A veszélyhelyzet kihirdetése óta újabb mélypontot sikerült elérnie a “felelős” magyar ellenzéknek, akikről most már minden, szemét nyitva tartó ember tudhatja, hogy mindenre képesek, de semmire sem alkalmasak. Az ellenzéki pártok ugyanis rendkívüli taktikai érzékről tanúbizonyságot téve, nem szavazzák meg a Parlamentben a válsághelyzet kezelésére szolgáló jogszabályok sürgősségi tárgyalását arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor diktatúrát akar bevezetni. Sajnos ez nem vicc, Jakab Péter királyságot emlegetett, Fekete-Győr, a Momentum csillaga diktátortörvényt, de a “tejhatalom” laktózmentes bajnoka, Tóth Bertalan MSZP-elnök is az ország kiszolgáltatásától fél. Nézzük, hogyan “gondolkoznak” ezek a remek emberek, mi pedig azon gondolkozzunk el, hogy vajon mi történne, ha ők lennének ma kormányon Magyarországon: káosz, anarchia, kétségbeesés, marakodás és a józan tervezés tökéletes hiánya, megspékelve egy kis IMF hitellel. Hiába, nekünk ellenzékből is a legrosszabb jutott… Megpróbáljuk egybefésülni az ellenzék érvrendszerét, amely késleltetné a felelős védekezést, mindezt persze a diktatúrától félve.
Mint ismert, ma tárgyal az Országgyűlés a válsághelyzet kezelésére szolgáló jogszabályok sürgősségi tárgyalásáról, azonban a mindenből is politikai tőkét kovácsolni szándékozó ellenzék más-más tónusban, de hasonló érvrendszer mentén lassítaná a felelős védekezést. Portálunk mai vezércikke rámutatott arra, hogy miért elképesztő ostobaság diktatúrázni ilyenkor, mert valóban nehéz elképzelni, hogy a járvány elmúltával csak és kizárólag Magyarországon továbbra is drákói rendszabályok, netán kijárási tilalom, bezárt üzletek és rendeleti kormányzás maradna, mindez persze az Európai Unió beleegyezésével. Ez a borzasztó gondolat az ellenzék lelkének ürességét és rosszindulatát tükrözi csupán, eredménye pedig annyi lesz, hogy a hatékony védekezést késlelteti.
Összefogás helyett önös érdekek
Lehet, hogy politikai lehetőséget látnak abban, hogy a világjárványt kihasználva megpróbálják riogatni az embereket, az ilyen felelőtlenség azonban rengeteg kárt okoz akkor, amikor fegyelmezettségre és összefogásra van szükség. Bár korábban is láttuk, hogy az önös érdek sokkal előrébb való a moslékkoalíció számára, mint az ország boldogulása, mégis megdöbbentő ez az álságos önmutogatás. Ez ugyanis nem jó másra, csak arra, hogy megpróbálják elérni, hogy az emberek ne bízzanak a kormányban, féljenek tőle, ők pedig hallathassák a hangjukat. Pedig ez most nem politika és nem arról szól, hogy ki-ki növelje a népszerűségét. Nézzük az egyes ellenzéki érveket, milyen hátsó szándékot sejtenek a válságkezelő intézkedések mögött. A hergelés már folyik a közösségi médiában is, valóban erre van szüksége most Magyarországnak.
A “független” sajtó elhallgattatása
Gyurcsány Ferenc pártja, a DK, kerek-perec kijelentette, hogy nem fogja megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, ahogy azt sem, hogy a házszabálytól eltérően tárgyalják az indítványt. Sőt, Molnár Csaba, Gyurcsány megmondóembere végül annyira felhergelte magát, hogy hihetetlen bölcs megállapításra és következtetésre jutott, hogy mit is akar Orbán Viktor:
korlátozná a sajtószabadságot és megpróbálná elhallgattatni a független sajtót.
Szóval ez ilyen egyszerű, a terv tehát ennyi a kormány részéről. Bár, az azért még nehéz feladvány, hogy vajon mit jelent a független sajtó? Az ellenzék popsiját fényesre nyaló baloldali orgánumok mostanában függetlennek és objektívnek titulálják magukat, miközben mindenféle elv nélkül szidják a kormányt, és mentik az ellenzék iszonyatos ostobaságait, ahogy teszi ezt az Index, a 168 óra, a HVG, a 24.hu és a többi igen tisztelt független médium.
Csak tejhatalmat ne!
De, mit mond vajon a “tejhatalommal” riogató, a magyar teheneket legalább teljes mellszélességgel képviselő Tóth Bertalan, az MSZP kiváló elnöke? Félő, hogyha egy párt vezetőjének és holdudvarának fogalma sincs a tej- és a teljhatalom közötti különbségről, akkor egy országot is úgy irányítana el, mint vaskos kommunista elődei 1990 előtt, akik időnként komoly fejvakarással lamentáltak arról, hogy Ausztria és Ausztrália között mi lehet a különbség. Tóth Bertalan azonban nem vitte túlzásba a gondolkodást, sallangmentesen és letisztultan írta ki a Facebook oldalára:
Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek.
Tehát Tóth Bertalan is elgondolkodott azon, hogy itt aztán jön a diktatúra, vélhetően saját magából és elődpártjából indult ki, hiszen ők úgy szerettek mindig hatalomhoz jutni, hogy az korlátlan legyen és természetesen a társadalom felhatalmazása sem kellett hozzá. Most pont az ellenkezőjével állunk szemben, kétharmados felhatalmazás áll a kormány mögött, de egy jó kommunista ezt persze nem értheti. Külön fájó ez a széllel szembeni pisilés akkor, amikor az emberek 94 százaléka egyetért a veszélyhelyzet meghosszabbításával, de ahogy az illegális bevándorlást megállító kerítés építésénél, a szocialisták ismét saját népük ellen vonulnak fel.
“Diktátor-törvény”
Meglepő módon Fekete-Győr András és a Momentum sem ért egyet a változtatásokkal, ők is attól félnek, hogy innentől kezdve örökös diktatúra veszi kezdetét, egy új Észak-Korea, ahol a magyar emberek azt sem tudják a netről lekapcsolt zombivilágban, hogy a járvány véget ért, hanem az orbáni fasiszta diktatúrában tengődnek kenyéren és vízen és sötétségben:
Egy diktátor-törvényt akar elfogadtatni a parlamenttel kedden. Azt akarja, hogy ő dönthesse el, meddig tart a rendkívüli jogrend és ezzel a saját rendkívüli felhatalmazása. Emellett a büntető törvénykönyvet is módosítani akarja, hogy akár három évre börtönbe zárhassa azt, aki kimondja az igazságot arról, hogy az egészségügy évtizedes lemaradása és kifosztása milyen helyzetet teremtett.
Lehet, hogy Fekete-Győr is a Soros-féle Amnesty International sorait erősítené, akik megnyitnák a határokat, hiszen a mostani helyzet személyiségi jogokat sért, miért ne fertőzhetne valaki, ha úgy tartja kedve. Fekete-Győr relativizálva azt sejteti, hogy újságírókat és igazságot kimondó embereket fognak börtönbe zárni, összemosva ezt azzal, hogy a rémhírterjesztést mindenhol büntetik, ez egyelőre Magyarországon sem lesz szabadságjog.
“Élethosszig tartó felhatalmazás”
Hasonló hangnemet használ Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki szeret különböző lenni, ezért ő nem a diktatúra, hanem a királyság szóval buzdítja híveit az ellenállásra:
semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk. Azt ugyanis királyságnak hívják.
Nevetséges lenne ez a kisstílű demagógia, hiszen maga az, hogy élethosszig tartó felhatalmazásról beszél, már megmutatja, hogy Jakab csupán egy olcsó hergelő, aki a legalapvetőbb tisztességi formákat sem tudja betartani. Az ilyen kijelentések ebben a járványügyi helyzetben már nem a vicc kategóriájába tartoznak, főleg nem attól, aki magát néppártinak és minden magyar ember szószólójának tartja.
A Párbeszéd sem marad csöndben
Végére maradt az egyik legfajsúlyosabb ellenzéki párt, a Párbeszéd, akik kitartó erővel igyekeznek elérni az 1 százalékos népszerűségi álomhatárt, ám amíg ez nem sikerül, okos gondolatokkal hívják fel magukra a figyelmet, ahogy tette azt Szabó Tímea, a párt frakcióvezetője, aki szerint a kormánypártok most mégis politizálni akarnak, nem összefogni, hanem “fontosabb nekik az ellenzék leküzdése”.
Szabó Tímea vélhetően túlértékeli a saját pártját és az ellenzéket, másrészt, aki most “politizál” és a kákán is csomót keres, hergeli a magyar embereket, az nem más, mint a Párbeszéd, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Momentum, illetve a hozzájuk csatlakozók. Ezzel csak azt érik el, hogy néhány napig bizonytalan lesz a jogi helyzet. De úgy lesz bizonytalan, hogy előre tudható, akkor a parlamenti többség kétharmaddal megszavazza a jogszabályt és minden visszaáll a „normális” kerékvágásba, a kormány jogszerűen és hatékonyan teszi majd tovább a dolgát.
Vezető kép: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS