Nagy Imre, a „főállású” NKVD-ügynök – „Vologya” több mint kétszáz „szovjetellenes” emigránst tálalt fel Sztálinéknak
„»Vologyát« 1933. január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről” – jelentette a rettegett NKVD (a KGB elődje) egyik tisztje akkor, amikor a terrorszervezet véletlenül Nagy Imrét is letartóztatta pár napra. Persze rögvest kiengedték. Nagy Imre, a kommunisták és posztkommunisták »hőse« és »mártírja« valójában ugyanolyan menthetetlen politikai bűnöző volt, akár Rákosi és a többiek. Nagy önként (!) lépett be az NKVD-hez, amelynél számtalan embert feljelentett. Sokukat kivégezték... Később pedig belépett az NKVD egyik elitalakulatába, úgy harcolt a Vörös Hadsereg mellett. Szétzúzzuk a Nagy Imre-mítoszt.
A PestiTV Hálózatában csütörtök este a Nagy Imre-mítoszról beszélgettünk Sebes Gábor publicistával, aki egészen remek könyvet jelentetett meg magánkiadásban a kommunista miniszterelnökről. A címében a lényeg: Mese a jó kommunistáról.
Leegyszerűsítve: a kommunista, majd posztkommunista értelmiségnek, politikának és történész-szakmának mindig szüksége van egy-egy jó „kommunistára”, hogy ezzel legitimálják magukat. Amikor egy-egy már menthetetlen (lásd Rajk Lászlót, aki finoman még az utóbbi időkben is pátyolgattak), akkor jöhet egy újabb. Mindig van másik.
Nagy Imre rémtettei ma már kutathatóak, nagyon sok történetet publikáltak, de a szélesebb olvasóközönséghez még mindig nem jutottak el a tények. Az, hogy hírhedt NKVD-ügynök volt (a KGB elődje), akinek több áldozatát kivégezték. Hogy haláláig szovjet állampolgár volt és ugyanúgy Moszkva hű, mindenre kapható elvtársa volt, mint a történelem szemétdombjára került Rákosi Mátyás. Az, hogy a begyűjtésben, az elnyomó-gépezet felépítésében, az ország kifosztásában, a kitelepítésben és az összes gaztettben vezető szerepet játszott. Erről beszélgettünk Sebes Gáborral:
Önként jelentkezett az NKVD-be
Nagy Imréről az egyik legfontosabb és amúgy még kevéssé elfogult könyvet Charles Gati írta.
A magyar származású amerikai publicistát nem lehetne jobboldalisággal vádolni, az utóbbi években a Népszavába publikált, így nem meglepő, hogy kifejezetten megengedő Nagy Imrével szemben, jól láthatóan ő is rehabilitálni akarja. Könyve mégis fontos forrásanyag, hiszen másokkal ellentétben ő belenézhetett az egykori KGB aktáiba, köztük Nagy Imre, azaz „Vologya” anyagaiba.
Tény, hogy Nagy Imre abban az évben – 1930 – lépett be az akkor még OGPU-nak nevezett titkosrendőrségbe
Számtalan kézzel írt jelentés
Az OGPU-ből 1934-ben lett NKVD, onnantól Nagy már bizonyítottan aktív, így erősen feltételezhetjük, hogy előtte sem húzta meg magát. De tulajdonképpen lényegtelen.
Fontosabb, hogy mire alapozta Gati a leírtakat: birtokában volt Nagy Imre tizenegy jelentése, amelyből ötöt Nagy kézzel írt. Megemlített további ötöt, amelyeket a Vásárhelyi-klánhoz, Vásárhelyi Mária köréhez tartozó Rainer M. János történész azonosított, és még hármat, amelyet egy amerikai történész, Johanna Granville fordításában olvasott. Plusz Nagy belépési nyilatkozata, amelynek másolata Gatinál van.
„Az áldozatok életére gyakorolt hatása vitatható” – írja Gati, de ez nem több elegáns sumákolásnál. „Nagy Imre számos, a szovjet titkosrendőrségnek írt jelentését, amelyben beárulja emigráns társait – de legalábbis a kézírásos dokumentumokat – hitelesnek kell tekintenünk” – szögezi le. Ezek között „szerepel három névsor, amelyekben a »szovjetellenes tevékenységet« folytatók nevét sorolja fel”.
Gati szerint a három névsorban összesen 203 (!) emigráns neve szerepel, „közülük sokan magyarok voltak, és többtucatnyian lettek a Szovjetunión végigsöprő tisztogatási hullámok áldozatai”.
Barátok, rokonok az önéletrajzban
De ennél is „szebb” az a „tizenkét oldalnyi hosszúságú önéletrajz, amelyben számos, a Szovjetunióban él magyar barátjáról, rokonáról és elvtársáról, valamint szomszédairól és munkatársairól tesz említést”. Barátok, rokonok, szomszédok, munkatársak.
Érdekes, hogy bár 1938-ban „Vologyát” tévedésből letartóztatta egy NVKD-s egység, „amelynek nem volt tudomása a szervezettel való kapcsolatáról”, négy nappal később elengedték. Gati idézi egy NVKD-százados jelentését:
„»Vologyát« január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről”.
Szerette a szőlőt. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Hegedűs JuditKülönleges NKVD-alakulatba jelentkezett
Az sem köztudott, hogy „Vologya” 1941-ben önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, ahol beosztották egy különleges NKVD-alakulatba. Nagyjából sejthetjük, milyen feladataik voltak...
Tény, hogy Krucskov, a KGB-igazgatója szerint Nagy Imre felelős volt „többtucatnyi, sőt talán több száz elvtársának a harmincas és negyvenes években történt száműzetésért, bebörtönzéséért és kivégzéséért”.
Ezt Gati túlzásnak tartja, de csak azért, mert nem lehetett ez az egyenes következménye egy „jelentéktelen informátor”
Mit tudunk? Nagy Imre magától jelentkezett a világ legrettegettebb terrorszervezetébe. Több, saját kézzel írt jelentése megvan. Három listájával összesen 203 elvtársának az életét sodorta veszélybe, akik közül számtalan embert kivégeztek, eltüntettek, megnyomorítottak. NKVD-s önéletrajzában barátairól, rokonairól, szomszédairól is jelent. 1938-ban őt is elkapják, de négy nap múlva elengedik, hiszen nagyon sokat köszönhetnek neki. Három évvel később belép az NKVD különleges alakulatába.
Örökké mentegetni fogják
Nagy Imre NKVD-s múltja többször „kiderült” az elmúlt harminc év során. A Nagy Imre-féle társaság és a posztkommunista, baloldali történészek ilyenkor újra és újra akcióba lendültek, megcáfolni, kétségbe vonni, kisebbíteni, illetve elhallgatni igyekeztek a tényeket. Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedett például az az 1991-es cikk, amelyet Nagy egyik szovjetunióbeli kollégájának, Vlagyimir Turok történész özvegye írt.
Utóbbi szerint Nagy nem lehetett az NKVD embere, mert olyan „aranyos kommunista” volt. Nem vicc, tényleg erről szól a cikk. De ennél érdekesebb az, amit a történész Nagy jelentéktelenségéről állított.
„Íme, mit mondott magnóra néhai férjem, Túrok Vlagyimir Mihajlovics a hetvenes években magyar vendégeknek (a javítatlan felvétel alapján idézem): »A Nemzetközi Mezőgazdasági Intézetből emlékszem egy személyre, akit Nagy Imrének hívtak. Egy szobában ültünk, úgy, mint most önökkel. <...> Szemben ültünk egymással. Nagy Imre először erős testalkatával, másodszor – úgy mondanám – megnyerő arckifejezésével, harmadszor vidám természetével tett rám hatást, negyedszer – mint minden normális magyar – szerette a nőket. Oroszul elég jól beszélt, a világháború alatt az orosz fronton szolgált, majd részt vett a polgárháborúban.”
Se nem művelt, se nem kiemelkedő
Turok – ahogyan annyian – is meglepődött azon, hogy Nagy Imréből komoly politikus, a diktatúra belügyminisztere, majd miniszterelnök lett.
„Átlagos műveltségű politikusnak láttuk, aki ismeri a paraszti lelkivilágot, valószínűleg tud a parasztokkal beszélni; ennyi és nem több volt. <...> A Szmolenszki bulváron laktunk, a tudományos dolgozók házában, s ő azt mondta, hogy az egyetlen ház, ahova úgy mehet, hogy nem kell attól félnie, hogy kidobják, a mi házunk.
Nekünk baráti kapcsolatunk volt egymással, mert együtt dolgoztunk, egy szobában ültünk; természetes, hogy köztünk a barátság szorosabb volt, mint bárki mással. <...> Később elvesztettem őt szem elől, mert beköszöntött a »nagy« 1937-es év. Ennek a híres évnek júliusában elkerültem Moszkvából. Mi történt később Naggyal, nem tudom; letartóztatták-e vagy a »méregpohár« elkerülte-e őt? A vele való ismeretségem megszakadt, és aztán megtudtam, hogy a Magyar Köztársaság új miniszterelnöke az én régi ismerősöm, Nagy Imre.”
Az írásból nem derül ki, hogy özvegye mire alapozta Nagy védelmét, de ezt írta: „Természetesen nekem nincs és nem is lehet semmilyen dokumentumom, ami azt bizonyítja, hogy Nagy Imre nem »tégla« volt, de meg vagyok győződve, hogy ez a vád hamis, és azt kívánom, hogy Budapesten legyen ez a vallomásom.”
A valóságban nagyon is valószínű, hogy Nagy Turokról is jelentett, aki a halált elkerülte és pár éves száműzetéssel megúszta.
A KGB-s szerint Berija embere volt Nagy Imre
Ennél is fontosabb a Sebes Gábor által is idézett NKVD-s „bérgyilkos”, Pavel Szudoplatov visszaemlékezése. Utóbbi Sztálin és az NKVD-vezér Berija egyik legfontosabb embere volt. Felettesével, a rettegett NKVD-főnökkel kapcsolatban ezt írta
Bár Szudoplatov sorait természetesen megtámadták és hiteltelennek tartják, ennél azért komolyabban kell venni egy ilyen szemtanút. Egy biztos: lesz még dolga a történészeknek, amíg valaki megírja a teljes, valódi Nagy Imre-történetet.
