Pesti Srácok

Molde FK – Ferencváros 3:3

Molde FK – Ferencváros 3:3

A Bajnokok Ligája (BL) főtáblára jutásért néz farkasszemet este kilenctől a norvég Molde FK és a Ferencváros labdarúgó csapata. A Fradi már a hetedik percben megszerezte a vezetést, majd kettő-nullra növelte az előnyét, de a norvégok a második félidő közepére kiegyenlítettek, majd a nyolcvanegyedik percben a vezetést is átvették. Hat perc múlva a Ferencváros büntetőhöz jutott egy tizenhatoson belüli kezezés miatt, így az eredmény 3:3 lett.

Két Boieng 737-es repülőgép szállította a magyar csapatot a norvégiai mérkőzés helyszínére, minden biztonsági intézkedést betartva, sőt kamerával rögzítve. A meccs toronymagas esélyese a Ferencváros, és bár most idegenben kezd, a BL ezen szakaszában újra oda-visszavágós mérkőzésen kell bizonyítani, így a szokásoknak megfelelően kettő találkozón van lehetőség a továbbjutás kiharcolására.

A Ferencváros a szokásos kemény tempóval kezdte a meccset az Aker Stadiumban, a hetedik percben pedig egy grandiózus indítás után Franck Boli (képünkön) bevette a norvégok hálóját. A bekapott gól után a házigazdák nagyobb sebességre kapcsoltak, és sokáig nyomás alatt tartották Dibusz Dénes kapuját, de nem sikerült betalálniuk. A félidő második felére a Fradi újra fölénybe került, de a támadásokból egyelőre nem született gól.

Fotó: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?