
A Népszavának árulta el a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy április 24-én újabb sztrájknapot tartanak a köznevelési és szakképzési intézményekben. Elárulták azt is, hogy nemcsak sztrájknap lesz, hanem hálózatépítésbe is kezdenek, amelynek célja, hogy minél több tankerületben alakuljon olyan csoport, amely nemcsak a munkabeszüntetés megszervezésében aktív, hanem folyamatosan tájékoztatja a tanárokat az új státusztörvényről.
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint sok pedagógus még mindig nincs tisztában azzal, hogy mi vár rájuk, ha a kormány megszünteti a közalkalmazotti státuszukat. A kormány jelenlegi szándéka szerint ugyanis köztisztviselői státuszból a pedagógusok júniusban átkerülhetnek köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba. Ez pedig lehetővé teszi, hogy több óraszámot dolgozzanak hetente, ha szükséges, vasárnap is dolgozniuk kelljen, és a szólásszabadságuk is korlátozva lesz Nagy Erzsébet elmondása szerint. A változtatás ellen már petíciót indítottak, amit eddig 19 700-an írtak alá, ami igen csekély szám ahhoz képest, hogy több mint 140 ezer pedagógus van Magyarországon. A PDSZ ügyvivője emlékeztetett: szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormányzat képviselőivel, de sérelmezik, hogy csak meghallgatják őket.
Forrás: 444.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Greg
2023-04-13 at 10:16
elmult30ev 08:08
A leírtak szerint úgy kellene, hogy a tanarak húzzák a nótát, a munkaadó meg járja rá a táncot?
Nem tudom kendet honnan szalajtották, de hogy a “kizsákmányolás” szót ebben a kontextusban használja, az mutatja, hogy kend valahogy nagyon el van tájolva és a valóságképe katasztrofális. Páldául úgy gondolja, hogy a tanarak kasztjába tartozók előjoga, hogy eleve jóval kevesebbbet kelljen dolgozniuk, mint másoknak még úgy is, hogy egy tanóra eleve 45 perces. Aztán elvárná, hogy a tanarak azt és úgy tevékenykedhessenek az iskolában, ahogy nekik tetszik, az oktatásirányítás meg menjen kapálni. A tanaraknak kijárjon a hőzöngés, okoskodás, a rendszer és a munkaadó pocskondiázásának, a diákság hergelésének és politikai agymosásának előjoga, ráadásul úgy, hogy ellenőrizni se lehessen a “munkájukat”, nehogy kiderüljön, mit is művelnek tanítás címén a munkahelyükön. Aztan persze ők maguk dönthessék el, hogy a verejtékes robotért mennyi jár nekik és elvárnák, hogy belepofázhassanak a kollégák bérezésébe. A szabadságuk persze több legyen, mint az egyszerű dolgozó földi halandóké, hiszen ők a magyarok legkülönbjei, ők gyártják a tudást. A “röghöz kötés” (!!!) helyett pedig járjon nekik a szabad jövés-menés joga.
Álpedagógusok figyelem! Hát bizony elmúlt az a 30 év. Meg a társadalom türelme is. Ideje elkezdeni tisztességesen dolgozni az iskolákban is, diáknak, tanárnak egyaránt. Ha pedig ez nem tetszik, el lehet menni kapálni vagy árut feltölteni.
elmult30ev
2023-04-13 at 08:08
lyukas zokni:
Akkor ezekből mi igaz:
A szakemberhiány kezelése helyett az eddiginél is jobban kizsákmányolná a pedagógusokat: a napi maximum munkaidő 8 óráról 12-re, heti 32-ről 48-ra nőne.
Elvenné a nevelőtestület szakmai szabadságát, az iskolák, óvodák ezentúl nem dönthetnek önállóan a saját működési rendjükről, pedagógiai programjukról, de még az éves munkatervükről sem.
Megtiltanák a pedagógusoknak, hogy a közoktatás állapotát kritizálják – akár fegyelmi eljárás is indulhat ilyen esetekben.
Olyan széles bérsávokat adna, hogy a munkáltató szubjektív megítélése alapján akár hatszázezer forintos fizetésbeli különbség is előfordulhat a munkavállalók között.
Lehetővé tenné, hogy a pedagógusok magatartása technikai eszközökkel is ellenőrizhető legyen. (Erről itt olvashatnak bővebben)
Röghöz kötné a pedagógusokat: a lemondási idő az eddigi 2 hónapról 6 hónapra nőne.
Végül lecsökkentené a szabadság napjainak számát 46-ról 35-re.
Amúgy nem vagyok a tanárok mellett, én is a 25%-os infláció mellett 4%-os béremelést (SZÁNALMAS, állami dolgozóként, le vagyunk mi szarva) kaptam, az ember elgondolkozik hogy jó ez így (hát nem!). Kicsit nem ártana megbecsülni az embereket, mert mi vagyunk a hatalom, nem a felső oldaltól függetlenül trónt bitorló politikus…
Greg
2023-04-12 at 22:05
A balliberális szellemiség jegyében kiképezett és annak szolgálatában álló álpedagógusok megpróbálták gyökeresen átalakítani az ősidók óta tiszteletet érdemlő tanári munkát, vagyis az oktatást. A folyamat azonban szerencsére nem teljesen úgy sikerült, ahogy ők azt elképzelték. A társadalomban még élnek elegen, akik a saját, vagy a szüleik, vagy a nagyszüleik tapasztalatai alapján képesek felismerni azt a pusztító rombolást, amit ez az ideológia az iskolai oktatásban, nevelésben okozott. Ez a felismerés pedig segít abban, hogy ez a csak kárt okozó szellemiség, különösen a képviselőinek mostanság folyó erősen ellenzéki politikai színezetű agresszív nyomulása révén egyre ellenszenvesebbé váljon és egyre növekvő általános elutasítást nyerjen.
A társadalom nagyobbik hányada még normális. Van nem csak múltja, szilárd és stabil értékrendje, hanem egy határozott jövőképe is, különösen a gyermekek, az utódok tekintetében.
Ebbe a jövőképbe pedig a balliberális álpedagógusok iskolai jelenléte és tevékenysége nem fér bele.
víg gyula
2023-04-12 at 18:51
Tanítsanak jobban a tanárok! Ha megtörtént volna pár évtizedes hátratekintés távlatából, akkor már nem lenne miről beszélni. Tisztelettel! A jó tanárok, meg jók. Akadnak.
Ezek szerint
2023-04-12 at 18:50
Hát, ha egyszer nem volt jó státuszban, akkor legyen jobb státuszon kívül.
Naphosszat ?-os zászló alatt állni úgy is lehet és tanítani akkor sem kell.
varga eszter
2023-04-12 at 15:24
elmult30ev2023-04-12 a
javaslom menjen el egy multihoz dolgozni, majd megtudja, hogy kenyerének melyik fele a vajas.
Az a rossz hírem, hogy a munkaadó szab feltételeket, legtöbbször, és ha nem tetszik odébb lehet állni.
Amúgy nem kötelező ezt a pályát választani, van választék, és senki ne jöjjön azzal, hogy akkor ki fog itt tanítani? Közel 8 évet éltem Londonban, ott járt a húgom iskolába, úgyhogy elég tájékozott vagyok az ügyben, mit is engedhet meg magának a pedagógus. Meg lennének lepődve ha látnák, saját bőrükön éreznék az ottani szabályozást. Ja és nemhogy kimondani, de gondolni sem mernek olyan dolgokat amiket itt nálunk gond nélkül lehet képviselni, és pillanat alatt rugják ki az állásából némelyiket. És kik tanítanak, hát a bevándorlók. Úgyhogy tanulhatnának szerénységet idehaza a tanítók, nagyon is.
lyukas zokni
2023-04-12 at 15:24
elmult30ev
2023-04-12 at 15:04
tényleg be is kajálod egyből a cumit? elhiszed amit ezek nyávognak? hol kéne vasárnap dolgozni egy tanárnak? mindenki számára szólászsabadság van, ennek ők a legjobb példái. áthelyezni sem fogják őket, ha kell, helyettesít a helyi tanár, eddig is így volt.
Hazaszeretet
2023-04-12 at 15:23
Heti 26 óra,esetleg 1-2 óra helyettesítés,ami kifizetésre kerül.Mondják,hogy fel kell készülni az órákra,javítani kell a dolgozatokat stb.Senki ne mondja,hogy-főleg egy gyakorlott tanár- minden órára felkészül,mert miért is?Amit már százszor elmondott,arra százegyedszer nem kell felkészülni!Csak sajnáltatják magukat,ki kellene próbálni a heti 40-48 órát,ahol az adminisztratív állományban nem lehet túlórát elszámolni,de a munkának el kell készülni.Nem beszélve,hogy ki kéri számon hogy a pedagógus milyen minőségi munkát végez!A dolgozatokat pedig akkor javítják,amikor egy másik osztályban épp dolgozatot íratnak.A PDSZ félti az ingyen megélhetését és a baloldal támogatásával csinálja a cirkuszt.A véleményem nem légből kapott,több pedagógus is van a családban!
elmult30ev
2023-04-12 at 15:04
Most őszintén, hát nem jó ha többet kell dolgozni, akár vasárnap is, simán áthelyezhetnek oda ahol tanárhiány van, felmondási fél év, meg egyéb finomságok.
Hát mosolyogva mennék be dolgozni.
Ja, NEM, fel is mondanék ha 1 oldalúan ilyen ajánlatokat kapnék.
És most komolyan, szidjuk a tanárokat, hát ki az aki a pályán fog maradni, meg ki az aki tanárnak áll majd, ha folyamatosan “baszogatják” ilyen dolgokkal őket?
A kedves jóakarúaknak meg üzenem, majd ők is máshogy állnának hozzá ha őket érintő ilyen egymás utáni szép húzásokat hoznának ÉRTÜK.
lesi
2023-04-12 at 14:40
ezek nem tanárok ingyen élők más lenyom 12 órát kemény kétkezű munkával ezek óbégatnak 2 órájukkal
TalEle
2023-04-12 at 11:54
“Ez pedig lehetővé teszi, hogy több óraszámot dolgozzanak hetente, ha szükséges vasárnap is dolgozniuk kell és a szólásszabadságuk is korlátozva lesz” Rémhír terjesztés miatt a minisztérium, hivatalból, miért nem jelenti fel ezt a sorosista f@szopót?
Királytigris
2023-04-12 at 11:12
Csak nem a lenyúlt szemlőhegyi villa elé mennek a hőbörgők? Ott tiltakoznak majd, hogy Ferike és Klárika elintézte Brüsszelben, hogy ne jöjjön az EU-s pénz, és a pedagógusok ne kapjanak fizetésemelést?
Mirti
2023-04-12 at 11:11
a magyar társadalomnak pont erre van szüksége !!!….legyen átkozott minden (magát pedagógusnak mondó…) résztvevő…kívánom kerüljenek mihamarabb utcára melynek a veszélye (miattuk is !) egyre nagyobb!
Uncle Ment
2023-04-12 at 10:50
” Ahelyett, hogy kapálnál baz_eg”
Ha lehet idéznem Fónagy urat.
Vélemény
2023-04-12 at 10:18
Hátlehet, hogy Pressman úr hozott még egy kicsi dugi pénzt az újabb tüntikézéshez???….
1 Enaki
2023-04-12 at 10:14
Tūntető tanàrok,hol a gerinc? A Gyurcsàny időszakban semmit sem kaptatok, mègis jò volt.Megmonndta vezèretek,akinek nem tetszik el lehet menni. A Fidesz Kormàny emelte a bèreteket a plafonig,mègsem jò? Mit akartok? Sok juttatasban rèszesūltök,amiben màs dolgozòk nem. Munka nelkűl nem lehet fizetèshez jutni. Gondolok itt,a tavaszu,nyàri,őszi,tèli szūnetekre. Menjetek fizetèsnèlkūli szabadsàgra. Miertis lennètek közalkalmazottak,ha a szakoktatòk nem, egyetemi vègzettsèggel.Jobb lenne,ha tanult emberkènt elgondolkoznàtok dolgokonm
Dodo
2023-04-12 at 10:08
Pedagógus? Hát, valami munkát kellet vállalnom! De, tisztelet a valódi tanítóknak, tanároknak.
dr. Kolompár Genitália
2023-04-12 at 10:01
A bérüket számolóknak nincs szakszervezete? Lehetne egy pedagógus bér-számfejtő sztrájkot rendezni. Biztosan az érintettek is támogatnák.
2 ÉNAKI
2023-04-12 at 09:58
A PDSZ egy mocskos uszító szervezet,ahová a lenin fiúk beépültek.Az ellenzék élen az árnyékszékkel vasmarokban tartja a PDSZ,t.Uszítja őket,különböző igéretekkel amik azok is maradnak.Nem kell félteni,a baloldali érzelmű tanárokat sem,csak az elgondolkodtató,hogy annyira hülyék lennének,hogy a különbséget a múlt és jelen között nem tudják felfogni.Valószínű,az árnyékszéktől tuti igéretet kaptak.
chatillon r
2023-04-12 at 09:56
gurul a dollár tehát nem lehet megállni, ahogy az ukránoknak sem lehet
lyukas zokni
2023-04-12 at 09:46
mostanra ért be magyar bálint ‘munkássága’, mikor az szdsz átvette, majd lezüllesztette a tanárképzést (is), ennek isszuk most a levét.
kati
2023-04-12 at 09:38
A pedagógus tanítson és ne szervezkedjen. Tanítsa meg a most érettségiző diákoknak a nyelvtant. Az unokám is most fog érettségizni, azonban a nyelvtan tudása nem elegendő a vizsgához. Szomorú, hogy külön pénzért korrepetálásra kell járnia, mert a tanárok nem hajlandók tanítani! Gyurcsány idejében kellett volna inkább szervezkedni. De mit várhatunk attól a szakszervezeti vezetőtől, aki szivárványos öltözékben szónokol a fiataloknak. Szégyen az egész társulat!
Orientál
2023-04-12 at 09:36
Igen mert ezek a tanárok iskolaigazgatók néhány iskolában nem ellenőrzik a pedofil tanárjaik bűncselekményeiket sem.
Böngér fia Bors
2023-04-12 at 09:29
Az Egyesült Államok megszokta, hogy a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok álcája alatt színes forradalmakat indítson, regionális vitákat, sőt közvetlenül háborúkat szítson, káoszt és katasztrófát okozva.
Savanyú Jóska
2023-04-12 at 09:22
Meg kell dolgozni Présember gender globalista nagykövet “fordítottság” elvtárs dollárjaiért.
Vízöntő
2023-04-12 at 09:14
“”… hálózatépítésbe is kezdenek aminek célja, hogy minél több tankerületben alakuljon olyan csoport, ami nem csak a munkabeszüntetés megszervezésében aktív, hanem folyamatosan tájékoztatja a tanárokat az új státusztörvényről.”
Ügyes! Vagy nagy gazember a PDSZ?
A PDSZ nem a tervezetet küldi el minden pedagógusnak, hogy olvashassák a saját szemükkel milyen előnyöket és védelmet biztosítana számukra az új jogviszony, hanem majd tájékoztatja őket a tartalmáról, és a tájékoztatás során a PDSZ irányításával azt hazudnak majd nekik ami a számukra éppen célszerű!
khm
2023-04-12 at 09:08
Semmi baj! Az elmaradt órákat majd megtartják a nyári szünet ideje alatt!
angelblind652
2023-04-12 at 09:06
Hol vag, Tényi István?? Szeretném, ha feljelentenéd a pdsz-t, mert arra USZÍTJA a pedagógusok tömegeit, hogy NE TELJESÍTSÉK A VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGEIKET A GYERMEKEKKEL SZEMBEN. VÁROM A FELJELENTÉS SZÖVEGÉT!
Gábor lovag
2023-04-12 at 08:33
Az ilyen bolsevik tőről metszett pedagógusnak nevezett férgek gennyes kelések a tisztességes magyar Pedagógus társadalom testén … tűzzel-vassal irtani Őket !!! Le velük a katedráról !!!
saghy rozi
2023-04-12 at 08:32
T. szerkesztők!
Járjanak utána, hogy kapnak e bármilyen állami támogatást a szakszervezetek.
saghy rozi
2023-04-12 at 08:30
A nem tüntető tanerő hallgat mert a tüntető az ő érdekét is képviseli. Több pénz, kevesebb munka.
saghy rozi
2023-04-12 at 08:27
Mi meg rinyálunk, rinyálunk az íróasztal mellől. Maroknyi ember küzd ellenük.
Puncius Pinatus
2023-04-12 at 08:12
Ezeket nem kell visszaengedni a katedrára.
Az ilyen senkiktől a diákok semmit nem sajátítanak el tananyagból, az erkölcsi tartásról, nevelésről nem is szólva.
Ezek nem tanárok, fizetett volt kommunista ivadékok. A magyarság kártevői, akik a fiatalságot igyekeznek demoralizálni, minden olyanra nevelni, ami az ember mivoltjától távol esik, elrugaszkodik.
Gátat kell szabni ezeknek a jelenségeknek, ami hatékony, visszatartó erővel bír.
TalEle
2023-04-12 at 08:10
Ez már tényleg a pofátlanság teteje! A f@szopó, sorosista- Gyurcsány épp a minap “árulta el”, hogy ők állnak a brüsszeli források blokkolása mögött, amelyek, legalábbis részben, a tanárok béremelését is szolgálnák…
Savanyú Jóska
2023-04-12 at 08:06
A gender globalista pedagógus elvtársak nem nyugszanak.
2 ÉNAKI
2023-04-12 at 08:01
A legtöbbje nem vesz részt. Csak a kommunista,vörősingesek,akiket az árnyékszék elbolondított,az a réteg veszett meg.Mi állampolgarok már emiatt utállattal gondolunk rájuk. Ezekre bízzuk a gyermekeinket? Nem! Távozzanak más szakmába.
Lacus
2023-04-12 at 07:58
A balliberális jobboldalt gyűlölő tanárok nem is fognak. Példa erre ismerősöm, aki teli szájjal szidja Orbánt, de az eddigi fizetéséből is azt sem tudja melyik tengerparton süttesse a hasát. Bármilyen a gazdaságot érintő példa, érvelés, a baloldali “csínytevések” lopások, elkótyavetyélések garmadája végén is csak a “mert lop” szó jön ki belőle. A kormány értse meg nincs az a pénz, amivel el lehetne csendesíteni ezeket a bajkeverőket! Az agyukból kimosni érvek garmadájával sem lehet a “gyurcsányimádatot”.
Kitekintő
2023-04-12 at 07:55
Ez az egész azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek ne fejlődjenek. Szégyelljék magukat az úgynevezett pedagógusok!!!
Egyszerű és magyar
2023-04-12 at 07:50
Lassan az egész ország utálja ezt a tanári társadalmon belül kialakult kommunista gennygócot. Jobb is lenne, ha ezek nem tanítanának a gyerekeinket, mert tanítani úgy sem tudnak, csak felhasználják őket a mocskos eszméik terjesztésére.
Amúgy mit jelent a tenyerükre rajzolt p*na ?
Egyszerű és magyar
2023-04-12 at 07:50
Lassan az egész ország utálja ezt a tanári társadalmon belül kialakult kommunista gennygócot. Jobb is lenne, ha ezek nem tanítanának a gyerekeinket, mert tanítani úgy sem tudnak, csak felhasználják őket a mocskos eszméik terjesztésére.
Amúgy mit jelent a tenyerükre rajzolt p*na ?
Csak egy szülő
2023-04-12 at 07:42
Érettségi előtti napokban? A felkészülés hajrájában?
Tisztelet a többi tanárnak akik ebben nem vesznek részt, mert számukra a diákjaik az elsők.
Savanyú Jóska
2023-04-12 at 07:40
Az ördög nem alszik.