Egyre nagyobb a munkaerőhiány, az iskolaszövetkezetek egyre többet fizetnek, így markánsan megnőtt a dolgozó egyetemi hallgatók aránya.
Simon Balázs a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének főtitkára az M1 csatornán mondta el, hogy a 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most viszont majdnem ötven százalékuk munkába áll. Ennek oka, hogy a cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik – tette hozzá. Jelenleg országosan 138 ezren vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül.
Bizonyos területeken, így például az idegenforgalomban (strandok üzemeltetése, fesztiválok szervezése) akár a húsz-harminc százalékot is elérheti a diákmunkások aránya, a kereskedelemben és az iparban azonban nem jellemző ilyen magas érték. A tanulók a gazdaság minden szegmensében megjelennek, elsősorban azonban alacsonyabb végzettséget igénylő, akár betanított munkát bíznak rájuk.
A főtitkár kiemelte, hogy a diákok javadalmazása idén intenzíven felfelé mozdult el. Míg korábban az iskolaszövetkezetek nem tudtak minimálbér fölötti összegeket kínálni a diákoknak, Budapest környékén már kizárólag annál magasabb jövedelmet kapnak.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS