
A kommunizmusban mindenre IS felkészültek. Így arra is, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a fejünkre pottyan egy atombomba. Mármint persze azon felül, hogy hogy egy emberméretű koromnyomot hagyunk magunk után a járdán. Lássuk, milyen kisokost állítottak össze a gondos vezetők a hidegháború alatt arra az esetre, ha tömegpusztító fegyverekkel kezdenek dobálózni egy rossz pillanatukban a nagyhatalmak.
Az ABC (Atomic, Biological, Chemical, azaz nukleáris, biológiai és kémiai) fegyverek azok a bizonyos “utolsó érvek”, amelyekhez a nagyhatalmak nyúlhatnak, ha már ráuntak a diplomáciára, illetve arra, hogy legalább molekuláris szinten még létezik az élet a Földön. A hidegháború során szerencsére megúsztuk ezek bevetését, azonban mind az USA, mind a Szovjetunió és ezek szövetségesei felkészültek rá, hogy valaki egyszer majd megnyomja azt a piros gombot. Nem árt felidéznünk akkori tudásunkat, hiszen nem biztos, hogy ma szorult annyi ész az amerikai és orosz vezetőkbe, hogy elkerüljük az atomháborút.
A két világhatalom útmutatókat adott ki, amelyekből megtudhattuk, hogy mi is történik velünk, ha repülni kezdenek a rakéták. Persze tekintve, hogy egy nukleáris háborút senki és semmi nem élne túl, meglehetősen komikus belegondolni, hogy ezek a tájékoztatók egyáltalán napvilágot láttak. Igaz, nem is az volt ezek célja, hogy lehetőséget teremtsenek a túlélésre, sokkal inkább az, hogy egy kissé megnyugtassák a katonákat, akikhez ezeket kiosztották, mondván “nem kell félni, ha robbanunk is, nyer a kommunizmus/nyugati értékrend” (nem kívánt törlendő). Magyarországon is megjelentek ilyen tájékoztatók a hetvenes években. Nézzük oldalról oldalra, hogy mit is érdemes tudni az ABC-ről.

Tömegpusztító fegyver, mert tömegeket pusztít. A redundanciát a jelek szerint nem semmisíti meg
Az első képen máris találkozhatunk a tömegpusztító fegyverek definíciójával: “azonos időben nagy területen és tömegesen megöli az élőlényeket, pusztítja, rombolja és szennyezi az anyagi javakat eszközöket!”. Ezzel a leírással nem lehet vitatkozni, bár egy atomháború esetén már a legkisebb bajunk lesz az anyagi javaink szennyezettsége. Bár akkoriban rendkívül materiális világot éltünk, az osztályharc és a matéria éltetett minket a marxista-leninista tanok nyomán.

Általában az okozza, hogy valaki valahol megnyom egy gombot
Az atombomba hatásának leírása mindenképpen érdekes, és tagadhatatlanul hasznos: egy becsapódás esetén mindenképpen szükséges tudnunk, hogy jelenleg a fény- és hősugárzás, a lökéshullám vagy a radioaktív sugárzás miatt halunk meg. Igaz, gondolkozni csak akkor lesz időnk, ha a harmadik ok végez velünk, az első kettő ugyanis enyhén szólva is gyorsabb lefolyású annál, mint hogy felidézhessük az útmutató tartalmát. Mindenesetre legyünk tisztában a lehetőségeinkkel!

Amennyiben Ön a képen láthatókat tapasztalja, nyugodjon békében
Lebontva lehetséges halálokainkat, láthatjuk, hogy a léglökéshullám nyolcszáz méterig veszélyes. Megnyugtató. Igaz, hogy azt nem tüntetik fel, hogy hány megatonnás robbanófej esetén vagyunk biztonságban nyolcszázegy méternyire az epicentrumtól, de semmi sem lehet tökéletes. Majd próbálkozunk és kitapasztaljuk. Egy kísérlet nem kísérlet, ahogy Öveges József tanár úr is tanította a fekete-fehér televízióban. Afelett pedig a nyomtatvány készítőihez hasonlóan mi is nagyvonalúan eltekintünk, hogy ha a robbanás éppen nem is kap el minket, a fejünkre omló ház szintén végzetes lehet, említésre sem méltó, hiszen a gyors halál legalább megvéd a sugárfertőzéstől.

Ragyogó jókedv a háború idején
A sugárzás ugyanis terjed, méghozzá szélirányban és messzire. A sugárbetegség pedig nem kellemes – persze lehet róla vitatkozni, hogy azzal legalább tovább élünk, mintha simán beleégnénk a betonba, de az ember nehezen építi újra a civilizációt, ha több szeme van, mint vörösvérsejtje. Egy kicsit azért ez is ront a posztapokaliptikus romantikán: a Mad Maxben nem volt szó csontvelőrákról.
Nemcsak az atom ölhet meg azonban mindenkit. Nézzük az ABC második betűjét, azaz a biológiai fegyvereket, amelyeknek az útmutató szerint meglehetősen egyszerűen azonosítható jelei vannak:

Az elmúlt években történtekkel kapcsolatos mindennemű hasonlóság csak a véletlen műve
A bédekker szerint a biológiai fegyverek bevetését a saját szemünkkel látjuk. Ha furcsa színű füstöt, a szokottnál több rovart, vagy hirtelen sok fertőző megbetegedést tapasztalunk, az bizony biológiai fegyver. Arról nem szól a szerző, hogy mi van a denevérekkel és a tobzoskákkal, akkoriban ugyanis Kínával kapcsolatban leginkább a papucs jutott eszébe az embereknek, Vuhan nem nagyon. Meg ugye mindenki csak azokból a fegyverekből indulhatott ki a tájékoztatók összeállítása során, amelyeken már akkor kísérleteztek (khm… kolorádóbogár… khm…).
És a tájékoztató összeállítója azt is elfelejtette közölni velünk, hogy a biológiai támadásokkal szemben sikeresen védekezhetünk egy nagy és közös európai beszerzéssel. Nyilván azért, mert a vonatkozó dokumentum készítője nem lehetett tanúja Ursula von der Leyen áldásos működésének, de ez a fejezet mindenképpen kiegészítésre szorul.
Jöjjenek a vegyi/kémiai fegyverek, ezek lényegesen egyértelműek, régebben is használjuk őket nagyüzemben, mustárgázzal hamarabb találkozhattunk ugyanis, mint koronavírussal. (Nem is beszélve az olyan, csak utólag, spekulatív módszertannal beazonosított vegyi fegyverekről, amiket például a mongolok és a törökök alkalmaztak a magyarokkal vívott csaták második napjától kezdve. Az ilyen eseteket beazonosító történészektől csak azt tudhattuk meg, hogy a történész még sosem volt másnapos, ezért nem azt tételezte fel, hogy a magyar seregben előforduló hányások és rosszullétek bizony az előző nap győztes ütközetei után lezavart ünnepségnek voltak köszönhetőek.)

Szegény LSD-vel mérgezett tömegek…
A tájékoztatónak külön érdekessége, hogy kiemeli a pszichoaktív szereket. Ma már viszonylag kevesen rettegnek tőle, hogy LSD-vel vagy meszkalinnal mérgezi meg őket egy orvul támadó hatalom – ismerünk olyan belpesti kocsmákat, ahol napi szinten tesztelik ezeket a rémes fegyvereket. Elnézve azonban az illusztrációk stílusát, nem féltenénk a tájékoztató összeállítóját sem attól, hogy egy efféle támadás felkészületlenül érné.

Chemtrail, mielőtt menő volt
Minden összeesküvés-elméletet félretéve és megtagadva, sőt, terjesztőit megvetve és máglyára kívánva: azért az egy kicsit szembeötlő, hogy a chemtrail (a repülőgépek kondenzcsíkjában terített méreganyagok összefoglaló neve) teóriákat cáfolandó a szakértők gyakran elmondják, hogy ez lehetetlen, hiszen a gépek hajtóművei elégetnék a méreganyagokat. Nos, az útmutató készítőjét a szakértők erről látszólag nem tájékoztatták. Vagy de, de hát mindenki csak arról írhat, amit ismer.
A bédekker azonban nemcsak az ABC fegyverek tulajdonságairól tájékoztat, a lényég a végén marad: tanácsokat ad arra, hogyan is élhetjük túl ezek bevetését. Lássuk, mennyire hasznos ez a kis kézikönyv:

A kitelepítés jól jöhet, amíg van hova
No igen, a fenti pontok kétségkívül hasznosak. Egészen addig, amíg csak egy bombát dobnak le, egy kis mérget kavarnak a vizünkbe. Egy globális háború esetén azonban megkérdőjelezhető ezek hasznossága. Lássuk pontonként:
Riasztás, tájékoztatás – hasznos, amíg nem a fejünkre pottyan a cárbomba. De a riasztást legalább a szomszéd városban (ha még van) időben észlelik és elmenekülhetnek az óvóhelyekre. Nekünk már nem számít, valakinek hasznára válhat. Tehát ha azt észleljük, hogy az udvarunkban becsapódik egy atombomba, azonnal riasszuk a hatóságokat, azaz csak azután, hogy megtértünk teremtőnk elé, de akkor mindenképpen.
Kitelepítés – valóban megfontolandó, ha szénné égett a városunk/fertőzött a vizünk, vagy mutáns sáskák eszik éppen a macskáinkat, érdemes elhagyni a lakóhelyünket. A kérdés csak az, hogy hová? Egy atomháború esetén viszonylag kevés olyan hely van, ahová érdemes kitelepülni – talán az Antarktisz szóba jöhet, ahol majd újgenerációs fegyverekkel (botokkal és kövekkel) hódítunk új otthont magunknak a pingvinektől.
Óvóhelyek – ismét egy olyan pont, ami korlátozott hadviselés esetén jól jöhet. A baj az, hogy nincs korlátozott atomháború. Az egyszer csak van, és többé semmi sincs. A bunkerünkben talán kellemesen kibekkelhetünk pár évet, hogy aztán… Aztán? Igen, ezt még senki nem gondolta végig.
Egyéni védőeszközök – ez még működhetne is, ha mindenkinek lenne otthon vegyvédelmi ruhája, amit soha többé nem vesz le. Rossz hír annak, aki úgy gondolja, túl kekec vagyok, és azt mondja, hogy egy vegyitámadástól még megvéd a gázálarc: az első világháborúban bevetett mustárgáz nemcsak a légutakat, de a bőrt és a húst is lemarja az emberről nagy mennyiségben.
Élelmiszer, takarmány stb. – a tartalékolás jó, ha van egy bunkerünk és elegendő készletünk, akkor talán tíz évig is ellehetünk a sugárzó föld alatt. Addigra talán csökken annyit a radioaktivitás, hogy belekezdhetünk a földművelésbe és újrakezdjük a civilizációépítést. Bár ehhez egy kicsit több kell, mint a Kertészet kezdőknek első kiadása, ugyanis a föld talán művelhető lesz, csak hát nincs rajta semmi, se állat, se növény, legfeljebb egy pár mikroba. Talán érdemesebb a bunkerben kivárni a végét.
Megelőző intézkedések – ez jó! Kár hogy a szerző bővebben nem fejti ki, én nagyon szeretném tudni, hogyan lehet megakadályozni a tömegpusztító fegyverek bevetését. Esküszöm, ha egyszer megtudom, nem fogom titokban tartani.
A lakosság felkészítés – si vis pacem, para bellum! Ha békét akarsz, készülj a háborúra, esetünkben az atomháborúra – nagyon fontos, hogy mindenki vegyen elég WC-papírt, konzervet, lehetőleg annyit, hogy kiürüljenek a boltok, és természetesen a bédekker következő két kiadását, amelyekben további hasznos tanácsokat kapunk (sajnos ezekkel nem rendelkezem, pedig biztosan azokban írják hogy akadályozzam meg az atomháborút).
Forrás, képek: Védekezz az ABC támadások ellen. Fotó: knowyourmeme.com
Édi
2023-04-06 at 22:47
Én sem értem, hogy a japánok miért olyan nagy barátai az USA-nak Hiroshima és Nagaszaki után?
Ez valami olyan lehet, mint a lengyelek barátsága ukránokkal a volohinai mészárlás után.
Agyonüttök, akkor sem értem.
László54
2023-03-28 at 11:21
Ez retró vissza tekintés sorkatonai szolgálatom egyik kissé humoros történetét juttatta eszembe(1977-79). A kiképzés során hadnagy elvtárs megkérdezte,mi a teendő atomvillanás esetén?! A belénk sulykolt szöveg szerint földre vágódunk (lehetőleg árokba vagy más védettebb tere viszonyokat keresünk). Erre a válaszom az volt azért vágódunk a földre mert fekvő hullát könnyebb szállítani mint az állót természetesen kitört a röhögés és a fenyítést csak azért úsztam meg mert, a hadnagy elvtárs néhány évvel volt nálam idősebb és “vette a lapot”már akkor is volt akik tudták,hogy ilyen “bulit” nem lehet megúszni!!!
Hesslervezérezredes
2023-03-27 at 15:16
III2023-03-27 at 14:11
Nekünk 75-ben a hadgyakorlat végén fellőttek egy átlagosnál erősebb jelzőrakétát, az fényes nappal is villant egy kurva nagyot, majd közölték velünk, hogy megkaptuk az atomot, nekünk konyec, kivonnak minket a hadrendből, mehetünk haza (a picsába konkrétan).
Azért már akkor is képesek voltak reálisan látni a dolgokat.
III
2023-03-27 at 14:11
Erről a katonakorom jut eszembe ( 80 -as évek ), amikor a politikai tiszt e..társ oktatást tartott ebben a témában. Pontosan így mondta, 4-5 perc míg a mi rakétáink elérik nyugat- európát, kb. ugyanannyi amíg az övéik ide érnek, ez mire elég? Hát egy IMÁRA! Másra már nem lesz szükség!
Hesslervezérezredes
2023-03-27 at 11:08
Örkény István Egyperces-ei között van egy olyan, aminek a címe (kb) “Kivégzési szabályzat” (vagy valami hasonló). Ez egy valamikor létezett valódi előírás pontos és hiánytalan idézése Örkény által. Örkény semmit nem tett hozzá és semmit nem vett el belőle. A 80-as években talán a Valóság c. folyóiratban elemezte valaki, hogy akkor mégis mi teszi irodalmi alkotássá Örkénynél? Az elemzés lényege (ha jól emlékszem), hogy Örkény személye, írói munkássága és a kötet szövegkörnyezete (magyarán az összes többi “egyperces”). És az, hogy ez Örkény truvája.
Nos, ez a cikk által felidézett szabályzat azért válik nekünk, most abszurddá, mert a történelem teszi azzá. Az eltelt – immár 33 év -, mint történelem. A lassan kibontakozó RÁLÁTÁS az akkori időkre. Az idő-távlat.
(Mert ugye maga a szöveg tulajdonképpen teljesen korrekt lenne, tényszerű, persze már akkor is elborzasztó volt, de nincs benne semmi képtelenség – képtelenné az teszi, hogy maga az atom-elrettentésre alapozott hidegháború volt maga a totális Abszurditás.)
Egyébként atomvillanás előtt én a következőt javaslom:
“Vegyük fel a legjobb öltönyünket (borotválkozzunk is meg, némi férfias parfüm jobbról-balról a rend kedvéért, esetleg egy jó szivar a szájban, habár ez már tartalmazna mémi decens frivolságot is), fehér ing és nyakkendő, valamint csillogóra vikszolt fekete cipő, és álljunk ki az útra és egyenes tartással így várjuk az atomot. Ne csukjuk be a szemünket, mert ilyet többet úgysem látunk és különben is hogyan meséljük el a Jóistennek vagy Belzebubnak, hogy milyen volt, ha nem láttuk. Túlélni ugyanis nincs értelme, nincs miért.”
Kár, hogy Örkény már nem él, mert felajánlanám az előbbi szövegemet neki free of charge, hogy vegye be az egypercesei közé.
csakafidesz
2023-03-27 at 10:38
Robert Merle írt egy regényt Malevil címmel. Ebben az atomháborút 1977-re teszi. (Merle az 1968-as évben a Sorbonne egyik professzora volt.) Nos a túlélőket beteg emberek hordáinak írta le, akik -mivel tudták, hogy ők már menthetetlenek- teljesen gátlástalanul fosztogattak, öltek, raboltak.
Bejla
2023-03-27 at 10:01
kedves kertész dévid, lehet viccelődni ezzel, de nem érdemes.
nézzen meg 1 ámerikai v. ny-európai brosúrát/tájékoztató filmet ugyanekkorról
ha ez megvolt, tekintse meg könnyed esti programként a Threads c. filmet (1984) https://port.hu/adatlap/film/tv/threads/movie-78759
a Másnap (Day After) (1983) ehhez a filmhez képest rózsaszín mese gyerekeknek
témába vág még a Halott ember levelei (1986) ill. a Testamentum (1983) c. filmek
ui. anno a Magyar Honvédségnél volt mindenkinek kötelező TÖPFE oktatás (ez nem a lábos, hanem a TömegPusztító Fegyverek Elleni védekezés mozaikszava volt)
nem tudom másnak mi a tapasztalata, de nálunk az oktató tisztek sem vették túl komolyan – tudták, hogy gyors, kivédhetetlen és abszolút demokratikus (mindenkit egyformán megöl)
K
2023-03-27 at 06:34
Amikor USA-ról és Angliáról beszélünk, mindig meg kell említeni hogy az USA és Anglia sokkal nagyobb népírtó mint Hitler és a Nácik, és nemcsak a Hirosimában és a Nagaszakiban ledobott atombomba miatt , hanem azt leszámítva…..
moliere
2023-03-27 at 01:04
Amióta a közösségi média (ráadásul közvetlenül a telefonon elérhetően) intézi a tömegek tájékoztatását, azóta gyakorlatilag pánik üzemmódban működik a világ. Most úgy tűnik, hogy két éves periódusokra lehet optimalizálni az állatállomány stimulálását.
A covid előtt terjedt el az a kifejezés, hogy “idegesek a piacok”. Komikusan hangzik, de a hatás felér egy atomháborúéval. A világ jövedelmeinek irányított áramoltatása (lopása) érdekében folyamatosan az őrület szintjén élünk, állandó a vis maior, a rendkívüli állapot, permanens a válság, és ebből a szögből nem láthatjuk, csak majd esetleg utólag, hogy ez most egy új világrend kezdete, vagy a régi végvonaglik.
Az oroszok – mivel aránytalanul lenézve és arrogánsan lekezelve álltak hozzájuk évtizedekig – ideális bűnbak lesznek továbbra is, mert az ukrán cirkusz után jön majd a #togetherforkazakhstan, vagy valami hasonló. De az orosz, mint mumus tartósan nem felel meg, a cél elérve: Európa és Oroszország nem egyesülhet.
Aztán jön a #ne támogasd Kínát! ( 😀 három évvel a #ölelj meg egy kínait! után 😀 )
Kiderül, hogy Kínai művírus volt a covid, mert azt mondja majd Trump és Biden is, és Xi lesz az új Putyin, Hitler, Nixon.
Az új para kézenfekvő: minden kínai termék mérgező. Ami harminc éve ugyanolyan. De eddig nem volt gond.
Bakonyi Gábor.
2023-03-26 at 21:25
A fenti tájékoztató nem tájékoztat megfelelően. Voltam katona kétszer is, és az egyetemen is oktattak honvédelmet kiegészítő tárgyként, de bizony még ezek az általunk komolyan nem vett oktatások is többet értek mint a fenti tájékoztató. Ezzel aztán nem sokra megyünk…
Úgy tűnik, hogy a socialista idők propagandája szerint minden a legnagyobb rendben van akkor is, ha atombombát dobnak le, és ne essen senki pánikba, a másik véglet, a maró gúny, ami szerint úgyis minden mindegy már. E két véglet egyike sem ment meg embereket a haláltól, pedig a tájékozatlanság az életébe kerülhet sokaknak, ha nem tudják, hogyan lehet megnövelniük az esélyeiket. persze egy atomcsapásnál sokat meghalnak, de a túlélők száma függhet a jó tájékoztatástól, meg persze a szerencsétől is. Nyilván, ha valaki egy atomrobbanás közvetlen közelében tartózkodik, azon már nem lehet segíteni, de azoknak igenis fontos lehet egy jó tájékoztatás, akik a robbanás központjától, vagy a robbanások középpontjaitól távolabb tartózkodnak.
Egy vegyi vagy biológiai fegyver esetén is fontos lehet a jó tájékoztatás.
odu
2023-03-26 at 21:08
Megfordulsz arccal a földfele, fenekedet mutatod a robbanásnak és betakarod magadat lepelkéntaz ÖFNI-vel és vársz.Ennyi a tökéletes megoldás, ne ragozzuk túl a dolgokat no.
PG
2023-03-26 at 21:06
A világon eddig csak az USA dobott le atombombát, sőt bármikor kész megismételni, persze kizárólag tőle távoli országokban. Nekünk sem kéne olyan államokkal szövetkeznünk, ahol tombol a magyarellenesség. Igazából mit keresünk mi a NATO-ban és az EU-ban is. Olyan szekérre szálltunk fel, ahol nem szívesen látnak. Az állítólag ellenséges országok sokkal nagyobb tisztelettel viseltetnek irántunk, mint a szövetségeseink.
DörrögZuldán
2023-03-26 at 20:51
Párszor elhangzott katonakoromban, hogy atomvillanás jobbról. Ritka barom egy parancs volt.
csakafidesz
2023-03-26 at 20:51
Anno, azokban a korai hatvanas években a fizikatanárunk jellegzetesen tanította ezt, fegyelmit is kapott érte. Ilyeneket mondott:
Nézzük, hogy a kiadvány mit ír!
– Lábbal a robbanás centruma felé kell feküdni. Ezzel nem lesz gond, a robbanás majd hanyatt vág mindenkit..
– Fehér lepedőt terítsünk magunkra. Erre kérem nem lesz idő. Vessen mindenki egy keresztet, mert imára sem marad időnk..
Ez a gúnyos elemzés ment egész órán. Harmadik napon behívatták valahová, többé nem tartott légó órákat.
K
2023-03-26 at 19:41
Az USA tudta a kísérleti robbantások által , hogy milyen pusztító az atombomba, mégis alkalmazta Hirosimában és Nagaszakiban.
Még 50 év után is láttunk élő sugárfertőzött japánt a TV-ben.
Nem is tudom , hogy a japánok miért is olyan nagy barátai az USA-nak.
Én nem rajonganék a japánok helyében az USA iránt.
*******
Az angol gyarmatosítás is a náciknál és Hitlernél is nagyobb népírtásokat csináltak Indiában, Kínában, ők legalább nem rajonganak annyira az USA és az angolok iránt.