Pesti Srácok

Navracsics Tibor: az egyetem nem a tudás elefántcsonttornya, be kell kapcsolódjon a térség életébe

Navracsics Tibor: az egyetem nem a tudás elefántcsonttornya, be kell kapcsolódjon a térség életébe

Az egyetem ma már nem csupán elméleti kutatóközpont, nem a tudás elefántcsonttornya, hanem olyan intézmény, amelynek egyre inkább be kell kapcsolódnia az adott térség gazdasági, tudományos és kulturális életébe – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön, Tusnádfürdőn.

Navracsics Tibor Az egyetemek szerepe a területfejlesztésben című pódiumbeszélgetésen rámutatott: az általa vezetett tárca stratégiai partnerségeket köt az egyetemekkel a különböző térségek fejlesztésére. Elmondta: az egyetemeknek az adott térségre vonatkozóan specifikus tudással kell rendelkezniük, így gyakorlati szempontból hasznosak tudnak lenni a befektetők számára, és a stratégiakészítésben is segíteni tudnak. A miniszter a moderátori szerepet betöltő Pató Viktória Lilla kutató kérdésére válaszolva emlékeztetett, hogy 2010-től közigazgatási és igazságügyi miniszterként kiépítette a stratégiai partnerségi hálózatot az egyetemekkel, ami jól működött, most ez zajlik a területfejlesztés terén. Hangsúlyozta, hogy a szaktárca stratégiákat készít elő különböző szegény térségek felzárkóztatására, amelyek fontos fejlesztéseknek ágyaznak meg, és ebben segíthetnek az egyetemek, amelyek így az adott térség formálói is lehetnek. Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy az egyetemek Európa vívmányai, és mindig szerves részei voltak az adott térségnek, az termelte ki őket. Azt is fontosnak tartotta, hogy ne vonják meg tőlük az uniós támogatást, hiszen Európa versenyképességéhez járulnak hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.