Pesti Srácok

Naná, hogy az Európai Bizottság meg akarja fúrni a babaváró támogatást

Naná, hogy az Európai Bizottság meg akarja fúrni a babaváró támogatást

Az Európai Bizottság az előzetes egyeztetések során kifogásolta a babaváró támogatást, és nem hagyta azt jóvá - mondta a kormányszóvivő a Budapesten tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az Európai Bizottság vasárnap délelőtt azt közölte, hogy nem támadták meg a programot, és nem is vizsgálták azt, most azonban világosan látszik, hogy ez nem igaz.

Hollik István hangsúlyozta, hogy ilyen esetekben a kormány mindig egyeztet a testülettel, hiszen bankokat segítő állami támogatásnak minősülhet, ha a folyósítások rajtuk keresztül érkeznek. Az előzetes egyeztetésért az Európai Bizottság versenyjogi főosztálya felelt, alaptalanok tehát azok az állítások, hogy a testület nem kifogásolta a babaváró támogatást - tette hozzá. A kormány - mint fogalmazott - hasonlóan járt el a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) bevezetése előtt, amelyre meg is kapta az előzetes jóváhagyást. A szóvivő szerint az Európai Bizottság arra sem hivatkozhat, hogy nem indított vizsgálatot a babaváró támogatás ügyében, hiszen annak hatályba lépéséig ezt nem is teheti meg.

Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a kormány igazat mondott, az Európai Bizottság viszont nem

Hollik István kiemelte, hogy a testület versenyjogi kifogásait az egyeztetési jegyzőkönyvek is bizonyítják. A kormány ezért - tette hozzá - szükség esetén nyilvánosságra hozza azokat, és továbbra is ragaszkodik a babaváró támogatás július 1-jei bevezetéséhez.

PestiSracok facebook image

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton újságírók előtt nehezményezte, hogy Brüsszel kifogásolta a babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását, noha ugyanezt a migránskártyák esetében nem korlátozta.

A délelőtt folyamán – előremenekülve – közleményt adott ki az Európai Bizottság magyarországi képviselete a babaváró programról, amelyben az – a babakötvényekkel kapcsolatosan – az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokra, a gazdasági versenyre hivatkozik. Mint írják, eddig nem adtak ki hivatalos állásfoglalást, azonban az EU-szabályok „a gazdasági szereplők közötti verseny torzulását hivatottak meggátolni”.

Örömmámorban a balliberális lapok: lebuktatták a kormányt! Ja, nem

Mint ismert: a Magyar Nemzet szellőztette meg azt az információt, mely szerint az Európai Bizottság álláspontja az, hogy uniós versenyjogot sérthet a magyar kormány babaváró programja. A lap azt írta, hogy az EB problémásnak véli a százszázalékos állami támogatási szintet, illetve annak is felmerült a lehetősége, hogy egyes pénzpiaci szereplők versenyelőnyhöz jutnak azáltal, hogy részt vesznek a programban. Azonban ezt az Index nem hagyta annyiban és cinikus hangvételű írást tett közzé, amelyben azt állítják, hogy megkeresésükre az Európai Bizottság illetékesei úgy fogalmaztak, hogy fogalmuk sincs, miről van szó, hiszen a kormány ugyan kérte, egyelőre mégsem indult semmiféle vizsgálat a babaváró támogatás ügyében. Sőt:

Vasárnap már az Európai Bizottság is közleményt adott ki, mely szerint homlokegyenest mást kommunikál a Fidesz, mint ami valójában igaz a babaváró hitelprogrammal kapcsolatban.

– reagált hivatalos közleményében az Európai Bizottság.

A balliberális média örömmámorban ontotta magából a híreket, mely szerint a kormány lebukott; a HVG például úgy fogalmazott, hogy a kormánytagok "szokásos módon" még aznap elkezdték terjeszteni a lapban megjelenteket. Majd pellengérre állítva azokat a politikusokat, akik megszólaltak a témában - így Rétvári Bencét és Dömötör Csabát - közölték: a kormánypárti politikusok az Európai Bizottság közleményével szemben teljesen mást állítanak.

Kíváncsian várjuk, hogy a balliberális propagandaeszközök az egyértelmű bizonyítékok bemutatása után mivel rukkolnak majd elő.

Fotó: PS/HPGy
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.