Pesti Srácok

Moszkva nem tesz majd engedményeket a nyugati országokkal folytatott egyeztetések során

Moszkva nem tesz majd engedményeket a nyugati országokkal folytatott egyeztetések során

Moszkva nem hajlandó semmiféle engedményre az amerikai vezetőkkel január 10-én Genfben tartandó megbeszéléseken – szögezte le vasárnap Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

– fogalmazott a politikus. Rjabkov, akinek a szavait az Interfax orosz hírügynökség idézte, azt mondta, az orosz kormány borúlátó a tárgyalások sikerességét illetően a Washingtonból és Brüsszelből érkező "kedvezőtlen jelek" miatt. Hozzátette: elképzelhető, hogy a tárgyalások "hirtelen megszakadnak".

PestiSracok facebook image

– mondta.

Az Ukrajna körül kialakult feszültség csillapítását célzó egyeztetéseket az orosz–ukrán határon hetek óta tartó feszültség árnyékában rendezik. Oroszország mintegy százezer katonát vont össze Ukrajna közelében, ami nyugtalansággal tölti el a nyugati országokat. Washington azt állította, hogy Moszkva invázióra készül. Oroszország tagadja ezt, és számos biztonsági garanciát követel a Nyugattól, egyebek között a NATO keleti bővítésének leállítását.

Pénteken Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Észak-atlanti Tanács (NAC) rendkívüli, külügyminiszteri szintű ülését követően Brüsszelben viszont azt mondta, a NATO ajtaja nyitva áll a csatlakozni kívánó országok előtt. Joe Biden amerikai elnök január elején telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok határozott választ ad, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.

A svájci megbeszélést követően Oroszország és a NATO közötti találkozót tartanak várhatóan január 12-én Brüsszelben, majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bécsi tárgyalási fordulója következik január 13-án.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?