Pesti Srácok

Náci hangnemben fenyegeti a kárpátaljai magyarokat az ukrán miniszterelnök-helyettes

Náci hangnemben fenyegeti a kárpátaljai magyarokat az ukrán miniszterelnök-helyettes

Úgy látszik, Ukrajnát teljesen elvakítja a nyugati szalonokból kapott dicsfény, és még mindig nem képes rátalálni a megfelelő hangnemre Magyarországgal szemben. Követelőzés, fenyegetőzés és ezek elegye, amit az ukrán külügy évek óta bemutat hazánkkal szemben, ami mostanra a kárpátaljai magyarok nyílt megfenyegetésébe torkollott. A miniszterelnök-helyettes megszólalása szerint Ukrajnának megint nem sikerült bebizonyítania, hogy nem fasisztoid állam, és a horogkeresztekkel meg SS-logókkal masírozó ukrán katonai alakulatok csak a szerencsétlen véletlen művei lennének.

A magyar vezetés még a volt Szovjetunió egyes orosz szatellitállamainál is rosszabbul bánik mostanában Ukrajnával – ütötte fel mondandóját Irina Verescsuk, a társadalmi aktivistából lett ukrán miniszterelnök-helyettes, majd rögtön így folytatta Facebook-bejegyzését:

A kárpátaljai magyarok nyílt fenyegetése után különösen pikáns, hogy a vezető ukrán politikus azt taglalja, a magyarok talán Kárpátaljáról álmodoznak. Verescsuk ezek szerint úgy gondolja, az a világ rendje, hogy a kárpátaljai magyarok egy olyan országban éljenek, ahol nyíltan megfenyegeti őket a kormányzat.

PestiSracok facebook image

Verescsuk nagyon sérelmezi, hogy próbálunk kimaradni az oroszok és az ukránok konfliktusából úgy, hogy minél kisebb gazdasági sérülésekkel ússza meg a szomszédunkban zajló háborút. Magyarország nem támogatja a szankciókat, nem adnak (!) fegyvereket, nem engedik át a más országokból jövő fegyverellátmányt, gyakorlatilag mindenre nemet mondanak – sorolja fájdalmait a miniszterelnök-helyettes, aki szerint nagyon kevés választja el Budapest hivatalos kommunikációját a nyíltan oroszpárti állásponttól.

Találgatásokba is bocsátkozik a politikusasszony:

Nem mintha rossz ötletnek tűnne Kárpátalja olyan országhoz tartozása, ahol nem fenyegetik nyíltan a létében az ottani magyarságot, Verescsuknak nem erőssége a cizellált elemzés. Érthető persze, ha feldúlt, amikor támadás alatt áll az országa, és az is érthető, hogy a jelenlegi, náci elemekkel megtűzdelt ukrán kormányzat számára pláne létkérdés ennek a háborúnak a kimenetele, amelyet az oroszok többek között Ukrajna „nácitlanítására” indítottak. Viszont az sem bonyolult gondolatmenet, hogy ez nem Magyarország háborúja, és ezért nem fognak benne részt venni sem magyar katonák, sem magyar fegyverek, sem magyar szállítási útvonalak.

Miket szokott mondani az, aki náci?

És ha már a náci vád ilyen központi kérdése ennek a háborúnak – lásd az orosz érvelést, az SS-logós Azov zászlóaljat meg a többi árulkodó fényképet –, akkor itt még nincs vége a párhuzamoknak.

Az Azov zászlóalj katonáinak korábbi csoportképe karlendítéssel, NATO-zászlóval, a második világháborús SS- és Wehrmacht alakulatok által használt „Wolfsangel” jelképpel, továbbá a Hitlerjugend zászlajával. A mostani háború kitörése óta az Azov zászlóalj hirtelen megváltozott, és eltüntették a náci szimbólumokat a közösségi médiás képeikről. Fotó:Twitter

Egy nép önző módon, kollektíven hátbaszúrja a másikat, miközben az hősies háborúját vívja a civilizációk harcában. Honnan ilyen ismerős ez a gondolat? Ennek minden eleme igencsak hasonlít a tőrdöfés-elméletre, amellyel a zsidókat vádolták kollektíven a náci Németországban az elvesztett első világháború miatt. Mindezt abban az Ukrajnában, ahol rendszeresen masíroznak katonai és félkatonai alakulatok náci jelképekkel a zászlajukon. Megannyi szerencsétlen egybeesés.

Ennek az Ukrajnának jelenleg azzal kellene foglalkoznia, hogy ha a bőséges nyugati fegyverszállításoknak hála esetleg meg is nyeri, vagy legalább döntetlenre kihozza a háborút, akkor miből fogja kifizetni a cechet. Elsőként azt a hatmilliárd dolláros kölcsönt, amelynek idén jár le a határideje. Ehelyett Ukrajnában a hagyományos náci ösztön tört fel, és a bűnbakkeresés keretében kapásból megtalálták a kárpátaljai magyarokat, hogy majd rajtuk jól bosszút állhatnak az oroszok elleni háború minden sérelméért.

Ha Ukrajna nem hullik szét a háborúban, akkor a következő feladata lesz egyben maradni a nemzetiségi ellentétekkel, a háborús leállással és a szétlőtt városokkal megfűszerezett irgalmatlan eladósodás terhe alatt. Kérdés, hogy sikerül-e addig kimásznia az országnak a neonáci szellemiségből, amíg még létezik…

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.