Hollandiából irányított román nyelvű oldal “leleplezte le” Călin Georgescu “Kreml-kötődését”, amelyben francia forrás is szerepet kap. A Publicrecord.ro maga vallja be, hogy akár szigorúan titkos besorolású nyomozati anyagokhoz is hozzáfér, de mindezt “legálisan.” Vagyis úgy, hogy jogi következményeket ne szenvedjenek el. Az egész ügy pedig kedvez a jelenlegi román államfőnek. Nagyon gyanúsan kedvez.
Mondhatnánk, hogy ritkán lát az ember akkora hatósági és – külföldről irányított – sajtónyomást, mint amekkorát most az egyébként valóban szélsőjobboldali, magyargyűlölő Călin Georgescu él át. Mint ismert, a november 24-én lezajlott első forduló éjszakáján megvádolta őt a román ügyészség azzal, hogy Oroszország kibertámadásokkal, illegális kampányfinanszírozással és digitális platformokon (TikTok) történő visszaéléssel avatkozott be az elnökválasztásba a javára.
Ezután a román alkotmánybíróság (CCR) érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét.
Georgescu szombaton a Sky Newsnak mindezt úgy kommentálta, hogy puccs áldozata, a választás megsemmisítése leleplezte a korrupt rezsimet, az alkotmánybíróságot pedig maffiabíróságnak nevezte, illetve tagadta, hogy kapcsolata lenne Oroszországgal. Ennek ellenére egy publicrecord.ro román nyelvű, magát „tényfeltáróként” azonosító oldal azt írja, hogy több tucatnyi orosz koordinált weboldal és Telegram-csatorna támogatta Călin Georgescu indulását az elnökválasztáson. Azt állították:
Egy „Portal Kombat” néven működő orosz hálózat avatkozott be a választásba, amely „19 országban terjedt el.”
Állításuk szerint több Telegram-fiókot használtak Călin Georgescu támogatására, hogy koordinálják Călin Georgescu támogatóit, megyénként és a diaszpórában. A publicrecord.ro egy francia állami hírügynökség, a Viginium közlésére hivatkozik, amely szerint a Pravda német, francia, angol, spanyol, lengyel és román nyelvű változatának azonos technikai jellemzőkkel rendelkező platformjai vannak, és az összes IP-címük Oroszországba vezet.
Ám talán ennél is érdekesebb, hogy a publicrecord.ro nem akármilyen háttérrel rendelkezik. Bár oldalukon azt írják, „egy sör mellett találták ki az oldal létrehozását,” a következő mondatban beismerik, hogy indulásukat a Szervezett Bűnözés és Korrupció Jelentési Projekt (OCCRP) nevű szervezet biztosította.
A publicrecord román nyelvű weboldalán az szerepel:
Olyan témákról számolunk be, amelyekkel kevés más hírszervezet foglalkozik behatóan, beleértve azt is, hogy a bűnözés és a korrupció hogyan táplálja korunk válságait: háború, klímaváltozás, egyenlőtlenség és a demokráciát fenyegető veszélyek.
Ha megvizsgáljuk az elemzéseiket, nem kell csodálkoznunk azon, hogy kizárólag „oroszbarát” politikusok állítólagos korrupciós ügyeivel, hálózataival foglalkozik, ukránpártiakkal nem foglalkoznak. De a csavart valójában nem ez adja. Az OCCRP ugyanis azt írja, habár célterülete Kelet-Európa, székhelye mégis a holland fővárosban, Amszterdamban van. Kiterjedt informatikai rendszert tart fenn, ezáltal hozzáférhet olyan nyomozati iratanyagokhoz is, amelyet szigorúan titkosnak nyilvánítottak a hatóságok.
Hogy a szervezet hogyan ússza meg a jogi következményeket? Azt írják:
Az OCCRP létrehozta a Reporters Shieldet, a maga nemében első számú tagsági programot, amely megvédi a nyomozói jelentéseket a jogi fenyegetésektől.
Azt azonban nem fejtik ki az oldalukon, hogyan alkalmazzák ezt annak érdekében, hogy valóban ne vonatkozzanak rájuk a nemzeti törvények. Érdekesség az is, hogy a CCR döntése kedvez az eredetileg december 21-én távozó, ukránbarát politikát folytató Klaus Iohannis román államfőnek, mert így az alkotmány egyik előírása szerint addig marad tisztségben, amíg a megválasztandó új elnök leteszi a hivatali esküt. És a CCR döntése miatt azt sem lehet tudni, mikor bonyolítják le az elnökválasztás első és második fordulóját.
A gyanú azért is erős, mert maga Iohannis tett azért, hogy a CCR érvénytelenítse a választást. A döntést megelőző órákban hozta ugyanis nyilvánosságra a titkosszolgálati és belügyminisztériumi jelentéseket. Ezekben pedig az áll, hogy „Románia állami és nem állami szereplők, kiváltképpen Oroszország ellenséges kibertevékenységének célpontjává vált”.
PS-hírháttér. A vezető képen Călin Georgescu látható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS