Nem mindenki élte túl a médiaháborút: OKA személyében az egyik legjobb, legkedvesebb kollégánkat vesztettük el

A legnagyobb sötétség idején sem szabad feladni: ezt érezték Stefka Istvánék akkor, amikor Hornék pusztítása után a Napi Magyarországnál elkezdhették a munkát. Megérkeztek a fiatal tehetségek – köztük az ifjú Huth Gergely – és folytatódott a médiaháború. Egyenlőtlen feltételekkel, de legalább folytatódott. A harc áldozatokat követelt: 1999 márciusán elvesztették O. Kovács Attilát, a szeretett, tisztelt főszerkesztő-helyettest, ami megrázta az egész jobboldali tábort. „OKA” temetésén megjelent megjelent a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és Kövér László is. Ez azt is jelentette, hogy a rendszerváltás után először a jobboldali politika végre kezdte megbecsülni az újságíró szakmát. Médiaháború, harmincadik rész. 

A huszonkilencedik részt a Napi Magyarország napilap kezdeti nehézségeivel fejeztem be. A XIX. századi, kissé romos laktanyában (Mária Terézia -, majd Kilián laktanya) 1997 december 16-án kezdődött el a munka egy egész emeleten. A polgári napilap tulajdonosa a MAHÍR Kiadó Kft. lett

 „Mi, Ugró Miklóssal úgy rögtönöztünk, hogy két félredobott vasradiátorra helyeztünk egy száz évesnél öregebb ajtót. Ülésre katonai ládákat használtunk. Így kezdődött egy polgári napilap élete. Ugró kockásfüzetben írta ceruzával, gyöngybetűkkel cikkeit, én a közös számítógépünkön írtam interjúimat, riportjaimat”

– emlékeztem korábban a kezdeti nehézségekre.

’97 decemberére azonban kvázi lecserélődött az Új Magyarország teljes újságíró gárdája. Szalai Attila főszerkesztőnek és Apáti Miklós főszerkesztő-helyettesnek felmondtak. De kirúgtak vagy még 15 szakújságírót is. Valójában hasonló néven, a régi előfizetőket is célozva új lap indult, Napi Magyarország címmel. A szerkesztőség vezetésére egy rövid kitérőt követően D. Horváth Gábort és O. Kovács Attilát kérték fel, akik korábban a Pesti Hírlapnál és az Esti Hírlapnál dolgoztak, de vendégcikkeket írtak az ÉS-be és a Magyar Fórumba is. A Fidesznél és Simicska Lajosnál jól álltak, így egyértelmű lett a váltás. Jómagam vártam a felmondást. De csak nem szólt senki. 

Pista, te nem mész sehová

Az MTV Híradójának és A Hét egykori megbízott főszerkesztőjének nem volt más választása, mint önként távozni. D. Horváth Gábor, a főszerkesztő egyébként is eléggé flegmán, csúnyán nézett rám. Látszott rajta, hogy sok voltam neki.

O. Kovács Attilához, az ,,óriás” emberhez, az örökké mosolygós, bajszos főszerkesztő-helyetteshez mentem. Az íróasztal mögött egy hatalmas fotelben elhelyezkedve várt. Előadtam, hogy megyek. Erre lassan felállt és átölelt. „Pista, te nem mész sehová! Nem képzeled, hogy az ország legjobb riporterét elengedem!” Attila, személyesen nem ismert, de ez a nagy mackó engem is elérzékenyített. Ha Te mondod – fordultam felé – szívesen maradok.

Egy biztos pont a szerkesztőségben már megvolt. Úgy döntöttem, folytatom a munkát, mint főmunkatárs. Hiszen egész életem a munkáról szólt, tizenötéves korom óta dolgoztam.

A kötelesség rabszolgái

A Napi Magyarország szerkesztőségi cikkben közölte a lap irányvonalát: „Mi, újságírók a tényszerű tájékoztatás, a tisztesség, a megbízhatóság, a fair play jegyében; szókimondással, kemény, de megalapozott kritikával, rávilágítva az okra, és az okozatra. Elsőrendű feladatunknak tekintve azt, hogy olvasóinkat olyan információkkal és mértékadó véleményekkel lássuk el, amelyek megkönnyítik számukra a döntést saját sorsukról. Lapunk kiadója és munkatársai már döntöttek erről, amikor olyan szerkesztési elv mellett sorakoztak fel, amely a klasszikus polgári értékrend követelményeit kívánja szolgálni.

Ehhez az eszmerendszerhez napjainkban több politikai párt is közelállónak vallja magát, s ha így van, akkor sok tekintetben találunk egymással közös nevezőt, ami ugyanakkor nem jelenthet közvetlen kötődést e pártok egyedi programjához, pártpolitikai tevékenységéhez. A Napi Magyarország azok számára készül, akik a tényeken keresztül szeretnék megtudni a hazánkban és a határain kívül történteket… 

Nem toborzunk magunknak ellenségeket. S noha vannak testvéreink, eszmét nem cserélünk, és elvtársaink sincsenek… A csapatmunka hívei vagyunk, számunkra minden munkatársunk tevékenysége egyaránt fontos, mint ahogyan az is, miként értékelik majd azt az olvasók és a közvélemény. Jót s jól szeretnénk szolgálni. Nyilván akadnak, akik azt gondolják, tündérmesék érlelődnek bennünk. Ám ne feledjék: a puszta tények, gyakran szerényen bár, de idővel egyre-másra igazolják Tündérország törvényeinek közös szellemét. Chesterton szerint egyébként kissé alaposabb tanulmányozással könnyen rájövünk, hogy a tündérek és az újságírók egyaránt a kötelesség rabszolgái. Ebben a hitben igyekszünk végezni a munkánkat.

A szerkesztőség”.

Felvettük a kesztyűt

Az újságírói munka tehát ellenséges, balliberális légkörben kezdődött. De ez bennünket nem zavart. Dolgoztunk, minőségi írásokat, interjúkat, riportokat, korrupciós ügyeket tártunk fel. Közben folyt a szerkesztőség felépítése. Azt lehetett látni, hogy az új vezetés, D. Horváth Gábor főszerkesztő és O. Kovács Attila főszerkesztő-helyettes a belpolitikai rovatot akarta megerősíteni. Nem volt könnyű, a rovatvezetők egymást váltották. Császár Attila, a Híradó és A Hét félelmetes tényfeltáró riportere vette kézbe a belpolitikát. A feladat nagyságát, a feszültséget, az elavult technikai körülményeket és a körülötte kialakult hangnemet Attila nem bírta elviselni. Hamar vette a kalapját. 

Sinkovics Ferenc, a tapasztalt újságíró lett az új belpolitikai rovatvezető. Az ő idegeit nem viselték meg a körülmények. Erre nem volt idő. Néhány nap után csak annyit mondott kollégáinak, hogy lemegy  a boltba tejért és egy kis harapnivalóért. Soha többé nem jött vissza. 

Jöttek a kőkemény leleplezések

Ez így ment egy darabig. Jöttek-mentek a rovatvezetők. Közben új kollégák szerződtek, főként fiatalok. Kezdett kialakulni egy új, oknyomozó csapat – Huth Gergely, Torkos Matild, Villányi Károly (Karesz), Zivkovics Natália, Szarka Ágota –, akik aztán hozták a botrányos ügyeket. D. Horváth így összegezte ezt a korszakot: „Egy, a Világgazdaságtól hozzánk érkezett újságíró nemrég úgy jellemezte mindennapos “gyűrődéseinket”, hogy a Napi Magyarország a saját hajánál fogva rángatta ki magát, s ezért van kedve nálunk dolgozni. És ezzel mások is egyre többen vannak így. Hiszen folyamatosan elsőként hoztuk és hozzuk az “ügyeket”. Egy pár ezek közül címszavakban: Nádor Rt.—, olajgate—, nyírfa—, Paszternák—, ETL Rt.—, békéscsabai olajszőkítők, CW Bank—, Korda-villa—, Hengermalom—, Berkowitz—, Helmeczy—, VIP-hitel-ügy, fegyverkereskedelem és sorolhatnám. “Feltűrt ingujjal”, “zabigyerekként”. A barikádokat emelő újságírószakma kezdetben utálkozó magatartása is lassan hűvös távolságtartássá enyhült…”

Pártayval, Csoórival, Csurkával interjúztam

Nem hűvös volt, inkább ellenséges. Bayer Zsolt célkeresztbe került. Mi „öregek”, Ugró Miklós, Ludwig Emil és Pilhál György írásainkban keményen fogalmaztunk, lelepleztük a posztkommunisták, a szocialisták és szabaddemokraták korrupciós tevékenységét, mohó hatalomvágyukat. Érdekes, szemüket most Moszkvából New Yorkra vetették. Főmunkatársként – O.Kovács Attila kérésének megfelelően – készítettem az unikális riportokat, interjúkat. A Napi Magyarországban a többi között interjút készítettem a 90 éves recski internálttal, a legendás Pártay Tivadarral, a Független Kisgazda Párt alapító tagjával, elnökével [akiről sajnos kiderült, hogy ügynök volt, történetét, kihátrálási kísérletét éppen ezen a portálon írtuk meg]. Pártay a pártja kudarcát Dobi Istvántól, Ortutay Gyulától, Tildy Zoltántól napjainkig szerinte a belső viszálykodásban, a kishitűségben, a szélsőséges önzésig menő pénz- és hatalomvágyban, a korrupcióban és az árulásokban látta. 

Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának egykori tagja a Magyar Szocialista Munkáspárt széteséséről és az 1956-os népfelkelés megfogalmazásáról nyilatkozott. Hegedűs András volt miniszterelnök arról beszélt, hogy miért hívta be a szovjet csapatokat a forradalmi magyar nép elleni bevetésre. Csurka István az összmagyarság sorskérdéseit elemezte, Csoóri Sándor leszögezte, „ha külső vagy belső hatalmi erők, diktatúrák a nemzet idegrendszerét kezdik ki, előbb vagy utóbb átszakad a türelem.”

Közben a Napi Magyarország a tényfeltáró írásai miatt a támadások kereszttűzébe került. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki D. Horváth Gábor főszerkesztőt és Huth Gergelyt, a lap akkor 22 éves oknyomozó újságíróját. 1999. szeptember 20-án. A rendőrség arra volt kíváncsi, hogy a lap milyen információk alapján írt a VIP-listáról (a Princz-féle Postabank neves politikusokat, közéleti szereplőket jelentős pénzösszeggel támogatott), illetve milyen forrásból értesült az abban szereplő nevekről. Nagy botrány lett belőle. Néhány jobboldali politikus is kapott a százmilliókból. [Princz Gábor hátteréről itt írtunk).

Aztán megtörtént a tragédia

Pilhál Gyuri barátommal 1999. március elején, egy hűvös, borongós reggelen, Mátyásföldön szokás szerint lovagolni készültünk. S érkezett a döbbenetes hír, hogy O. Kovács Attila (OKA), a Napi Magyarország főszerkesztő-helyettese autóbalesetben életét vesztette. Gyuri az egyik legjobb barátját, én a mentoromat veszítettem el. Három kiskorú gyermeke maradt árván. Az újság, a szerkesztőség elveszítette szellemiségének meghatározó alakját. Mindannyian tudtuk, hogy az újságírás veszélyes szakma.

Tudtuk, hogy a 24 órás szolgálat, hajsza a valós hírekért, a balliberálisok folyamatos támadása, a védekezés idegőrlő játéka nem maradhat büntetlenül. A konzervatív, polgári újságírás egy nagyon fontos személyiséggel lett kevesebb. O. Kovács Attilának jelentős szerepe volt abban, hogy a sajtó eszközeivel, a nyilvánosság erejével a kilencvenöt százalékos többséggel rendelkező balliberális média ellenére (!] a Fidesz és szövetségesei megnyerték az 1998-as országgyűlési választásokat.

Kevés újságíró kapott akkora megbecsülést, tiszteletet, mint OKA. Temetésén, búcsúztatásán megjelent a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és Kövér László miniszter. Ez azt is jelentette, hogy a rendszerváltás után először a jobboldali politika végre kezdte megbecsülni az újságíró szakmát.

A Fidesz rájött, hogy jobboldali média nélkül nem maradhat hatalomban. Elkezdte építeni saját médiumait.

(folytatjuk)