Pesti Srácok

Néha megérkezik az ellenzék a valóságba: már jónak tartják a határkerítést

Stummer Tahó János a parlamentben
Stummer Tahó János a parlamentben

Az illegális migrációs helyzetről és a koronavírusról is tájékozódott szerdai zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága – közölte az ülés utáni sajtótájékoztatón Stummer János, a testület jobbikos elnöke. Halász János, a bizottság fideszes alelnöke hangsúlyozta, hogy veszélyt jelent Magyarországra az új migránsáradat. Az LMP-s Ungár Péter az EU Törökországgal kötött megállapodásának visszaállítását sürgette.

Stummer János elmondta, hogy változott a biztonsági helyzet, amióta múlt csütörtökön a török elnök bejelentette a határok megnyitását a migránsok előtt. Stummer elismerte, hogy elhúzódó problémára kell készülni. Komoly intézkedéseket kell tennie Magyarországnak az illegális migrációval szemben, hogy „ne legyen átjáróház”. A magyar kormányt arra kérte, hogy a lehetőségeihez mérten segítse Görögország védekezését, továbbá erősítse meg a védelmet a saját határainkon, és készüljön fel arra a helyzetre, ha esetleg a román határon is tovább kell építeni a kerítést. Stummer visszatért a Jobbik régi rögeszméjére, a szervezetileg is önálló határőrségre is, ismét követelve azt.

Készen állunk

Halász János elmondta: a magyar szolgálatok felkészülten végzik a munkájukat. Hangsúlyozta, hogy a balkáni útvonalon tartózkodó százezer migráns mellett további több százezren indultak útnak Törökországból. Ezzel összefüggésben az utóbbi két hónapban ismét több határsértést észleltek, mint a megelőző időszakban. Beszélt a Fidesz-frakció kezdeményezéséről is, hogy a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésein folyamatosan napirenden legyen az illegális migrációs helyzet. Stummer János felvetésére egyértelművé tette, hogy Magyarország készen áll a további kerítés építésére, ha ez szükségessé válna. Kérdésre válaszolva kicsit odaszúrt Stummer János nyilatkozatának is, hiszen azt mondta: a Fidesz támogatja, hogy az Európai Unió minden segítséget megadjon az európai határok védelméhez a tagállamoknak, így nemcsak Görögországnak, hanem Magyarországnak is. Magyarország ugyanis még mindig hiába kéri Brüsszeltől a 2015 óta eszközölt határvédelmi kiadásaink felének a megtérítését.

PestiSracok facebook image

Az LMP is a kerítés mellett

Ungár Péter LMP-s politikus az EU és Törökország közti megállapodás visszaállítását tartja legfontosabbnak, hogy továbbra is Törökországban maradjanak a migránsok. Emellett kiállt Görögország EU-s támogatása mellett is a határvédelemben. Kicsit messzebbre is elrugaszkodott a reálpolitikától, amikor kifejtette: Magyarország nemzeti érdeke is, hogy a török elnök megváltoztassa az álláspontját. A reálpolitikához visszatérve azonban hatékony és jó megoldásnak tartja a határvédő kerítést.

Lezárhatják a tranzitzónákat a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány ügyében a bizottságot tájékoztatta mások mellett Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány, Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, valamint a szolgálatok vezetői. Stummer a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet az álhírek terjedésére, és kérte a kormánytól a minél részletesebb és pontosabb tájékoztatást az állampolgárok felé. Az emberektől ugyanakkor türelmet, higgadtságot és mértéktartást kért. Halász János ezzel kapcsolatban kitért rá, hogy támogatják a kormány döntését a tranzitzónák lezárásáról a járvány elleni védekezés keretében.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.