Pesti Srácok

Musk megvette a Twittert, és egyből Ukrajna ellensége lett

Musk megvette a Twittert, és egyből Ukrajna ellensége lett

Amint Elon Musk megvette a Twittert, egyből a haladó világ ellensége lett, és napjainkban ezt mi mással lehetne jobban kihangsúlyozni, mint hogy kikiáltják Ukrajna ellenségének. A Telex természetesen élen jár az ukáz teljesítésében, és anélkül, hogy a felidéznék emlékeikben a milliárdos eddigi segítségét, amelyet Kijevnek nyújtott, ki is jelentették, hogy ő maga kapcsolja le az internetet (amit eddig saját zsebből biztosított) a háborúban álló országban.

Attól fél az ukrán vezetés, hogy teljesen lekapcsolhatják a hadseregüket a Elon Musk Starlink nevű internetszolgáltatásáról, miután 1300 műholdas egységük kiesett a hálózatból. Több forrás is azt állítja, hogy korábban a SpaceX vevőkészülékenként 2500 dollárt kért az ukránoktól a használatért, idővel azt azonban már nem tudták fizetni – vette át a Telex hűségesen a CNN cikkét, hozzátéve, hogy az ukránok Starlink-hozzáféréséért „sokáig Ukrajna fizetett, de nemrég felmerült, hogy a Pentagon vagy az EU átvállalhatja a költségeket. Erről azonban még nem sikerült megegyezni Elon Muskkal.

A baj csak az, hogy a fentiek nagy része hazugság, de mivel a Lakmusz ezt nem vizsgálja ki, egy kicsit besegítünk a telexes "kollégáknak". A Starlink-hozzáférésért Ukrajna egy vasat sem fizetett, Elon Musk ugyanis magára vállalta a hálózat üzemeltetésének költségeit. Itt a Telex munkatársainak számára felidéznénk, hogy az ukránok nemrég még óriásplakátokra meg falfestményekre is felhelyezték a milliárdos arcképét, mint Ukrajna egyik legnagyobb barátját és támogatóját. Igaz, ezt később el is távolították (sőt egy rövid időre még az "Ukrajna ellenségeit" gyűjtő halállistára is felhelyezték Muskot), mikor a milliárdos felvetette, hogy mi lenne ha a felek békét kötnének.

A Musk által javasolt békefeltételek, mint például az orosz nyelv engedélyezése Ukrajnában és a megismételt, már az ENSZ által felügyelt népszavazások ötlete nem tetszettek Kijevnek. A Tesla-vezér ezután kijelentette, hogy nem hajlandó többé pénzt áldozni az ukránok internetellátására, és ötletként bedobta, hogy mi lenne, ha annak költségeit átvállalná a Pentagon. Ha már úgyis az USA proxyháborúzik az oroszokkal Ukrajna területén és nem a Tesla. Az önérzeteskedés persze nem tartott sokáig, ugyanis Muskot ki tudja, mivel, de megfenyítették, ami után úgy nyilatkozott, hogy bár nem szívesen, de továbbra is állja a cechet.

PestiSracok facebook image

Ez azonban nem volt elég haladóéknak, mert a Twitter felvásárlása annyira kiborította őket, hogy most már minden áron ellenséget akarnak faragni a milliárdosból, és napjainkban ez úgy a legkönnyebb, ha kijelentik róla, hogy ő egy a csúnya, gonosz kapitalista, aki nyerészkedik a háborún. (Vö.: ukránok vérével pettyezett olaj.) Mindegy, hogy ez igaz, vagy sem, de ez a legegyszerűbb módszer arra, hogy támadhatóvá váljon a mainstream számára. A Telex tehát megkapta az ukázt és aszerint jár el, a nélkül, hogy megnézné akár a saját cikkeit pár hónappal ezelőttről.

Forrás: Telex; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.