
Az orosz külügyminisztérium közlése szerint Heiko Maas német külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés hetvenötödik. ülésszakának általános vitája keretében tett kijelentései provokatívak. A külügyi kommentár egyenesen ultimátumoknak nevezte Maas megjegyzéseit.
Provokatívnak tűnik, hogy az Alekszej Navalnij állítólagos, a vegyifegyver-tilalmi egyezmény által betiltott harci vegyi fegyverrel történt megmérgezésével kapcsolatos alaptalan vádjainak megismétléséhez Németország ezúttal az ENSZ szónoki emelvényét használta fel. Ezeket a nyilvánosan hangoztatott koholmányokat úgy fogjuk fel, mint Berlin nyíltan ellenséges oroszellenes irányvonalának folytatását a Navalnij-ügyben, arra irányuló kísérletként, hogy a velünk való együttműködés elutasítása miatti felelősséget másra hárítsa át, és hogy a szövetségeseik és nemzetközi szervezetek háta mögé rejtőzzön.
– olvasható az orosz külügyminisztérium közleményében.
Az orosz külügyi állásfoglalás szerint különösen cinikusnak tűnik ez a támadás annak tükrében, hogy a német fél semmibe vette az orosz főügyészség háromszori jogsegélykérelmét, amelyben bizonyítékot igényelt az állítólagos mérgezésre, és hogy a berlini Charité klinika sem ad választ a kérdésekre, a közös nyomozásra vonatkozó orosz kezdeményezések pedig elutasításra találnak. A dokumentum szerzői – utalva arra, hogy a Nyugat szerint Oroszországgal nem lehet a szokásos módon folytatni az ügymenetet – azt írták, hogy Németország, valamint EU- és NATO-szövetségeseinek magatartása miatt éppen hogy a Nyugattal nem lehet semmit sem intézni, amíg fel nem hagy azzal, hogy a provokáció és a csalás eszközeivel éljen és nem kezd el becsületes és felelősségteljes magatartást tanúsítani.
Maas kedden azt nyilatkozta, hogy Navalnij megmérgezése probléma az egész nemzetközi közösség számára. A német külügyminiszter elítélte a támadást mint a vegyifegyver-tilalmi egyezmény megsértését, és felszólította Oroszországot, hogy tegyen többet az ügy kivizsgálása érdekében. Mint mondta, az Európai Unió fenntartja magának a jogot arra, hogy a történtek miatt szankciókat vezessen be Moszkva ellen. Maas egyúttal megköszönte Németország nemzetközi partnereinek egyértelmű támogatásukat.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) technikai titkárságától, ahogy más esetekben korábban, most a Navalnij-üggyel kapcsolatban sem kapja meg az együttműködés kívánt szintjét. Mint mondta, az orosz fél magasabb szintű együttműködést szeretne. Megismételte: ahhoz, hogy a Navalnij-ügy kivizsgálásban tovább lehessen lépni, Moszkvának információra ellene szüksége Berlintől, Párizstól, Stockholmtól, vagy az OPCW-től.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Tények
2020-10-01 at 14:41
A NATO JOBBAN MEGTANULHATNÁ, HOGYAN HASZNÁLJA AZ OROSZ IDEGMÉRGEKET.
TESZI EZT AZÉRT MERT HÁBORÓT AKARNAK KIROBBANTANI.
SZKRIPÁLT ANGLIÁBAN NATÓ MÉREGGEL MÉRGEZTÉK MEG ÉS AZT IS PUTYINÉKRA AKARTÁK KENNI.
MIÉRT NEM ADTÁK KI NAVALNI VÉRMINTÁJÁT EGY SEMLEGES ORSZÁGNAK KIVIZSGÁLNI??? KÖLTŐI KÉRDÉS
ivan gorscev
2020-10-01 at 08:01
Zatyi József
Egyszer valaki azt mondta:
“Németország Európának túl nagy a Világnak túl kevés!”
Nem lesz már elég az ellenségekből germánok?
Eddig mindössze az Olaszoknak a V4-nek, részben az USA-nak a Briteknek van tele a faszuk veletek, meg most tépett sorszámot a medve épp…..
Yg van ! Ennyit tud a hírhedten híres nyugati diplomácia!
egon samu
2020-09-30 at 22:59
Heiko Maas, Merkel mama seggdugója, a kis vérvörös szocialista törpe.
Semmihez sem ért, ezért minden fronton bevethetö hazug propaganda, becsmérlés, hisztizés és árulás ügyekben.