Parragh László 2000 óta folyamatosan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az idén azonban a megújulás programjával egy erős kihívója akadhat Nagy Elek személyében, aki – amennyiben megkapja a kellő számú ajánlást – a következő küldöttgyűlésen megpályázza az MKIK vezető posztját. Nagy Elek az ország egyik legsikeresebb vállalkozója, vagyonát a szakmai kiadványok 60 milliárd forint körülire taksálják, jelenleg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A vezetése alatt a BKIK az elmúlt időben látványosan ütemet váltott, és miközben folyamatosan épül a szolgáltatási portfóliója, aközben sorra dolgoz ki a vállalkozók megkérdezésére alapozva gazdaságfejlesztési javaslatokat is. Nemrég maga Orbán Viktor is az egyik ilyen – a fővárosi önkormányzatok számára kidolgozott – javaslatcsomagra hivatkozott nyilatkozatában, mint követendő intézkedési tervre. Nagy Elek szerint a BKIK látványos átalakulása mögött a sikeres csapatépítés áll. Szerinte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megújítását is a jelenlegi egyszemélyi vezetés megszüntetésével kell kezdeni, és helyette igazi csapatban tevékenykedni a jövőben. Ahogy fogalmazott saját magáról: „Én egy erdélyi származású ember vagyok, magyar és keresztény szellemiségű, éppen ezért toleráns is, hiszen az erdélyi lét megtanított erre.” (Természetesen Parragh László elnök számára is megszólalási lehetőséget biztosítunk – PS.)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) soron következő küldöttgyűlésén várhatóan Ön indul az elnökválasztáson. Az ellenfele Parragh László jelenlegi elnök lesz, aki már több, mint 20 éve tölti be ezt a posztot. Miben látja kettejük közti legnagyobb különbséget?
Igazából úgy határoznám meg a kettőnk közti különbséget, hogy míg Parragh László egy egyszemélyes kamarát vezet, ahol csak az ő szava számít, addig én a csapatszellemben hiszek. A két koncepció közti különbség az irányítási módszerben rejlik. Ez abból adódik, hogy jelenleg is több ezer ember megélhetéséért felelős, gyakorló nagyvállalkozó vagyok, míg Parragh László húsz éve csak hivatali munkát végez.
Ha Főtaxi és BÁV, akkor Nagy Elek
Beszélne magáról egy kicsit? Ismertetné, hogy milyen vállalkozásokban tevékenykedik?
A tulajdonomban lévő cégcsoport négy nagy üzletágban tevékenykedik. Az egyik Magyarország legrégebbi vállalata, az 1773-ben Mária Terézia által alapított BÁV. A cégnek két nagy üzletága van. Az egyik a mintegy 100 fiókból álló zálogház-hálózat, amelyik a magyar piac több, mint ötven százalékát teszi ki, a másik pedig egy műkincs-kereskedelemmel foglalkozó aukciósház. Meghatározó üzletága a cégcsoportnak az ingatlanportfólió. Ez mintegy 200 000 négyzetméternyi ingatlant jelent, döntő részben irodákat és raktárakat. Utoljára, de nem utolsó sorban a taxi üzletágban megtaláljuk a patinás, több, mint 100 éves Főtaxit, a Budapest Taxit, és az MB Elite Taxit.
Akkor kijelenthetjük, hogy Ön egy igazi nagyvállalkozó. Hogyan tudja ezt kamatoztatni egy kamara élén?
Valóban, az ezzel foglalkozó kiadványok rendre a felső „ligába” szoktak sorolni. Amit kevesek tudnak, hogy én a kilencvenes évek elején, a rendszerváltoztatáskor jó két évet töltöttem a Miniszterelnöki Hivatalban, ahol a kisvállalkozásfejlesztés volt az egyik területem. Külföldi meghívásra lehetőségem volt számtalan ország kkv-stratégiáját megismernem. Kisvállalkozóként kezdtem, és amikor nagyvállalkozó lettem, akkor sem feledtem el azt, amit akkor tanultam, tapasztaltam. Ezeket a gyakorlati tapasztalatokat nagyon jól tudom hasznosítani a kamarában.
Megmentőből sírásó
Annak idején nagy visszhangot váltott ki a Vegyépszer 2011-es csődje. Ez a cég az Ön nevéhez volt köthető és támadási pont lehet Ön ellen. Elmondaná ennek az egykori nagy építőipari vállalatnak a történetét?
Az egyik legnagyobb emberi megpróbáltatás a számomra a Vegyépszer csődje volt. A 2008-ban kitört világválság mindenkit padlóra küldött, az építőipar megrendelés-állománya pillanatok alatt a felére zuhant. Logikus lépésként megpróbáltuk a külföldi terjeszkedést. Komoly munkával sikerült is egy 300 millió dolláros megrendelést aláírnunk Líbiában 2009-ben. Ám a vállalat megmentőjének tűnő szerződés végül sajnos a „sírásónk” lett. Közel tízmilliárd forintot fektettünk a projektbe, miközben itthon nagyjából ugyanennyivel finanszíroztuk a Vegyépszert. Aztán jött az arab tavasz, elsöpörték Kadhafit és ezzel a mi projektünket is. Mindenünk odaveszett. Ezt a belföldi és külföldi piaci veszteséget, amely egyszerre sújtott le, nem lehetett túlélni. A pénzügyi válsághelyzet minden alvállalkozónkat is érintette. Akkor nekem ez egy nagyon nagy trauma volt, alig tudtam emberileg feldolgozni. Nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznom! Életem talán legnehezebb időszaka volt, mert még ha messze bennünket ért is a legnagyobb – több, mint 20 milliárdos – veszteség, akkor is szembesülnünk kellett, hogy a válság okozta helyzetből fakadó csődben jó néhány alvállalkozónk is kisebb vagy nagyobb veszteségeket fog elszenvedni. Sokat küzdöttem azért, hogy a kisvállalkozó partnereinknek sikerüljön legalább 50 százalékot visszafizetni, ugyanis egy felszámolás esetén az átlag megtérülés 1 százalék szokott lenni. A csődöt egyébként a vállalkozók többsége nemcsak összegben, hanem számbelileg is megszavazta, sőt, a bankok többsége is, annak ellenére, hogy – akárcsak a tulajdonos cégek – gyakorlatilag nulla megtérülést kaptak. Mi azzal tudtuk ezt meghálálni, hogy az akkori 44 milliárdos bankgaranciából egy fillért sem hívtak le a csőd utáni években, tehát megérte bennünket támogatni.
Megkérték, tegyen rendet
Másfél éve Ön a budapesti kamara elnöke, és előtte hosszú ideig csak üzleti ügyekkel foglalkozott. Miért tért vissza?
A ’90-es években én is bábáskodtam a budapesti kamara újjászületésén, akkor még az alelnökségig is vittem. Ám idővel kiléptem a kamarai életből és kizárólag az üzleti ügyekkel foglalkoztam. Csak négy évvel ezelőtt jöttem vissza, és akkor volt egy nagy csatám az akkori budapesti elnökkel, Szatmáry Kristóffal. Ennek eredményeként Szatmáry távozott. Utána az országos elnök, Parragh László odarakta a saját emberét, aki azonban rövid idő alatt megbukott. Végül másfél évvel ezelőtt kértek meg arra, hogy vállaljam el én az elnökséget és tegyek végre rendet. Akkor elindítottam egy nagyon komoly megújulási programot a budapesti kamarában, amelynek mára már látható eredményei vannak.
Az egyik kifogás Parragh Lászlóval kapcsolatban, hogy ő valójában nem is vállalkozó, mert a cége régen tönkrement. Az tény, hogy ma a nevén csak egy 3 milliós, semmilyen tevékenységet nem folytató kft. van, van kényszertörlés alatti cége is, és egy offshore cég képviseletét látja el, amellett, hogy vannak jól jövedelmező tisztségei.
A jelenlegi MKIK-elnököt, Parragh Lászlót a ’90-es években „csempekirálynak” nevezték, de a választékban és árban sokkal kedvezőbb kínálattal megjelenő nemzetközi barkácsáruház-multik a ’90-es évek végére elszívták a keresletet. A megtakarításainak befektetésével új stratégiával próbálkozott, de az nem vált be. Lehet, megelőzte a korát, de ezt már sohasem fogjuk megtudni, mert Parragh László vállalkozása a kétezres évek elejére a csőd szélére jutott, és csak az MFB mentőöve segített rajta, hogy ne még nagyobbat bukjon. Így is gyakorlatilag minden vagyonát elvesztette. Azóta valóban nincs is működő cége, így a szemlélete érthető módon az általa betöltött poszthoz igazodva vállalkozóiból átment hivatalnokiba. Már nem vásárlói igényekről, marketingről, üzleti kockázatról, megtérülő befektetésekről és azok piaci finanszírozási alternatíváiról gondolkodik nap, mint nap, mint egy gyakorló vállalkozó, hanem a kötelezően beszedett tagdíjakból rendelkezésre álló fix költségvetés hatalmi célú elosztásáról, alapszabály- és szmsz-paragrafusok csűréséről-csavarásáról. A vezetési módszereiben a teljesítményelvet is rég felváltotta nála a hatalmi célú személyzeti politika, így valószínűleg már nem is érti, milyen problémái vannak napjainkban egy vállalkozónak. Ezt a KATA-adónemnél általa elindított lex Parragh törvénymódosítás jól szemlélteti. Furcsasága a dolognak, hogy ő egy semmiféle tevékenységet nem folytató 3 milliós, folyamatosan veszteséges kft.-vel lett küldött és országos elnök a kamarában.
Csak aprópénz
MKIK-elnöknek lenni, úgy tűnik, anyagilag is megéri, hiszen Parragh Lászónak nem kevés tisztsége van.
Parragh László a 2000-es évektől átnyergelt a kamarai politizálásra, és úgy tűnik, ebből is él. Mint MKIK-elnök, a Molban kapott felügyelő bizottsági tagságot, az Eximbankban és a KAVOSZ-nál tisztségeket. Képviselője egy offshore cégnek, és csak remélni tudom, hogy a magyar vállalkozásokat nem egy „offshore-lovag” képviseli. Amikor a felesége bekerült az MNB Monetáris Tanácsába és kiderült, hogy havi 3 milliót keres, akkor az a kijelentése, hogy „a családfenntartó én vagyok, amit a feleségem keres, az aprópénz a háztartásban” nagyon sok embernél kiverte a biztosítékot, és jól jellemzik Parragh László karakterét.
A koronavírus-járvány megmutatta, milyen sérülékenyek is vagyunk
Miről szól az Ön megújulás-programja?
A kamarai hálózat egy óriási lehetőség. A területi kamarák vannak közvetlenül kapcsolatban a vállalkozókkal. Hatalmas szinergia van egy ilyen rendszerben, az országos kamarának az lenne a feladata, hogy ezt megteremtse. Számtalan olyan programot kellene megvalósítani, amit közösen sokkal hatékonyabban lehetne, mint külön-külön. Másrészről a koronavírus-járvány megmutatta, milyen sérülékenyek is vagyunk. A járvány várható elmúltával nem lehet ugyanúgy folytatni a tevékenységünket, mint előtte. Az online világnak, a modern technika vívmányainak meg kell jelenniük a kamarákban, és az országos kamara feladata, hogy ezt az átmenetet vezényelje. Ha nem teszi, azt a magyar vállalkozói társadalom fogja megszenvedni.
Budapest, 2019. november 13. Áder János köztársasági elnök (b) és Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke a Vállalkozások a környezetvédelemért címmel tartott konferencia kezdete előtt a BKIK I. kerületi székházában, 2019. november 13-án. Áder János a Klímaváltozás, fenntartható fejlődési fordulat, versenyképesség címmel tartott előadást. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ön tehát megpályázza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját.
Hogy sikerül-e elnökjelöltté válnom, az még a jövő titka, mert sajnos Parragh László semmilyen módszertől nem riad vissza, hogy ezt megakadályozza. Úgy látom, sokan támogatnak és szurkolnak nekem. Parragh László folyamatosan a fantasztikus politikai kapcsolataira hivatkozik, hogy a politikának csak ő kell, illetve milyen bensőséges a kapcsolata a miniszterelnök úrral. Valójában viszont csak azt a tiszteletet kapja meg, ami egy MKIK-elnöknek jár. Nem többet, nem kevesebbet. Ezzel úgy visszaélni, ahogy ő teszi, nagy vakmerőségre vall. Ezeknek a cselekedeteknek előbb-utóbb meg szokott lenni a böjtje. A politikai elit nem szól bele ezekbe a dolgokba. Négy évvel ezelőtt, amikor a Budapesti Kamara vezetéséért folyt a harc köztem és Szatmári Kristóf között, akkor sem avatkoztak be, pedig egy kormánypárti frakcióvezető-helyettesről volt szó. De például pár éve a Magyar Olimpiai Bizottság tisztújítása is külső beavatkozástól mentesen zajlott le, bár az egyik jelölt egy országosan ismert politikus volt és mégis veszített. Egyébként Szatmári Kristóffal azóta már elszívtuk a békepipát. Olyannyira, hogy a megválasztásom alkalmával ott sorakozott a támogatók között.
Méz és korbács
Arról, hogy ki lesz az elnök, végső soron a 199 országos küldött dönt. Hogyan lehet valakiből egyáltalán elnökjelölt?
Az elnökjelöltséghez Parragh elnök úr értelmezése szerint legalább 6 területi kamara küldöttgyűlése kell jelöljön. Ez a jelenlegi légkörben nem egyszerű feladat. A vidéki kamarák távol vannak Budapesttől, Parragh elnök úr politikához fűződő állításait nem tudják ellenőrizni. Azt látják, hogy egy-egy magasrangú politikussal megjelenik, ezzel elnök úr folyamatosan dicsekszik is, tehát leszűrik a következtetést, nyilván jóban van velük. Pedig, amint mondtam, ez csakis az MKIK-elnöki címnek szól. Elnök úr folyamatosan ott lebegteti a bárdot az MKIK feje fölött, és kedvenc példabeszéde az, ha sokat rakoncátlankodnak a gyerekek, akkor jön a csősz és rendet tesz. Azaz, ha nem „viselkednek jól” az elnökök, vagy netán támogatják a BKIK törekvéseit, annak elnökét, akkor – akárcsak az Agrárkamara esetében – egy általa kezdeményezett törvénymódosítással könnyen át lehet alakítani az MKIK-t egy direkt kinevezéses kamarává, és akkor bizony az elnökök mai pozíciója veszélyben van. Illetve, aki nem viselkedik jól, az nem kap az MKIK által osztott mannából. De hát ez annyira átlátszó! A mezőgazdaságban hatalmas támogatások vannak, ott logikus a direkt kinevezéses rendszer. A kereskedelmi és iparkamarák esetében ennek semmi jelentősége és értelme. Van viszont másféle anomália, amit érdemes lenne törvényi szinten is újragondolni, többek között az, hogy jelenleg egy teljesen torz gazdasági súly szerint történik az országos küldöttek választása. Például Budapest, amelyik akár a GDP-t, akár a vállalkozások számát tekintve az országban körülbelül 40 százalékot képvisel, a kamarai választáson viszont alig több, mint 10 százalékot. Így nem csoda, ha Parragh elnök úr a méz és korbács taktikájával kordában tudja tartani a területi kamarákat, akiknek még egy másik elnökjelölt jelölése is rossz pont lehet.
Legyen egy tisztességes titkos szavazás
Kinek a szavazataira számít?
A sikerhez két tényező szükséges. Az egyik, hogy a területi kamarák legalább fele akarja a megújulást. Érezhető, hogy nagyon sokan többé-kevésbé elégedetlenek ezzel az egyszemélyi, minden más véleményt gyakorlatilag ignoráló vezetéssel, ugyanakkor bizonytalanság van abban, ha változás lesz, akkor azok a lehetőségek megmaradnak-e a számukra, amik eddig voltak. Egyik fő feladat megértetni a területi kamarákkal, hogy a valós hálózatként és csapatban való működés sokkal több előnyt biztosít a számukra a jövőben. A másik tényező, hogy a koronavírus dacára legyen egy tisztességes titkos szavazás. Csak ott van esély, hogy a küldöttek merjenek őszintén szavazni.
A kamarákra kiknek van szüksége leginkább? A nagyvállalkozásoknak, a kicsiknek, vagy esetleg a kezdőknek?
Legnagyobb szüksége a kamarai segítségre a kis- és középvállalkozásoknak van. Információra, tanácsadásra, képzésre. A nagyvállalatoknak pedig egy hálózatot és hidat jelenthet. Például olyan információkhoz juthatnak, ami egyébként nagyon sokba kerülhet nekik. Emellett egyetemekkel vagyunk kapcsolatban, össze tudjuk őket kötni velük, és onnan akár munkaerőt is tudunk közvetíteni. Számos olyan platformot biztosíthatunk, amit így nem kell külön felépíteni. Vagyis mindkét vállalkozói rétegnek tud segíteni a kamarai rendszer.
A tagság zömét adó kisvállalkozásoknak mi a legnagyobb gondja?
A kicsik egyik fő problémája, hogy az anyagi források szűkében vannak. A tudás hiánya a másik nagy probléma. Amint fejlődnek, terjeszkednek, egyre több problémával szembesülnek. Egész más egyedül dolgozni, vagy alkalmazottakat felvenni, azokat irányítani, számonkérni, menedzselni. Ezzel sokszor nincsenek is tisztában. Vegyünk például egy szobafestőt, akinek egyre több megrendelése van és ezért elkezd felvenni embereket, hogy teljesíteni tudjon. De rádöbben, hogy ő ehhez nem ért. Mert embereket, céget irányítani egy egészen más tudást igényel, mint mondjuk kifesteni egy ingatlant. Ezt is meg kell tanulni, és ha tanulnak, akkor jóval kevesebb kudarc éri őket. Ebben a kamarák rengeteget tudnak segíteni.
A kata-probléma
Manapság vállalkozói körökben az úgynevezett kata-adózás szabályainak megváltoztatása borzolja a kedélyeket. Mi erről az Ön álláspontja?
A tagság körében végzett kutatásból kiderült, hogy a cégek mintegy fele el tud fogadni egy „normális” mértékű adóharmonizációt. A kata is átalakult a 2013-as bevezetése óta. Akkor 6 millió forint volt a felső határ, ma 12 millió, miközben a minimálbér is, amihez az adót igazították, közel a duplájára emelkedett. Ma, ha valaki 12 milliót számláz, akkor nagyjából 5 százalék adófizetéssel tud nettó pénzhez jutni. Ennek a csábításnak, valljuk be, nem könnyű ellenállni. Nem véletlen, hogy egyes nagyvállalatok tömegével szervezik ki a munkavállalóikat katá-ba. Ez bújtatott munkavállalást jelent és nyilvánvalóan nem helyes irány, hiszen a költségvetésnek komoly bevételkiesést eredményez és a tisztességes vállalkozóknak komoly versenyhátrányt jelent. Minden szempontot figyelembe véve az a javaslatunk, hogy a mostani kata-szabályozás évi 5 millió forintig ne változzon, afelett pedig váltson át 15% mértékűre az adó. Tisztában kell lenni azzal: ha túlzottan szigorítanak, akkor az emberek visszamennek a fekete gazdaságba. A felmérések azt mutatják, hogy a 15 százalékos adó egy olyan határ, ami mindenki számára elfogadható.
Küzdj a végsőkig!
Ön határon túli származású. Mit hozott magával a szülőföldjéről?
Én egy erdélyi ember vagyok, magyar és keresztény szellemiségű, éppen ezért toleráns is, hiszen az erdélyi lét megtanított erre. Gyermekkoromban nap, mint nap rám szóltak, miért beszélek magyarul. A szüleim és az iskolám segítettek abban, hogy megerősödve kerüljek ki ebből a megaláztatásból. Megtanítottak küzdeni. Erdélyben tényleg meg lehetett tanulni, hogy mit jelent kisebbségben élni. És azt is megtanultam, miért fontos a tolerancia. Megjegyzem: egész mást, mint amit itt, Magyarországon ma jelent. Egy dolgot biztosan megtanultam: küzdj a végsőkig!
Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS