Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává.
A vizsgálat során a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a híreket vette alapul, és tartalomelemzés segítségével igyekezett feltárni, hogy miként definiálja a magyar online sajtó az OnlyFanst és milyen életérzést társít hozzá.
A szexuális jellegű munkák relativizálása és pozitív színben való feltüntetése hosszútávú, visszafordíthatatlan károkat okozhat, és a társadalmilag elfogadott erkölcsi sarokkövek kimozdítása megállíthatatlan folyamatokat indíthat el
– írja a hatóság a közleményében.
De mi is az az OnlyFans?
Az OnlyFans egy 2016-ban indult kezdeményezés, amely elsősorban egy olyan közösségi felületet igyekezett biztosítani az előadók, művészek számára, ahol a tartalmaikat – előfizetés ellenében – közvetlenül megoszthatták a rajongóikkal. Kezdetektől feltölthettek meztelen és pornográf tartalmakat is, amelyek a legtöbb közösségi felületen szigorú szabályozás, de akár teljes tiltás alá tartoznak. A nagy fordulat – a közösségi platformból szexoldallá való átlényegülés – a koronavírus-járvány és a vele együtt járó kijárási korlátozás idejére tehető, amelynek következményeként számos erotikus munkás – kényszerűségből – az online felületre helyezte át a tevékenységét.

Képernyőfotó: Instagram
Az OnlyFans napjainkban már több mint 190 milliós közösséggel büszkélkedhet. 2,1 millióan közülük tartalomgyártónak minősülnek, ami a felhasználók 1,1 százalékát teszi ki. Egy online világot felölelő közönségmérés szerint pedig havonta 255 ezer magyar felhasználó látogatja az OnlyFanst. Ez mondjuk elég sok kíváncsi magyarra vall.

Képernyőfotó: Instagram
Az NMHH azt is megjegyzi, hogy a külföldi OnlyFans-tartalomgyártókkal kapcsolatos hírek és események már régóta ismertek a hazai médiakínálatból, azonban a magyar sztárok körében 2023 elejétől érzékelhető a platform gyors sikere, és erre az időszakra tehető a címlapsztorivá válása is. A Neticle Media Intelligence a közösségi média publikus felületeiről és a magyar weboldalakról – köztük több ezer hírportálról – összegyűjti és kereshetővé teszi a szöveges tartalmakat. Adatai szerint 2023. január 1. és március 31. között 677 olyan cikk született itthon, amelynek szövegében szerepelt az OnlyFans szó. A tudósítások többségében az OnlyFans központi témának számított (77,4 százalék). Mindössze 154 esetben (minden ötödik hírnél) jelent meg korhatáros tartalomra figyelmeztető felirat (azaz csak a 18 év feletti életkor megerősítése esetén lehet elolvasni a cikket). Közel harminc (26) hírportálon találkozhattunk korhatári jelzéssel, azonban konzekvensen egyik portál sem alkalmazta a figyelmeztetést. A 18-as megkülönböztető jelzést alkalmazó írások 76,6 százaléka jelenített meg szexuális töltetű képet illusztrációként.

Képernyőfotó: Instagram
És akkor itt még nem beszélünk arról, hogy kik és milyen felületen hirdetik az OnlyFans oldalukat napi szinten, sokszor közkinccsé téve a bevételeiket is. A magyar OnlyFans-oldalakon keresi kenyerét a legtöbb transznemű prostituált, kezdve – az év elején élő videóban orálisan szexelő – Hamza Alexa művésznevű transzival, egészen a műsorainkban már sokszor emlegetett, magát szintén transzneműnek valló Bish Bharbie-ig, akit mostmár Dixon Axel Arielnek hívnak, de ki tudja már követni. Nagy port kavart a már 18 évet hivatalosan is betöltött Zsebeházi Andrea, avagy Zsebibaba OnlyFans-munkássága is, aki már 16 évesen is előszeretettel mutogatta magát a közösségi médiában, azonban csak most lett hivatásos prosti… akarom mondani, OnlyFans-modell.

Képernyőfotó: Instagram
Egy alternatív kereseti lehetőség ez mindenkinek, akinek nincsenek gátlásai. Tény, hogy ezen a felületen elég jól lehet keresni, hiszen sok éhes tekintet várja, hogy előfizethessen egy-egy szexuális tartalomgyártó profiljára, megtekintve a különböző önkielégítő, illetve egyéb szexuális aktusokat. Ezrek, százezrek hajlandóak fizetni akár fiatal lányoknak, akik most már azt csinálnak a négy fal között egy kamera előtt, amit akarnak. Sokkal egyszerűbbnek tűnik ez, mint pornófilmcastingokra járni és egy egész stáb előtt szexelni akár órákon át.

Képernyőfotó: Instagram
Könnyen jött pénz, azonban könnyen meg is bánhatja az ember, az internet ugyanis nem felejt. Sajnos egyre több fiatallal találkozni a közösségi médiában, aki büszkén hirdeti az OnlyFans-fiókját, akár tanulmányai mellett is. Hasonló a helyzet a “dubajozással” is, vagyis a luxusprostituáltakkal, akik rendre osztogatják meg luxuséletüket a közösségi médiában, csak sokszor azt felejtik el hozzátenni, hogy ehhez milyen szolgáltatásokat kellett nyújtani különböző gazdag sejkeknek, férfiaknak.

Képernyőfotó: Instagram
Vicces, vagy inkább szomorú, hogy a feministák hogy fel tudnak háborodni azon, ha egy kormány ne adj Isten segítséget nyújt a fiatal anyukáknak, de az nem háborítja fel őket, hogy a luxusprostituált- és OnlyFans-influenszerek gomba módra szaporodnak a közösségi médiában.

Képernyőfotó: Instagram
Nagyon szép az a Gucci táska, biztosan keményen megdolgozott érte a hölgy – mondhatjuk, és talán így is van, csak önmagát és a női mivoltát kellett hozzá áruba bocsátania. Mennyivel jobb azoknak, akik két szexuális aktus között el tudnak menni egyet jachtozni a Földközi-tengerre, mint azoknak, akik fiatal nőként szerelemből házasodnak, édesanyák lesznek és családot alapítnak. Lehet, hogy később lesz csak meg a jachtozás meg a Gucci táska, vagy talán soha, de legalább a testük a saját maguké marad. Na, ez a különbség.
warriorhun
2023-10-25 at 21:27
OnlyFans? Kik ezek a hülye palik, akik pénzt adnak a nőknek a nagy büdös semmire?
Ne adjatok pénzt egyik kis ringyónak se azért, hogy lefotózta a sunáját…
Nyeljék vödörrel a geciteket a pénzetekért, ez a minimum!
na4
2023-09-27 at 23:09
A kurva az kurva a környezettōl függetlenül. Aki az ocsu közé keveredik, azt felfalják a disznók.
1 Enaki
2023-09-22 at 16:08
Valòban alternatìv kereseti lehetősèg.Gàtlastalan egyedek kereseti lehetősège,amihez gyomor is kell. Nem a megèlgetès a cèl,hanem a munkakerůlès. Olykor talàn mèg èlvezettel is jàr. Undorìtò.Ezek az èletūket ìgy èlik lem
sumer
2023-09-21 at 20:49
Azt még el tudom képzelni, hogy szülőként valakit kevébé zavarja a lánya “kacsaszája”, de azt már nehezen hiszem el, hogy egy szülő közömbös lenne azzal kapcsolatban, ha a földön térdelő lánya “kacsaszáját” egy gazdag arab pisoarnak használná Dubaiban…
sumer
2023-09-21 at 17:23
Enteriőr 2023-09-21 at 14:21
“És ez mióta zavar bárkit is a jobb oldalon?”
Szerintem a “kacsaszáj” látványa egy fiatal női arcon, politikai oldaltól függetlenül zavaró lehet. Ettől neked még bejöhet.
“18 évesek elmúltak, dolgoznak, pénzt keresnek, adóznak.”
Akkor tehát minden rendben velük, ugye? Gondolom, te akkor is ezt írád ide, ha az egyik a te lányod lenne! :))))))
Enteriőr
2023-09-21 at 14:21
És ez mióta zavar bárkit is a jobb oldalon? 18 évesek elmúltak, dolgoznak, pénzt keresnek, adóznak.
csakafidesz
2023-09-21 at 14:17
tarcsa 2023-09-20 at 19:40
Azért nagyon nem mindegy, hogy a Mekki vécéjében, vagy luxusszállodában közösül valaki. Az átlag prosti nagyon proli környezetben csinálja, az már egy nagyságrenddel előrébb van aki saját, vagy bérelt lakásban, fürdőszobával, stb. űzi az “ipart”.
csakafidesz
2023-09-21 at 14:12
gács 2023-09-21 at 12:37
Valóban. Ezek tényleg “dolgozni” járnak ki a placcra. Amúgy elég nehéz lehet a munkájuk, hogy pénzért mindenféle undorító alakot és perverziót eltűrjenek, legyűrjék a hányingerüket, ha van nekik. Viszont még nálunk is tízszeresét keresik annak amit becsületes munkával lehet keresni. A suliban anno volt néhány lány akik már tizenévesen pasiztak, és némelyik tinikurva egy hét alatt annyit keresett, mint az iskolaigazgató egy hónap alatt. Volt egy lány aki anno (1960-as évek) elárulta, hogy egy nap öt pasit elégít ki, és ahogy mondta a tilosban járó férjek nagyon hamar elélveznek, nem kell hozzájuk sok idő. Így másfél-két óra esténként, és megvan a pénzük. Azt hiszem ma ennél is rosszabb a helyzet, a napi öt kuncsaft alapnak már a kezdőknek is megvan, ha gyakorlottabbak lesznek növekszik a norma.
gács
2023-09-21 at 12:37
Ha a kurvát a sajtómunkások szexmunkásnak nevezik, ott normává válik a pornográfia és a prostitúció.
matrix
2023-09-21 at 11:32
Szánalmas,hogy valaki a valós életböl egy ilyen senkik vílágába menekül!
Nagyon a pincében lehet a saját érzelmi önérzete öntudata ha csak így tudja a sexuális vágyait kielégíteni
Meglát egy fehérneműs boltot és már teli van a gatya!
Hertelendi Balázs
2023-09-21 at 11:30
Tibimama
Nyugalomra semmi ok. Az arabok Dubai-ban azért is fizetnek, ha WC-nek használhatják a fehér (köztük sok magyar) nőket.
Tibimama
2023-09-21 at 11:08
A nyitott szájjal térdelő lány, az egyik képen, ugye csak a sült galambot várja, hogy a szájába repüljön? Nyugtassatok meg!
andras
2023-09-21 at 07:09
‘
.(ott a pont)
sumer
2023-09-21 at 07:02
“Ki a fenét tud érdekelni egy ilyen felfújt guminő vagy izé”
A “felfújt guminő vagy izé” nem önmagáért/önmagától létzik, hanem egy bizonyos emberi réteg igényének terméke. Az adott termékkel kapcsolatban mindenkinek lehet saját véleménye, de a termék netes megjelenési számossága is, – mint minden hasonló dolog -, a vele szmeben támasztott érdeklődés mértékével egyenesen arányos.
“a normális világ észre se venné a hiányukat.”
Sajnos nem tudom eldönteni, hogy riasztó, vagy megnyugtató felmérési eredmény az, ha egy közel 10 milliós országban havonta 255 ezer felhasználó látogatja az OnlyFanst. Nem tudom, hogy kik lehetnek ezek, mivel én magam személyesen egyet sem ismerek közülük.
Naprózsa
2023-09-21 at 05:26
Ki a fenét tud érdekelni egy ilyen felfújt guminő vagy izé ahogy magát kényezteti? Milyen élete lehet az olyan embereknek, akik vagy ezzel pazarolják el az életüket, vagy “valóságsókkal” vagy a szappanoperákkal mások életét kukkolják?
No persze a megkoreografált műesések mint pankráció élvezete is örök kérdés…
Nincs ezeknek ember vagy akár macska, kutya társuk akivel foglalkozhatnának, nem hiányzik egy kis jó úszás, futás, séta, kártyaparti, hogy a kézimunkázást, barkácsolást, kertészkedést vagy festést stb-t ne is említsem?
Silány egy élet lehet, s ezeket láthatóan a rohamtempóban előkészülő nemleszsemmid rabszolgasors se riasztja, tán észre se vennék, ha nem fosztanák meg a kedvenc műmajmuk vagy szappanopera műszínészeinek bámulásától.
Értéktelenek, a normális világ észre se venné a hiányukat.
,
2023-09-20 at 22:50
Az “ezek a nők most gyereket vállalnak, Gucci táska meg majd lesz később” megjegyzésre reflektálva: aki szülőként egy több százezer forintba kerülő Gucci táskára, vagy más hasonló méregdrága, újgazdag, ízléstelen státuszszimbólumra költi a pénzét, annak a gyerekét őszintén sajnálom. Az ilyen látványosan márkajelzéses, túlárazott tárgyakat rendszerint azok az emberek szokták megvásárolni, akiknek üres és felszínes, valós értékek és célok nélküli életük van, mint pl. a videóban szereplő prostituáltak, celebek is. Egy gyermek születése normális esetben kell, hogy annyi örömöt és értéket hozzon egy szülő életébe, hogy utána ne ilyen jelentéktelen, túlértékelt termékekre akarja elpazarolni a pénzét. Egy gyermek felbecsülhetetlen ajándék, más szóval többet ér bármilyen pénzért megvásárolható dolognál. Amelyik szülő ezt nem így gondolja, és még a gyermeke mellett is luxuscikkekről fantáziál, annak át kéne gondolni az értékrendjét.
Ferenc mikor lesz már fegyenc?!
2023-09-20 at 22:38
Semmi baj, közben a HÍR tévén Lentulai Krisztián körbeudvarolja Kelemen Anna pornós-prostituált-onlyf@$zos műnővé operált valamit. Akiről közben megtudjuk, ő valójában konzervatív. Bravó!
Csak akkor minek itt ez az álszenteskedés?!
DörrögZuldán
2023-09-20 at 21:00
Ennyi kacsaszájat.
Sün
2023-09-20 at 20:43
Fúj
Sas
2023-09-20 at 19:48
ez is valami?
Sas
2023-09-20 at 19:42
a nyugat még rendesen zülleni sem tud.A közelében nincs se a rómainak-se -pl. a XV.Lajosinak.
Sas
2023-09-20 at 19:40
a rokokó idején messze feslettebb viszonyok voltak.Nyíltan hírdették, hogy a gyerek nem ember-ne szoptasd-ad lelencbe-etc-képek készültek kiskutyás szexről, stb.
tarcsa
2023-09-20 at 19:40
Aki kurvának születik, kurvaként fog meghalni. Mindegy minek hívjuk, ugyanazt cselekszi mindegyik. Többért, kevesebbért, de ugyanúgy árulják magukat. Semmivel nem különbek akár sarki lotyóról, akár celebről, akár luxusfeleségről van szó!
Sármos Patrióta
2023-09-20 at 19:32
Igyekszik feltárni… és milyen érdemi lépések várhatók?