Pesti Srácok

Moralizálva mentegeti párttársát Gyurcsány, mert szerinte Niedermüllert direkt akarják egyesek félreérteni

Moralizálva mentegeti párttársát Gyurcsány, mert szerinte Niedermüllert direkt akarják egyesek félreérteni

A lényeg szempontjából nem fontos, csak egyszerűen tény: fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok. Nem akartam ilyen lenni, egyszerűen lettem, ilyenné tettek. Hogy a Teremtő, az Isten, a genetikai véletlen, a családi örökség okán? Nem foglalkoztat – írta Facebook-posztjában csütörtökön reggel Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke hosszas moralizáló posztjában kifejti, hogy párttársa, Niedermüller Péter nem is azt mondta, amit hallottunk, illetve direkt értjük félre. Szerinte ugyanis az a kereszténység elleni bűn, ha rossz szemmel nézik, bántják azokat, akik nem fehérek, nem keresztények, nem heteroszexuálisok. Állítja, hogy polgármester párttársa is ezt mondta az ominózus interjúban, és azok magyarázzák félre, akik ki akarják őket teríteni.

– fogalmaz a posztjában Gyurcsány.

https://www.facebook.com/gyurcsanyf/photos/a.191029320929538/3131168540248920/?type=3&theater

PestiSracok facebook image

Majd megjegyzi, hogy az egész ügy mögött az áll, hogy mindenáron ki akarják őket teríteni.

– jegyzi meg. Hozzáteszi, hogy ugyanakkor ezt soha nem fogják engedni, mert olyan világot szeretnének, ahol vigyáznak arra is, aki nem fehér, nem keresztény és nem heteroszexuális. Egyszerűen azért, mert ember.

– summázza végül, mellékelve közös fotóját Niedermüller Péterrel, amelyen a következő szöveg áll:

Emlékeztetőül felidézzük, mit is mondott Niedermüller Péter, volt EP-képviselő, Erzsébetváros polgármestere, a Gyurcsány-párt vezető politikusa. Íme:

Emlékezetes, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azt írta: "szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott". Hozzátették: tehette ezt a megszólaló úgy, hogy kijelentésétől – tudomásuk szerint – eddig sem a kereskedelmi csatorna, sem pártja, sem a hasonló esetekben többször fellépő érdekvédelmi szervezetek határozottan nem határolódtak el. Úgy fogalmaztak: "ezt a tragikus emlékeket idéző hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk, és határozottan kérjük a politikai élet minden szereplőjét, meggyőződésétől és hovatartozásától függetlenül, hogy munkáját a közjó érdekében, az etikai és erkölcsi normák megtartásával végezze". "Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik" – tették hozzá.

Vezető kép: Facebook/Gyurcsány Ferenc hivatalos oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.