Pesti Srácok

 Négypárti összefogás formálódik Erdogan ellen

 Négypárti összefogás formálódik Erdogan ellen

Választási szövetségre lép négy török ellenzéki párt a június 24-én esedékes előrehozott parlamenti választások előtt - mondta el szerdán az ellenzék vezető erejének számító Köztársasági Néppárt (CHP) egyik tisztségviselője. A négypárti megállapodást csütörtök délután írják alá a CHP, valamint a Jó Párt (Iyi Parti), az iszlamista Jólét Pártja (Saadet Partisi) és a Demokrata Párt (Demokrat Parti) vezetői, majd egy sajtótájékoztatón jelentik be hivatalosan.

A szövetség lehetővé teszi, hogy a tavaly év végén alapított Jó Párthoz hasonló kis pártok megkerüljék a parlamentbe jutás meglehetősen magas, 10 százalékos küszöbe által jelentett akadályt. Az ellenzéki tömörülés Recep Tayyip Erdogan török elnök Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP), valamint a vele egyezségre lépett Nemzeti Mozgalom Pártjával (MHP) szemben kíván alternatívát nyújtani. A pártoknak május 6-ig van lehetőségük arra, hogy bejelentsék a választási szövetségeket.

Az iszlamista gyökerű AKP 2002-es hatalomra kerülése óta sorra nyerte a választásokat, a pártot vezető Erdogan pedig a török politika megkerülhetetlen figurájává vált. A török elnök múlt szerdán jelentette be, hogy 2019 novembere helyett idén júniusban megtartják a következő elnök- és parlamenti választásokat. Szakértők szerint minderre azért kerül sor, hogy Erdogan mielőbb gyakorolhassa a tavalyi alkotmányos népszavazással megszerzett, kiszélesített elnöki jogköröket - amelyek értelmében ő lesz a végrehajtó hatalom feje -, és megelőzhesse, hogy az AKP szavazókat veszítsen az újonnan megjelent politikai mozgalmak miatt.

Forrás/fotó: MTI;

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.