balliberális sajtó a BDPST Zrt. ügyében, a cég illetékeseitől eddig senki nem kérte ki a részvényjegyzéket, ami egyértelműen igazolná a helyzetet - mondta el egyebek mellett az Origónak adott interjújában a cég egyik egyik tulajdonosa, Tiborcz István. Orbán Viktor veje tisztában van azzal, hogy a miniszterelnök családtagjaként távol kell maradnia a politikai, közéleti ügyektől, ugyanakkor világos számára az is, hogy folyamatos támadásokat kell kiállnia, és rendre szándékos dezinformációkra kell reagálnia.

Elfogadja, hogy manapság már minden üzleti lépéséből többnyire negatív megközelítésű, spekulatív sajtóhír lesz - mondta el az Origónak Tiborcz István egyik legutóbbi befektetése, egy budapesti, XII. kerületi ingatlan megvásárlásának kapcsán. Az üzletember beszélt arról is, hogy két esztendeje a média folyamatos támadásai miatt adta el a számos magyarországi település közvilágítását világszínvonalon korszerűsítő cégben, az Elliosban lévő részesedését is. A miniszterelnök veje kifejtette, hogy vállalkozásaival nem a családi kapcsolatai miatt szerez sokszor jelentős megbízásokat, hanem azért, mert már fiatalemberként vállalkozást vezetett, így az üzleti szemlélet jelenti a sikereit. Ez a megközelítés segített neki és cégeinek átvészelni a kilenc éve kirobbant világgazdasági válságot, és elsajátítani a költséghatékony vállalatvezetés ismereteit.

Tiborcz István elmondta: bár szívesen foglalkozik egymástól eltérő szakterületekkel, az Elliosból távozásakor azonban megértette, hogy a miniszterelnök vejeként nem foglalkozhat bármivel. Az üzletember az ingatlanpiacban, a meglévő épületek újragondolásában, modernizálásában látta meg a jövőt. Tiborcz István kitért az ugyancsak jelentős sajtóvisszhangot keltő, a balliberális média által keltett ügyre, a turai kastély fejlesztésére is, amelynek a híresztelésekkel szemben semmi köze nincs a hasonló épületek megóvására, felújítására meghirdetett állami programhoz. A kastély magántulajdonban volt, és abban is maradt, így renoválásához nem is vehető igénybe állami pénz. Tiborcz kifejtette, hogy a hasonló, rossz állapotban lévő ingatlanból számos parlagon áll az országban, holott azok felújításával a helyi gazdaság is fellendülhetne. Az üzletember az Origónak elmondta, meg kellett tanulnia, és el kellett fogadnia, hogy Orbán Viktor rokonaként nem foglalkozhat minden őt érdeklő területtel. Tiborcz István korábban kapott olyan újságírói kérdést, hogy szokott-e az apósával cégügyekről beszélni. Mint mondta:

PestiSracok facebook image

A sajtó egy részének negatív kampányáról az üzletember elmondta, hogy az családja napi életére is hatással van, a zaklatások és a dezinformációk miatt már több pert megnyert. Tiborcz Istvánnak eszébe sem jutott, hogy politikával foglalkozzon, magát vállalkozónak tartja. Arra a kérdésre, hogy családi kapcsolatai mennyiben befolyásolják, így reagált:

Forrás és fotó:

Origo

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?