Pesti Srácok

Nagy Feró: Jó, hogy a magyar előadókat segítjük idén

Nagy Feró: Jó, hogy a magyar előadókat segítjük idén

Jó, hogy a magyar könnyűzenei előadókat segítjük idén A Dal című műsorban minél több lehetőséggel – mondta el Nagy Feró, A Dal 2020 zsűritagja az MTI-nek. A Dal 2020 showműsor szombat este kezdődik a Duna Televízióban és a Duna World csatornán az első válogatóval, amelyben tíz produkció mutatkozik be.

Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere kifejezetten örül annak, hogy A Dal idei szériájában csak magyar nyelvű számok szerepelhetnek.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az énekes, dalszövegíró.

A verseny nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, a győztes emellett felléphet a legrangosabb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, és a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

– tette hozzá Nagy Feró.

A Dal 2020 pályázatára minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett, az előzsűri közülük harminc produkciót juttatott az élő műsorba.

– fejtette ki az énekes. Nagy Feró kitért arra, hogy a zsűri idén még szigorúbban fogja venni a dalszövegek minőségét.

– vélekedett.

A Dal 2020 élő adásait február 1-től szombat esténként 19.35-től, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A négytagú zsűriben Nagy Feró mellett Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak. A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – www.mediaklikk.hu/adal –, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatók részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.