DK-s vezetésű önkormányzatokhoz fordult Budai Gyula, Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságának felfüggesztése miatt. A Fidesz országgyűlési képviselője arra volt kíváncsi a már ismerteken túl, mely önkormányzatok szerződtek még különböző jogi feladatokra a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikus és párja ügyvédi irodájával. Továbbá Budai Gyula megkereste az erzsébetvárosi polgármestert, Niedermüller Pétert és az újbudai polgármestert, László Imrét is. Azt kérdezte, Czeglédy kamarai tagságának felfüggesztése után mi lesz a korábban hosszútávra kötött milliós szerződésekkel, és ha az iroda Czeglédy nélkül nem fogja tudni teljesíteni a megbízásokat, ki fogja visszafizetni a kerület kasszájába a már kifizetett milliókat.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Budai Gyula a Czeglédyvel szemben megtörtént vádemelés után, 2018 márciusában fordult a Vas Megyei és a Magyar Ügyvédi Kamarához, kérve a költségvetési csalással terhelt ügyvéd kamarai tagságának felfüggesztését. Ugyan két évig semmi sem történt, azt követően, hogy Budai kemény szavakkal nyilatkozott a kamaráról – mondván, nem tud mást elképzelni, hogy “Czeglédy kilóra megvette őket” –, derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a területileg illetékes kamara úgy határozott: él a felfüggesztési jogával.
Ez azt jelenti, hogy Czeglédy Csaba a felfüggesztés hatálya alatt semmilyen ügyvédi munkát, tevékenységet nem végezhet. Ő mégis azt hangoztatta magából kikelve és vádaskodva a közösségi oldalán, hogy a “tudását nem tudják felfüggeszteni”, és vállalt megbízásaikat ezután is el fogják látni, csak ő személy szerint nem ülhet majd a bíróságon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ügyvéd-politikus kijelentette: bíróságra viszi az ügyet. Egy ilyen bírósági eljárás azonban hónapokig eltarthat, és egyáltalán nem biztos, hogy végül változna a helyzet.
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara honlapja szerint a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának két ügyvéd munkatársa van, Czeglédy Csaba és párja. Czeglédy felfüggesztésével tehát az összes jogi munkát a feleségének kell ellátnia. Csakhogy jól “bevásároltak”. Joggal merül fel a kérdés, hogy egy ügyvéd eleget tud-e tenni az összes már meglévő megbízásnak.
A Niedermüller Péter vezette VII. kerületi önkormányzat két megbízási szerződést kötött Czeglédyvel 500 000 forint + áfa, továbbá 1,5 millió forint + áfa összegben. A László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat szintén két szerződést kötött Czeglédyvel 500 000 forint + áfa, továbbá 600 000 forint + áfa összegben. Szintén a XI. kerületi önkormányzathoz tartozó Média 11. Kft. kötött megbízási szerződést Czeglédyvel, havi 200 000 forint + áfa összegben. Czeglédy látja el Varju László vádlott DK-s képviselő és Dr. Schauta Marcell nagykanizsai önkormányzati képviselő, a Momentum helyi elnöke képviseletét, sőt, a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda képviseli Gyurcsány Ferenc családi cégét az Altus Zrt.-t is.
Budai Gyula első körben hétfőn, a parlamentben az igazságügyi miniszterhez fordult a Czeglédy és párjával közpénzből fizetett megbízások miatt. Az érintett polgármesterektől most levélben azt kérdezte: “mi lesz a már megkötött megbízási szerződések sorsa, ki fogja visszafizetni a Czeglédyék által felvett megbízási díjat az önkormányzatnak?” A képviselő levelet intézett Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyetteshez, Kiss László óbudai polgármesterhez és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármesterhez: arra volt kíváncsi, milyen további, eddig még nem ismert megbízásokat köthettek DK-s polgármesterek Czeglédy és párja ügyvédi irodájával.
A Fidelitas egyébként ennél is tovább ment. Még szerdán Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke és Virágh Előd, az erzsébetvárosi Fidelitas vezetője az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatón szólították fel az érintett polgármestereket a szerződések azonnali felmondására.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS